17 kritikus rést foltoz az Adobe

Milkovits Gábor, 2010. június 30. 08:31

Az Adobe 17 kritikus biztonsági rést foltoz be Acrobat és Reader szoftvereihez kiadott frissítőcsomagjában, egyebek mellett azt is, amelyet Flash megfelelőjével együtt már hackertámadásoknál is kihasználtak.

A kiemelten veszélyes hibát még a hónap elején kijavította az Adobe a Flash Player-en, a másik két szóban forgó szoftverhez azonban csak most érkezett meg a javítás. A nulladik napi sebezhetőséget még márciusban tette közzé Didier Stevens biztonsági szakértő, majd röviddel ezt követően meg is jelentek a kihasználást lehetővé tevő kódok a világhálón, amelyekre épülő támadásokat is regisztráltak azóta. Az érintett verziók a Reader (9.X), az Acrobat (9.X) és ennél régebbi változatok, a rés pedig lehetővé teszi a megtámadott rendszer fölötti teljes irányítás átvételét is.

 A 16 további biztonsági rést befoltozó frissítőcsomag gyakorlatilag az eredetileg július 13-ára ütemezett negyedéves frissítés helyett érkezik, nyilván a fent részletezett hiba kiemelt veszélyessége miatt valamivel korábban. Így a következő komolyabb Adobe javítófoltok október 12-én várhatók, ha addig nem történik semmi rendkívüli. A frissítések az Adobe weboldaláról, illetve automatikus frissítési megoldásán keresztül egyaránt letölthetőek lesznek, napokon belül mindenkinek.
 

Kulcsszavak: Adobe security Adobe Reader

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy megfizethető 27 hüvelykes monitor, amely egyensúlyt teremt az immerzió és a sebesség között

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gamer monitor és IT-kiegészítő márkája – örömmel jelenti be az AOC GAMING C27G2Z3/BK modellt, egy ívelt 27 hüvelykes (68,6 cm) Full HD monitort, amely ötvözi a magával ragadó vizuális élményt a villámgyors teljesítménnyel. Az egyaránt versenyző és alkalmi játékosok számára tervezett C27G2Z3/BK 280 Hz-es képfrissítési sebességgel, akár 1 ms GtG és 0,5 ms MPRT válaszidővel, valamint 1500R görbületű, nagy kontrasztú Fast VA panellel büszkélkedhet, mindezt megfizethető áron.

2024. június 23. 12:10

A Continental élesben teszteli szuperszámítógépét

A Continental első alkalommal építette be tesztjárműbe, nagy teljesítményű számítógépét (HPC). Ezzel lehetővé vált számos funkciónak, mint például a vezetésbiztonsági rendszerek, az automatizált parkolás, vagy a holisztikus mozgásvezérlés egy járműalkalmazásban történő elhelyezése. 

2024. június 21. 13:07

Bosch Tech Day 2024 – Szoftverekkel is elérhetők lesznek a Bosch „életre tervezett” technológiái

A Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója szoftverekkel és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal bővíti üzleti tevékenységét, az évtized végére pedig már milliárd eurós nagyságrendű árbevételt tervez szoftveres tevékenységével elérni. „A Bosch már jó ideje szoftverfejlesztő vállalat is” – hangsúlyozta Renningenben, a 2024-es Bosch Tech Day alkalmával Dr. Stefan Hartung, a Bosch igazgatóságának elnöke. „Széles körű szakértelmünkkel közvetlenül láthatjuk el termékeinket programokkal, termékszoftvereink pedig az „Életre tervezve” mottónknak megfelelően könnyítik meg ügyfeleink életét.”

2024. június 19. 18:50

TheFence: a jogosultság mindent visz!

Mérföldkő az informatikai biztonság területén elismert amerikai-magyar tulajdonú XS Matrix életében, hogy az IBM és az Oracle után Vágvölgyi Zoltán kereskedelmi igazgatóként a kiberbiztonsági startuphoz igazolt. Feladata többek között, hogy a vállalati hozzáférések felderítésére, felülvizsgálatára, elemzésére fejlesztett THEFENCE megoldás hazai és nemzetközi piaci jelenlétét tovább erősítse.

2024. június 19. 11:42

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02