Nyilvános meghallgatást tart az NHH a szélessávú piacok szabályozásáról

forrás Prim Online, 2010. június 1. 12:24

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) június 30-án nyilvános meghallgatást tart a magyarországi szélessávú piacok piacelemzési határozatainak előkészítése érdekében.

A nyilvános meghallgatás célja, hogy az NHH megismerje a piaci szereplők álláspontját, hogy azokat a határozatok meghozatala során kellő súllyal tudja figyelembe venni. A közlemény szerint az NHH a nyilvános meghallgatással kapcsolatos előkészítő információkat június 16-ig fogja közzétenni. Az érdekeltek javaslataikat, észrevételeiket legkésőbb a meghallgatáson, szóban vagy írásban terjeszthetik elő. Az NHH az elektronikus úton érkezett észrevételeket legkésőbb 2010. június 23-ig a honlapján hozza nyilvánosságra.

 A szabályozás megújításának célja a szélessávú piacok további fejlődésének elősegítése, a verseny intenzitásának növelése, a beruházások ösztönzése és a fogyasztói érdekek minél erőteljesebb érvényesítése - áll a közleményben. A nyilvános konzultáció a jelenlegi és a jövőbeli szélessávú szolgáltatások fejlődését, valamint a magyarországi szélessávú piac alakulását is alapvetően meghatározó nagykereskedelmi piacelemzési határozatok előkészítését szolgálja.

 Az NHH vizsgálja a hagyományos távközlési hálózatokon túl az optikai és kábeles, illetve a vezeték nélküli hálózatokat is. Az eljárás eredményeképp a hatóság ki fogja jelölni a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókat, felülvizsgálja a jelenleg érvényben lévő kötelezettségeket és meghatározza a beazonosított piaci problémákkal arányos és indokolt új kötelezéseket. Áttekinti továbbá a technológia fejlődéséből eredő migráció, valamint az átmeneti időszak szabályozási igényeinek kérdéseit is.

 Az Európai Bizottság által nemrég publikált, Európa digitális versenyképességéről szóló jelentés szerint, a háztartások szélessávú hozzáféréseinek aránya alapján Magyarország a 27 tagállam között a 16. helyen áll, megelőzve többek között Olaszországot, Spanyolországot, Portugáliát, Görögországot, Csehországot vagy Szlovákiát. A jelentés szerint Magyarországon a rendszeres és gyakori internet felhasználók aránya nagyjából megfelel az EU átlagnak.

 Az NHH havi gyorsjelentései szerint Magyarországon több mint 1,8 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés van, ezen belül több mint 1 millió kábeles. A vezetékes előfizetések mellett gyorsan nő, miközben egyre többen veszik igénybe a mobilinternetes szolgáltatásokat is. A hatóság piackutatási adatai szerint a magyar háztartások közel fele rendelkezik valamilyen szélessávú internet - DSL, kábel, vagy asztali, illetve hordozható számítógépen használt mobilinternetes előfizetéssel.
 

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége

A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.

2025. április 17. 16:41

Extrém fényviszonyok, művészi fotók – A Xiaomi 15 Ultra kamerarendszerével ez lehetséges!

A Xiaomi 15 sorozattal a Xiaomi új dimenzióba emeli az okostelefonok képalkotási képességeit. A csúcsmodell Xiaomi 15 Ultra és az erőteljes alapváltozat, a Xiaomi 15 egyaránt arra ösztönzi a profi és hétköznapi felhasználókat, hogy művészi szinten örökítsenek meg pillanatokat, még a legextrémebb fényviszonyok között is. 

2025. április 17. 14:56

A Viber belép a társkeresés világába – Itthon is elérhető a Viber Dating

A Rakuten Viber bejelentette, hogy elérhetővé vált a korai regisztráció a Viber Dating nevű új funkcióra, amely izgalmas lehetőséget kínál azoknak a felhasználóknak, akik nyitottak az ismerkedésre. Ez az újítás tovább bővíti a Viber szuperalkalmazásként működő ökoszisztémáját, lehetővé téve a társkeresést közvetlenül az alkalmazáson belül. Magyarország ezzel csatlakozik a Fülöp-szigetek, Szerbia, Bosznia, Bulgária és Ukrajna mellé, ahol a felhasználók már kipróbálhatják a Viber Dating szolgáltatást.

2025. április 17. 13:10

Űrből jön a térerő: a Starlink forradalmasítja a mobilkommunikációt

Elon Musk űripari cége, a SpaceX új szintre emeli a mobilkommunikációt: a Starlink „Direct to Cell” szolgáltatásával hamarosan bárki küldhet SMS-t vagy kezdeményezhet hívást műholdon keresztül, akár egy szimpla okostelefonról. Mégpedig úgy, hogy ehhez nem kell torony, térerő vagy extra hardver. 

2025. április 15. 20:32

Nem csak egy gomb – belépés az AI-alapú mobilélmény világába

A HONOR 400 Lite új szintre emeli a mobilfotózást a mesterséges intelligenciával vezérelt kameragombjával. Egy érintés – és a pillanat életre kel. Legyen szó gyors kattintásról vagy hosszabb nyomva tartásról, a kreatív lehetőségek világa azonnal megnyílik előtted. Ez az innovatív megoldás ötvözi az intelligens képfeldolgozást az egyszerű, intuitív vezérléssel.

2025. április 15. 19:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12

Az év legolvasottabb online tartalmai

2025. április 9. 20:39