Kétmillió dollárral támogatja a Google a Wikipédiát

MTI Sajtóadatbank, 2010. február 19. 09:43

A világ legjövedelmezőbb internetes vállalatának számító Google kétmillió dollárral (mintegy 400 millió forintnyi összeggel) támogatja a világ legolvasottabb szabad enciklopédiáját, a Wikipédiát.

Az online lexikont fenntartó Wikimédia Alapítvány hat hónapja az eBay alapítójától, Pierre Omidyartól kapott ugyancsak kétmillió dollárt.

A Google-től befolyt összeggel a Wikipédia túl is szárnyalja a júniusig tartó üzleti évére kitűzött 10,6 millió dollárnyi bevételt, amely korábban kissé ambiciózusnak is tűnhetett, mert több mint 20 százalékkal haladta meg az előző évi 8,7 millió dolláros költségvetést.

Az internet legnépszerűbb, mintegy 270 nyelven elérhető enciklopédiája már 14 millió címszó felett jár, amelyeket közel 100 ezer, fizetés nélküli közreműködő hozott létre.

A jelenlegi üzleti évben több mint 240 ezer egyéni adományozó járult hozzá a Wikipédia működéséhez, jórészt kisebb összegekkel. Az anyagi támogatásokkal az enciklopédiának sikerült úgy fejlődnie, hogy továbbra is ingyenes maradhatott az olvasók számára.

A San Franciscó-i székhelyű Wikimédia Alapítvány a bevételekből 9,4 millió dollárt kíván ebben az évben elkölteni, elsősorban a több mint 30 fős személyzetének fizetésére, illetve a második legnagyobb kiadási tételre, weboldalainak fenntartására.

A Google december végén elért 24 milliárd dolláros (4,81 billió forintos) bevétele mellett a Wikipédiának szánt támogatás csak alamizsnának tűnhet. Azonban a keresőmotorjáról híressé vált informatikai vállalat bevételeinek jelentős része a keresési eredmények mellett megjelenő hirdetésekből folyik be, a keresések között pedig gyakoriak azok a találatok, amelyek a Wikipédiára irányítják felhasználókat.

Kulcsszavak: Wikipedia Google

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jó webdesigner UX designer is

Ma már alapelvárás a vállalkozások felé, hogy honlappal rendelkezzenek, a saját weboldal hiánya sokakban megrendíti a bizalmat. Nem elég azonban egy honlap – jó honlap kell! Informatív, látványos, könnyen használható. Elég mindehhez egy jó webdesigner?

2024. november 27. 21:35

Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink

Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.

2024. október 16. 15:10

Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone

A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.

2024. augusztus 28. 09:57

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak

A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék. 

2024. március 6. 19:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32