A Google kiadta az Android 2.2 szoftvert

Milkovits Gábor, 2010. június 30. 08:12

A Google hivatalosan bejelentette, hogy kiadta Android okostelefonos operációs rendszerének 2.2 verzióját, amely először automatikus frissítésként érkezik a társaság Nexus One okostelefonjaira.

A letöltések a bejelentéssel egy időben megkezdődtek, és a Google ígérete szerint a hét végéig minden Nexus One-felhasználó számára elérhetővé teszik az új platformot. A korábban Froyo munkanévre hallgató Android 2.2 segítségével a WiFi-képes okostelefonok forró pontokként működhetnek, azaz akár 8 másik, szintén WiFi-s készülékkel osztozhatnak a 3G, vagy esetleg 4G szélessávú mobilhálózati kapcsolaton. Ráadásul a hálózatmegosztás USB segítségével laptopokkal is lehetséges. Az, hogy a szolgáltatók mennyire örülnek ennek, kérdéses, mindenesetre az újítással sok pénzt spórolhatnak a több készüléket használók. Az Android 2.2 másik fő újítása a Flash Player 10.1 szoftver támogatása, ami feltétlen előny a fő versenytárs Apple iPhone-nal szemben.

Az operációs rendszer ezek mellett az új Android böngészővel is büszkélkedhet, amely a Google állítása szerint a JavaScript motor és egyéb fejlesztések révén az eddigi leggyorsabb mobilböngésző a piacon. Az Android 2.2-n a korábbinál jobban fut még a Microsoft Exchange szoftver is. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Google mikor teszi széles körben letölthetővé az Android 2.2-t, amellyel már több jelenleg forgalomban lévő okostelefon is kompatibilis. A Google nyílt forráskódú mobiltelefonos operációs rendszere az éles verseny ellenére elég jól szerepel a piacon, felmérések szerint naponta több ezer Android-rendszerű készüléket adnak el világszerte.
 

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32