Kínai egyetemről és középiskolából indultak a Google elleni támadások

Milkovits Gábor, 2010. február 20. 16:00

A New York Times (NYT) értesülése szerint a Google és más amerikai vállalatok ellen tavaly decemberben intézett cyber-támadások egy kínai egyetemről, illetve egy katonai középiskolából indultak ki.

A neves amerikai lap állítólag a Google által kezdeményezett nyomozás bennfenteseitől szerezte információit, amelyeket Jill Hazelbaker, a cég illetékese egyelőre nem kommentált. A támadások egyik kiindulópontja állítólag a Sanghaj-i Jiaotong Egyetem, míg a másik a Lanxiang Szakiskola, amely szoros szálakkal kötődik a Kínai Néphadsereghez. Utóbbi iskoláról úgy tudják, hogy egy olyan informatika tanulócsoportjához köthetőek a támadások, amelynek ukrán származású tanára van. A kínai iskolák, illetve hivatalos szervek egyelőre szintén hallgatnak az ügyben.

A decemberi összehangolt cyber-támadások, amelyek az Internet Explorer böngésző egyik biztonsági rését használták ki, a Google mellett még vagy 20 neves amerikai vállalatot és közintézményt vettek célba. A keresőóriás szakemberei szerint az elsődleges célpontok olyan kínai felhasználók Gmail postafiókjai voltak, akik nem értenek egyet az országban uralkodó rendszer ideológiájával és tevékenységével. A támadásokat az amerikai kormányzat is elítélte.
 

Kulcsszavak: Google Kína

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AS5402T elnyerte a PCMAG „Editor’s Choice” díját

Az ASUSTOR AS5402T modelljét a PCMAG ismét „Editor’s Choice” kitüntetéssel díjazta. Az ASUSTOR idén számos nagyra értékelt zászlóshajó NAS-modellt dobott piacra, beleértve – de nem kizárólagosan – az AS5402T is. 

2024. június 15. 13:24

Az LG szerint a jövő autója gyakorlatilag egy kerekeken guruló élettér lesz

Az LG Electronics (LG), a mobilitási piac egyik vezető technológiai szereplője új szoftvercsomagot adott ki, amely úttörő szerepet játszik majd a szoftveresen definiált járművekre (SDV) való átállásban. Az AlphaWare nevű fejlett, felhasználóközpontú megoldás újraértelmezi az autó fogalmát és a felhasználók autózással kapcsolatos élményét. Az innovatív szoftvercsomagot az AutoTech: Detroit eseményen mutatta be a cég.

2024. június 14. 14:31

A Philips Monitors bemutatja a legújabb QD OLED Evnia gaming monitort

Kiváló képminőséget és kiemelkedő játékélményt biztosít a nagyteljesítményű vizuális specifikációkkal büszkélkedő Philips Evnia 34M2C6500, amely 2024 június közepétől megvásárolható.

2024. június 13. 18:33

Új router kisebb vállalkozások, távmunkában dolgozók és MSP-k támogatására

A Zyxel Networks, a biztonságos, AI-alapú felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szállítója bejelentette az USG LITE 60AX – egy AX6000 WiFi 6 biztonsági router bevezetését. Az all-in-one routert kifejezetten kis- és középvállalkozások (SMB-k), távmunkában dolgozók és menedzselt szolgáltatók (MSP-k) számára tervezte a gyártó. 

2024. június 13. 15:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30