Info Savaria - informatikai konferencia pedagógusoknak

MTI Sajtóadatbank, 2000. április 7. 18:45
A háromnapos szakmai tanácskozás csütörtökön kezdődött Szombathelyen. A résztvevői elsősorban pedagógusok, az informatika oktatásával foglalkozó szakemberek, akik több mint kétszázan érkeztek az ország minden pontjáról, sőt a határon túli magyarlakta területekről is.
Az Info Éra Alapítvány és Info Plus Alapítvány Békéscsabán tíz éve rendez a szombathelyihez hasonló informatikai konferenciákat, a vasi megyeszékhely másodszor adott otthont a rendezvénynek. A plenáris ülésen és az öt szekciókban elhangzó előadások között az idén először szerepel az informatika alkalmazása az óvodai nevelésben.

Ivan Kalas, a pozsonyi Komensky Egyetem tanára például a kisgyermekek által is könnyen elsajátítható Comenius Logo 2000 programnyelv kifejlesztéséről tartott előadást. Külön szekció foglalkozik pénteken az informatika szerepével a felsőoktatásban, különös tekintettel a pedagógusképzésre. Szombaton szekciónként szakmai vitát folytatnak a résztvevők az informatika oktatásának módszertani kérdéseiről, valamint a különböző operációs rendszerek alkalmazásáról.

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Használni már sokan tudják, de az adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 12:28

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30