Net Services az egyetlen hálózatért
Az új koncepció hazai bejelentésénél Jekler Rudolf, a Novell Magyarország marketing-tanácsadója a következőképpen fogalmazta meg a Net Services szoftverek definícióját: "Szoftverkategória, amely univerzális szolgáltatásokat nyújt mindenféle típusú hálózaton, tehát a vállalati és a nyilvános, a vezetékes és a vezeték nélküli hálózatokon, valamint az intraneteken, az extraneteken és az interneten, s mindezt úgy, hogy az összes operációs rendszeren használható."
A Net Services három legfontosabb jellemzőjeként sorolható fel, hogy univerzális, moduláris és többplatformos - ugyanúgy, mint az eDirectory.
A Net Services termékek üzleti értékei közül Jekler kiemelte, hogy jelentősen leegyszerűsítik az egyébként csak bonyolultan megoldható feladatokat, ugyanakkor megnövelik a biztonságot, mivel a rendszergazda egyetlen pontból vezérelheti a teljes rendszert. Üzleti szempontból szintén fontos, hogy az új lehetőségnek köszönhetően erősödik a hálózat, valamint segíti az elektronikus üzleti életre való felkészülést, és gyorsítja az átállást.
A Novell célkitűzései között szerepel újabb Net Services szoftverek kifejlesztése is, amelyek a konkurensek termékeinél hatékonyabb együttműködésre képesek. A konkurenciával kapcsolatban Jekler pontosan jellemezte a helyzetet, amikor úgy fogalmazott: "Ha a rendszergazda elégedetlen valamelyik termékkel, könnyen léphet: hiszen egyetlen egérkattintásra van a konkurencia, és az elektronikus gazdaságban senki sem engedheti meg magának, hogy olyan terméket ajánljon, amely nem mindenben szolgálja ki a felhasználói igényeket."
Már most is kaphatók a vállalatok és a szolgáltatók számára összeállított Net Services programcsomagok, az OEM-partnerek együttműködésével megkezdődött az új koncepciónak mindenben megfelelő berendezések gyártása, és igénybe vehetők a Novell központi szolgáltatásai, mint például a biztonságos azonosítást garantáló "digitalme".
Négy, a Net Services koncepcióba illeszkedő új terméket ismertetett Hargitai Zsolt, a Novell Magyarország rendszermérnöke, amely már elnevezésében is utal arra, hogy fejlesztői az elektronikus üzleti területre szánták. Az e-business szempontjából a legjelentősebb új csomag az iChain, amely a biztonságos intranet- és extranetszolgáltatások alapjául szolgál - ez a csomag áprilistól lesz beszerezhető, a család többi tagja azonban már most elérető.
A ZENworks for Servers legfontosabb funkciója a szoftvercsomagokhoz és üzleti adatokhoz történő hálózati adat- és szoftverfejlesztés. A harmadik új csomag a ZENWorks for Networks, amely tulajdonképpen egy olyan hálózatmenedzselő szolgáltatás, amellyel automatizálható a hálózati eszközök felügyelete, ugyanakkor segítségével többféle, a hálózatokon is megfelelő minőségű szolgáltatást biztosító irányelvek fogalmazhatók meg és hozhatók létre.
Az eGuide a negyedik csomag, amely hatékony, egyszerű módszert biztosít a felhasználók, alkalmazási helyek bármilyen, előre meghatározott paraméterű hálózaton keresztüli, egyetlen pontból történő kikeresésére.
Az új termékek bemutatóváltozatai elérhetőek a www.democity.novell. com webcímen, sőt saját felületükön ki is próbálhatók.
Kapcsolódó cikkek
- A Novell felvásárolta a Senforce Technologiest
- Átfogó, biztonságos naplózási és ellenőrzési megoldás a Novelltől
- Novell Kisvállalati Csomag 6.5
- Novell alapokon fejlődik a TRW Automotive globális hálózata
- Internet, intranet és a címtár alapú megoldások
- Munkaállomások távoli felügyelete az interneten keresztül is
- Novell a kórházban
- Három architektúra egy felületen
- A NetWare 6 és a Novell eDirectory az év terméke 2002-ben
- Novell ZENworks Synergy
Egyre több egyetemi hallgató szeretne tanulni a szellemitulajdon-védelemről
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) 2018 óta nyújt iparjogvédelmi és szerzői jogi képzést távoktatási és jelenléti képzésben résztvevő hallgatók számára egyaránt. Ez idő alatt már több, mint 11 ezer fő vette fel az iparjogvédelmi kurzust. Számuk egyre növekszik: míg 2022-ben több, mint 1800-an, 2023-ban már közel 2300-an végezték el, és várhatóan a következő tanévben is növekszik a népszerűsége. Az újonnan csatlakozó hallgatók ettől a tanévtől megújult formában végezhetik el a modult. A tanulók mellett oktatók, kutatók, de akár a vállalkozók is hasznukra fordíthatják az itt szerzett tudást.
A Galaxy S24 széria még több felhasználónak kínál Galaxy AI funkciókat
A Samsung bemutatja a Galaxy S24 FE okostelefont, a Galaxy AI ökoszisztéma legújabb tagját, amely még több felhasználónak kínál prémium kategóriás mobilélményt.
Több mint 2000 résztvevő volt kíváncsi az idei Marketing Summitra
Szeptember 19-én a MÜPA-ban rendezték meg az idei Marketing Summitot, amely rekordszámú, több mint 2000 marketingszakembert és üzleti döntéshozót vonzott. A résztvevők összesen négy teremben követhették nyomon a több mint 150 neves hazai és nemzetközi előadó prezentációit.
Megérkezett a Nothing Ear (open)
A Nothing, a londoni székhelyű fogyasztói elektronikai vállalat, bejelentette legújabb termékét, az Ear (open)-t, a márka első open-ear kialakítással bíró sztereó (OWS) fülhallgatóját. Az Ear (open) az emelt szintű hangzás és a kényelem jegyében készült, a környezet kizárása nélkül.
Olimpiai aranyérmesekkel ünnepeltek a marketing és üzleti szféra képviselői
Szeptember 19-én a MÜPA-ban rendezték meg az idei Marketing Summitot, amely rekordszámú, több mint 2000 marketingszakembert és üzleti döntéshozót vonzott. A résztvevők összesen négy teremben követhették nyomon a több mint 150 neves hazai és nemzetközi előadó prezentációit.