A Nokia bemutatta első Linux alapú telefonját

MTI Sajtóadatbank, 2009. augusztus 28. 13:30

Bemutatta csütörtökön a Nokia első olyan mobilkészülékét, amely Linux operációs rendszerrel működik. A finn cég már 2005 óta próbálkozik az "Internet tabletnek" nevezett, mobiltelefon alakú internetes készülékekkel, ám azok a piacon kudarcot vallottak, lévén éppen telefonálni nem lehetett velük.

Az új N900-as modellben viszont már ez a funkció is szerepel, emellett pedig érintőképernyővel és egy elegáns, kihúzható billentyűvel próbálja megnyerni a célközönséget - olvashatjuk a Yahoo cikkében (www.yahoo.com). A készülék nem lesz olcsó mulatság: Nyugat-Európában a javasolt fogyasztói árnál 500 euróra (133 ezer forint) lehet számítani, a helyi adókat nem számítva.

 A Nokia által leggyakrabban használt Symbian operációs rendszer jelenleg az okostelefonok piacának felét uralja, többet, mint a rivális Apple, a Research in Motion és a Google együttvéve. A Nokia azonban bízik abban, hogy a Linux tökéletesen együttműködik majd a Symbiannal és nem fogja veszélyeztetni annak egyeduralmát. "A nyílt forráskódú Symbian továbbra is a legfőbb platformunk lesz és funkcionalitásban is egyre jobban fejlesztjük majd" - nyilatkozta Anssi Vanjoki, a Nokia kereskedelmi igazgatója.

 Az új Linux alapú modell ARM's Cortex-A8 processzort használ és Vanjoki szerint ez az Intel processzorok architektúrájával összehasonlítva energiatakarékosság és felhasználás terén sokkal hatékonyabb, így nem is tervezik azt, hogy a jövőben, a termékcsalád újabb verzióinál ismét Intelre térjenek vissza.

 A Linux napjainkban a legpopulárisabb nyílt forráskódú operációs rendszer, amely jelenleg is a Microsoft legnagyobb riválisa, leginkább annak köszönhetően, hogy teljesen ingyenes.

 

Kulcsszavak: Nokia mobiltelefon Linux

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37