Hibákat keres a Mozilla az új Firefoxban

Kiss Ádám Zoltán, 2009. július 6. 10:01

A Mozilla tudatában van annak, hogy az új 3.5-ös Firefoxban találhatók még kisebb nagyobb hibák, így július 7-re amolyan nyílt napot szervezett a visszajelzések begyűjtésére és megvitatására.

A Firefox 3.5 története nem teljesen az eredeti tervek szerint alakult, több csúszás is volt az ütemtervben. Mivel időközben megjelent az új Safari és főképpen az Internet Explorer 8 is, a Mozilla kicsit lépéskényszerbe került és a lehető leggyorsabban kiadta új böngészőjét. A tesztelés is rövidebb lett a kelleténél, bár az igazi próbatétel mindig a kiadott változat. Ebben az esetben is azt történt, hogy a számtalan különböző felhasználói konfiguráción nem 100%-os a program teljesítménye. Míg a szakértők is elismerik, hogy a Firefox 3.5 behozta a lemaradást a riválisokkal szemben, számtalan internetes fórumon panaszkodnak a felhasználók. Jellemző a program eddiginél lassabb indulása, ami azért külön kellemetlen, mert egyébként ha már elindult, akkor valóban kétszer gyorsabb a böngésző, mint a 3.0-ás és tízszer gyorsabb a 2.0-ás változatnál. Szintén gondok akadnak a Windows XP alatti futtatással, valamint a szoftver váratlan összeomlásokkal küzd a beépített TraceMonkey JavaScript motor miatt. Eddig 55 kisebb-nagyobb hibát gyűjtöttek össze, ezekhez várnak továbbiakat a július 7-i, csak BugDay-nek nevezett nyílt napon. A begyűjtött adatok alapján a cég a tervek szerint még ebben a hónapban kiadja a Firefox 3.5.1-es javított változatát. Mindez nem jelenti azt, hogy a Firefox színvonala csökkent volna, csupán arról van szó, hogy a Mozilla a nyílt forráskódú hagyományoknak megfelelően nyíltan kezeli a hibákat és várja mintegy 300 millió felhasználója visszajelzéseit.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32