Fertőzött XP-s gépeken nem telepíthető a Windows frissítés

Kiss Ádám Zoltán, 2010. április 19. 09:54

A nemrég kiadott nagyszabású Windows frissítésről kiderült, hogy egy bizonyos rootkit vírussal fertőzött gépeken nem telepíthető, tulajdonosaiknak előbb más védelmet kell igénybe venniük.

A Microsoft szerint a vállalat legutóbbi, 25 frissítést, ezek közül 11 biztonsági javítást és egyben öt kritikus minősítésű foltot tartalmazó nagy javítócsomagja nem minden gépre telepíthető.  Az öt kritikus minősítésű javítás valamelyike szinte minden Windows rendszer felhasználót érint, hiszen az MS10-019 és MS10-020 kóddal érkező javítófoltok a Windows 2000, XP, Server 2003 és Server 2008 felhasználók mellett a Windows Vista, Server 2008 R2 és Windows 7 változatokra is vonatkozik. Ennek ellenére az Alureon nevű rootkit vírussal fertőzött XP-t futtató gépek mégis védelem nélkül maradnak, pedig ez ma a leginkább használt operációs rendszer, tájékoztat a BBC. Ennek oka, hogy már korábban észrevették, hogy az érintett számítógépek rendszeres összeomlásokat produkálnak. A most kiadott frissítések és javítások némelyike az operációs rendszerek magját is érintik, ami éppen a rootkit vírusok lakhelye. Az ilyen károkozók mélyen beleássák magukat az operációs rendszerbe, hogy elbújjanak a biztonsági szoftverek elöl, majd jelszavakat, belépőkódokat, valamint bankkártya adatokat küldenek tulajdonosuknak, illetve észrevétlen hátsó bejáratot biztosítanak a rendszerbe. A helyzetre ajánlott megoldás meglehetősen furcsa, hiszen nem a Microsofttól érkezik. A vállalat azt ajánlja, hogy a felhasználók külső védelmi rendszert vegyenek igénybe, tehát telepítsenek egy vírusirtót, mely képes kezelni a rootkiteket is. Ezekből több is elérhető a letöltés.com-ról, mint például az Avira, mely gyakran frissül, nem kell megújítani licencét, és teljesen ingyenes. Miután a szoftver kiirtotta az Alureont, a frissítőcsomag telepíthetővé válik, és a gép a Microsoft által biztosított aktuális biztonsági szintet élvezheti.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32