Hivatalosan is megérkezett az iPad Kínába

MTI Sajtóadatbank, 2010. szeptember 20. 10:19

Szeptember 17-én délelőtt 10 órától immár Kínában is hivatalosan kapható az Apple iPadje. A táblagép öt hónappal egyesült államokbeli debütálása után érkezett a világ legnagyobb piacára.

A korábbi iPhonoknál elkövetett hibákat korrigálva a gépek rendelkeznek wifivel, de nem a 3G-s kapcsolatra alkalmasak kerülnek piacra. Aki tehát ilyenre vágyik, annak marad a feketepiac, vagy legalább Hongkongig el kell mennie, de megrendelheti az interneten is.

A pénteki rajtra Pekingben és Sanghajban az Apple két nagy áruházában került sor, valamint országszerte több hivatalos viszonteladónál. A pekingi bolt előtt - az eső ellenére - szinte egész nap sor állt. Az embernek azonban az volt az érzése, mintha az első napi esemény szervezői a várakozást mesterségesen idézték volna elő. Odabent ugyanis bőven és kényelmesen elfértek volna még jó néhányan. A várakozókat mindenesetre "almás" esernyőkkel látták el, a bejáratnál kék pólós, sorfalat álló alkalmazottak tapsolták meg hangosan az iPades csomagjával kivonuló boldog kínai tulajdonost.

Az áruházban minden egyes vevőjelöltre jutott egy eladó, aki részletesen magyarázta, mutatta, illusztrálta az Apple táblagépének látványos előnyeit. A potenciális és a tényleges vásárlók többnyire fiatalok, harminc év alattiak voltak. A vásárlási limit pénteken
vevőnként két darab volt.

Az Apple kínai illetékesei az MTI kérdésére nem voltak hajlandók elárulni, hogy mekkora volt az első napi forgalmuk, de még azt sem, hogy hányan keresték fel az áruházat. Mint mondták: "hagyományosan csak a globális eladásokról" tudnak beszámolni.

Ami az árakat illet, a 16 GB-os alaptípus 3988 jüanba, vagyis körülbelül 120 ezer forintba kerül. Vagyis drágább, mint az Egyesült Államokban, csakúgy, mint a 32 és a 64 GB-os változat, amelyek 154 ezer, illetve 180 ezer forintnak megfelelő jüanba kerülnek.

Kínában eddig csak a feketepiacon vagy Hongkongban lehetett a már itt is egyre népszerűbbé váló iPadekhez jutni,. Hírek szerint kezdetben volt, aki ezer dollárt is fizetett azért, hogy az első iPad-tulajdonosok között legyen.

Nagy visszhangot váltott ki, amikor még tavaly októberben bemutatták a még nem létező iPad kínai "klónját", a sencseni (Shenzhen) székhelyű Shenzhen Dragon Brother Industrial elektronikai vállalat P88, "Apple stílusú" tábla-PC-jét. Értékesítését az idén januárban jelentették be.

Akkoriban a kínai iPad-hasonmás gyártója azzal fenyegetett, hogy bírósághoz fordul, ha az Apple Kínában is árusítani kezdi a maga táblagépét, mondván, hogy az Apple az ő terméküket koppintotta le. A felvetés - szakmai körök szerint - minden valószínűséggel a reklám része volt.

Az Apple a pekingi után júliusban nyitotta meg sanghaji nagyáruházát és kínai tervei között összesen huszonöt üzlet szerepel. A harmadik szintén Sanghajban nyílik, valószínűleg még az idén ősszel. A világ legnagyobb mobilpiacán, ahol idén májusban már meghaladta az egymilliárdot a mobilhasználók száma, az Apple egyelőre az ötödik helyet foglalja el a Nokia, a Samsung, a Motorola és a Sony után.

Kulcsszavak: Apple Kína iPad

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32