Szinte minden munkához kell már információs technológiai ismeret
A Microsoft számítástechnikai cég megrendelésére készült tanulmány megállapításai szerint az információs technológiai (IT) képzettség növelése hozzájárulhat a nemzetközi gazdasági válság negatív hatásainak leküzdéséhez is. Egyetértett ebben a tanulmánnyal Eva Uddén Sonegard, az uniós elnökséget adó Svédország munkaügyi minisztériumának államtitkára is, akit a cég közleménye idézett.
Jan Mühlfeit, a Microsoft európai igazgatója leszögezte: a kormányoknak is megfelelő befektetéseket kell eszközölniük az oktatásba és képzésbe annak biztosítása érdekében, hogy a dolgozók kellően alkalmazkodhassanak a korszerű munkakövetelményekhez.
A tanulmány - amely az IDC kutatóintézet 13 európai országban, köztük Magyarországon végzett felmérésein alapul - azt is megállapította, hogy ma még a kelet- és közép-európai országokban kisebb az IT-követelményeket támasztó munkahelyek aránya, mint Nyugat-Európában, de öt éven beül az arány kiegyenlítődik. Ez a szakértők szerint azt is jelzi, hogy keleten jelentősen emelkedik a szektort célzó befektetések mértéke.
Kapcsolódó cikkek
- 2011-ben helyrejön az európai IT-piac
- Az Ipsos szerint nem kell félni az üzleti modellváltástól
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Az internet növekedését várják a legtöbben
- A magyar-szlovák kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása
- Fellendülőben a számítógép-piac - kérdőjelekkel
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Az orosz Szilíciumvölgy Vekszelberg vezetésével, Moszkva mellett épül
- Februárban vegyes mozgások voltak a magyar mobilpiacon
- Spórolhat a Szoftverbörzén
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.