Tolmácsprogram Androidra

Milkovits Gábor, 2010. szeptember 8. 18:43

A Google mérnökei egy olyan alkalmazáson dolgoznak, amelynek a segítségével lehetővé válhat, hogy a vonal két végén más-más nyelven beszélő telefonálók valós időben megértsék egymást.

A megoldás az Android rendszerű okostelefonokon lesz elérhető, ha a fejlesztés olyan fázisába lép, hogy a szoftvert használhatónak ítélik. Egyelőre még csak kísérleti verziók léteznek, amelyekből egyet be is mutatott a Google a berlini IFA kiállításon. A valós idejű, azaz szinkrontolmácsolást végző program angol és német között fordított, és a jelenlévők szerint viszonylag jól teljesített. Az ilyen jellegű alkalmazásokat kiemelten fontosakként kezeli a Google, elég, ha a weboldalán elérhető Fordítóra gondolunk. Persze a bárki által tesztelhető program meglehetősen jól illusztrálja a fordítószoftverek jelenlegi korlátait: szavakat, és sok esetben többszavas kifejezéseket is viszonylag jól lefordít, ugyanakkor hosszabb szövegeknél, vagy teljes weboldalak esetében az eredmény meglehetősen siralmas.

A hangvezérelt technológia szintén a Google kedvencei közé tartozik; az Android-rendszerű  okostelefonokon kezdettől fogva létezik egy folyamatos fejlesztés alatt álló hangos kereső alkalmazás. Így aztán tulajdonképpen kézenfekvő, hogy most ezt és a fordítót kombinálva ismét valami izgalmassal rukkoljon elő a cég, a kérdés csak az, hogy mikor lesz valóban használatra kész a tolmácsprogram.
 

Kulcsszavak: Android Google

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32