Isteni a világ legerősebb videókártyája

Genda Csongor Zoltán, 2009. augusztus 21. 10:10

Mars istenről nevezte el legújabb termékét az Asus, amely méltán kapta ezt a nevet, ugyanis ez tekinthető a világ legnagyobb teljesítményű VGA-jának.

Tovább tartott, mint gondoltuk, de most végre bemutatkozott a kölni Gamescon kiállításon az Asus két GTX 285-öst egyesítő terméke, melyből csupán ezer darab készül, így csak kevesek tapasztalhatják majd meg az eszköz brutális erejét. A tesztek azt bizonyítják, hogy a Mars 23%-kal gyorsabb, mint a GTX 295, melynek alapját két GTX260-as csip képezi. A kártya órajelei megegyeznek a standard modellével, azaz 648/1476/1152 MHz-n ketyegnek a magok, shaderek és a RAM-ok. A beépített 4 GByte memória azonban már önmagában is sokatmondó, ám ha ehhez társul még egy 1024 bites memóriainterfész is, akkor már egyáltalán nem tűnik hihetetlennek a 40 ezer pontos 3DMark Performance Test eredmény.
Az 1100 eurós (300 ezer Ft) vételár nem riasztotta el a vásárlókat, ugyanis a tervezett ezer darab nagy részét már megrendelték, csupán néhány tucat esetleg száz példánynak nincs még gazdája.

 

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magas felbontás és fejlett csatlakoztathatóság otthoni és irodai használatra

A kijelzőspecialista AOC büszkén mutatja be új, elegáns QHD modelljét, a B3 sorozat B2C monitorcsaládjának értékorientált kiegészítését. A 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC Q27B3CF2 QHD felbontást (2560x1440) kínál otthoni és irodai környezetbe egyaránt, és elegáns dizájnnal ötvözi a funkcionális kiválóságot. Az olyan funkciók, mint a 100 Hz képfrissítési ráta, az USB-C csatlakoztathatóság (65 W Power Delivery tápellátással) és az Adaptive-Sync lehetővé teszik a produktív és kényelmes munkavégzést – mindezt rendkívül jó árazással kombinálva.

2024. május 23. 18:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17