Ballmer: a Google egy szörnyeteg

Genda Csongor Zoltán, 2010. június 5. 09:22

A Microsoft első embere nem fogta vissza magát, amikor egy konferencián a keresőóriásról beszélt, és egyenesen szörnyetegnek nevezte a vállalatot.

Steve Ballmer szabadszájúsága közismert, nem egyszer leszólja a konkurenseket, megvetően, ironikusan beszél azokról, most is így tett a D8 rendezvényen, ahol a Google-ön köszörülte a nyelvét. A redmondi vezető így nyilatkozott a Walt Mossberg médiaügynökségnek: "Nagyon sok munka vár még ránk, mivel a kiélezett versenyhelyzetben egy behemóttal állunk szemben". Az újságírók kérdésére, miszerint valóban arra utalt-e, hogy a Google egy óriási szörnyeteg, igennel válaszolt Ballmer. A Microsoft-vezér a Bing egyéves pályafutásának a kiértékelése kapcsán tette a fenti kijelentést felmagasztalván cége saját keresőjét, melyet egyenrangú szörnyeteg ellenfélként mutatott be. "Mi vagyunk az egyetlen olyan keresőcég, amelynek sikerült növelnie piaci részesedését az elmúlt 12 hónap során"- nyilatkozta büszkén a redmondi vezető.
A legfrissebb áprilisi statisztikai adatok szerint a Google az Egyesült Államokban 64.4%-on áll, míg a Yahoo már csupán 16.9%-ot tudhat magáénak, a Bing pedig már a 12%-hoz közelít.
 

Kulcsszavak: Microsoft Google +céginfo

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Continental: Jövőbe mutató megoldások az Auto Shanghai 2025-ön

A Continental az idei Auto Shanghai kiállításon a vezetés élményét és biztonságát új szintre emelő világítástechnikai fejlesztéseit állítja a középpontba. A technológiai vállalat széles skálájú járművilágítási megoldásokat mutat be: az alacsonyabb költségű rendszerektől – mint a Headlamp Control Module (HCM) Air – egészen a legmodernebb fejlesztésekig, mint például a lézeres vetítési technológiára épülő rendszerek (Laser-Based System, LBS), amelyek színes, nagy felbontású és mélységélességű képeket képesek kivetíteni a jármű környezetére.

2025. április 20. 15:38

A jövő olvasása: BOOX eszközök taroltak az iF Design versenyen

A BOOX négy rangos elismerést nyert a 2025-ös iF Design Awardon! Innovatív E Ink eszközök – köztük a Palma sorozat, a Note Max, a Go 10.3 és a Note Air4 C – kimagasló formatervezésükért és technológiai megoldásaikért kapták meg a díjat. Minden BOOX eszköz kifejezetten szemkímélő kijelzővel és Android operációs rendszerrel érkezik, hogy kényelmes és rugalmas használatot biztosítson.

2025. április 20. 12:03

Az AI forradalma és a hardverek új szerepe

A mesterséges intelligencia forradalma jelentős átalakulásokat hozott az informatikai fejlesztések világában. Míg korábban a szoftverfejlesztés állt az innováció középpontjában, az AI térnyerésével egyre inkább a hardverek kerülnek előtérbe mint kulcsfontosságú erőforrások.

2025. április 20. 10:21

Strapabíró mobilmegoldások a jövő munkakörnyezetéhez

A Samsung legújabb strapabíró eszközei, a Galaxy XCover7 Pro és a Galaxy Tab Active5 Pro olyan szakemberek igényeit célozzák meg, akik gyors tempójú, gyakran zord munkakörnyezetben dolgoznak. A vállalat az eddigi tapasztalataira építve olyan készülékeket alkotott, amelyek megbízható teljesítményt, fejlett biztonságot és hatékony munkavégzést kínálnak – akár irodában, akár terepen használják őket.

2025. április 16. 17:43

Ultraszéles élmény, kompromisszumok nélkül

A Philips legújabb gaming monitora, az Evnia 34M2C5501A, a 34 hüvelykes, ultraszéles kijelzőjével bővíti az Evnia 5000 sorozatot. A széria korábbi tagjai, a 27 hüvelykes 27M2C5501 és a 32 hüvelykes 32M2C5501 modellek már tavaly év végén bemutatkoztak – most pedig érkezik a sorozat legújabb, még nagyobb élményt kínáló darabja.

2025. április 15. 21:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12