A Magyar Tudományos Művek Tárát hozza létre az Akadémia

MTI Sajtóadatbank, 2009. június 26. 12:05

Az Akadémia létrehozza a Magyar Tudományos Művek Tárát, amelyet hiteles publikációs adatbázisnak szánunk - közölte Pálinkás József, az MTA elnöke.

Tájékoztatása szerint az adatbázis létrehozását az Akadémián kívül négy szervezet - a Magyar Akkreditációs Bizottság, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA), a Rektori Konferencia, valamint az Országos Doktori Tanács határozta el. A programhoz immár 19 további intézmény is törzstagként csatlakozott.

 "Ez azt jelenti, hogy ezen intézmények valamennyi kutatója tudományos munkásságát, tudományos teljesítményét jellemző adat ellenőrzött módon bekerül az adatbázisba. Ugyancsak bekerülnek e tudományos munkákra vonatkozó hivatkozások is, valamint minden olyan adat, amelyeket figyelembe vesznek különböző döntéseknél, legyen az pályázat elbírálása, egyetemi tanári kinevezés, akadémia doktori cím odaítélése, vagy az Akadémia új tagjainak a megválasztása. Reményeink szerint ebben az adatbázisban lényegében minden magyar tudományos munka megjelenik - akár személyekre, akár eredményekre vonatkozóan" - magyarázta Pálinkás József. Hozzátette: ez egy nagy vállalkozás, sokszor próbálkoztak már ilyen adatbázis létrehozásával. Most az MTA Elnöksége döntése nyomán megkezdődtek ennek a munkálatai.

 Pálinkás József kitért arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 8 millió forintból indítja el a programot. Első lépésként összekapcsolják a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézete, az MTA Atommagkutató Intézete, a Szegedi Biológiai Központja már létező adatbázisait, s kiszűrik a többször szereplő adatokat. Az adatbázisba a kutatók tudják feltölteni az adatokat, illetve az Akadémia Kutatásszervezési Intézete, amely a Magyar Tudományos Művek Tárát működteti.

 "Azt remélem, hogy 2010 januárjától ez az adatbázis már működik" - hangsúlyozta az MTA elnöke, aki a Magyar Tudományos Művek Tárát jelentős előrelépésnek tekinti. Elmondta, eddig többféle adatbázisból, többféle módon kellett összeszedni a kutatók tudományos munkásságára vonatkozó adatokat. A Magyar Tudományos Művek Tára egyrészt megkönnyíti maguknak a kutatók a dolgát, ha egyszer bevitték az adataikat. Másrészt megkönnyíti a bírálók munkáját is, hiszen egy hiteles adatbázisban kísérhetik figyelemmel egy adott pályázatra jelentkező kutató eddigi tudományos tevékenységét.

 "Az adatbázishoz mindazoknak lesz hozzáférése, akiknek az adatai szerepelnek benne" - ismertette Pálinkás József. Amennyiben a kutatók hozzájárulnak, adataik teljes mértékben nyilvánosak lesznek. "Be lehet lépni az MTA honlapjára, kikeresni az illető nevét, s megnézni a tudományos munkásságát. Ez egy teljesen áttekinthető adatbázisa lesz a magyarországi kutatásoknak" – hangsúlyozta Pálinkás József. Az adatbázis működtetéséhez az intézmények méretüktől függően járulnak majd hozzá. "Jelenlegi számításaink szerint a hozzájárulás évi 1-6 millió forint között lesz. Ez azt jelenti, hogy a nagy egyetemek és az Akadémia esetében évi 6 millió forintba kerül az adatbázis működtetése, kisebb intézményeknek viszont jóval kevesebbe" - összegezte Pálinkás József.

Kulcsszavak: tudomány adatbázis MTA

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Egy év alatt 45 milliárd forintot loptak el tőlünk a digitális bűnözők

2024. október 15. 16:51

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24