A Check Point az ITBN 2010-en

Kovács Attila, 2010. szeptember 27. 11:46

Az elmúlt évek hagyományait folytatva, a Check Point idén is számos, magyarországi partnerei által tartott előadással, valamint bemutató standdal vesz részt az Informatikai Biztonság Napja rendezvényen.

Az immáron negyedik alkalommal megrendezésre kerülő konferencia első napján, a Hálózatok, virtualizáció, cloud biztonság szekcióban 12:35-től Kaczur Gábor, a Filter:Max vezető szakértője tart előadás a Check Point idén tavasszal bemutatott világújdonságának, az Abra-nak a képességeiről és a benne rejlő lehetőségekről. A pen drive méretű USB eszköz ötvözi a VPN és a virtualizáció előnyeit, elérhetővé téve a biztonságos távoli munkavégzést.
Ugyanezen szekció második napján 12:00-tól Költl Péter, az Albacomp szakembere „Biztonságos távoli munkavégzés Check Point eszközökkel” címmel tart előadást, amelynek során egyaránt szó esik a vállalat VPN és Abra megoldásairól.
A második napon délután 14:35-kor Wollner László, a HP szakemberének „Irányított webkettő” című, az Alkalmazások és a Web 2 biztonsága szekció keretében meghirdetett előadásával folytatódik a Check Point újdonságainak ismertetése, mégpedig a Check Point Application Control bemutatásával, amely lehetővé teszi a vállalatok számára a webes alkalmazások biztonságos és felügyelt használatát.
A második nap workshopjain is jelentős szerephez jut a Check Point, hiszen az S&T IT biztonsági csoportvezetője, Szabó Péter vezetésével 10:00-kor kezdődő kerekasztalon is szó esik a vállalat megoldásairól, míg Edelényi András, az itSun szakemberének 13:50-kor „Véletlenül rossz helyre címzett e-mailek esete – Check Point DLP” címmel kezdődő workshopjának egyenesen a főszereplője a Check Point.


További információ: www.checkpoint.com és www.itbn.hu

 

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2021. június legveszélyesebb kártékony programjai

Check Point Software Technologies Ltd., kutatórészlege, a Check Point Research kiadta legújabb, 2021 júniusára vonatkozó Global Threat Index elemzését. A kutatók jelentése szerint a Trickbot tartja magát a legelterjedtebb kártékony programok listájának élén, ahova május hónapban került fel.

2021. július 23. 17:04

OPPO: 2035-ben várható a 6G mobilhálózatok kereskedelmi bevezetése

Az OPPO vezető globális mobil- és okoseszköz márka kutatóintézete, az OPPO Research Institute, bemutatta első 6G témájú fehér könyvét, amely a nemzetközi mobilkommunikációs-iparban is elsők között foglalkozik részletesen a következő generációs 6G hálózatok architektúrájával. A dokumentumban az OPPO által létrehozott dedikált kutatócsoport felvázolja a 6G hálózatok modelljének műszaki jellemzőit, szolgáltatási és rendszerkövetelményeit, valamint a gépi tanulás felhasználási lehetőségeit.

2021. július 23. 12:39

Melyik illik jobban hozzád: laptop vagy PC?

Vásárlás előtt sokan felteszik a kérdést: laptopot vagy asztali PC-t válasszanak? Ahhoz, hogy a megfelelő döntést meg tudd hozni, néhány fontos kérdést mérlegelni kell. 

2021. július 23. 09:36

A Cisco új hibrid felhőinnovációkat jelentett be

A Cisco az elmúlt hat évben több milliárd dollárt invesztált felhőalapú megoldások fejlesztésébe, annak érdekében, hogy segítse ügyfeleit az átfogó felhőstratégiák kialakításában. 

2021. július 22. 17:44

Személyre szabott ügyfélélmény edge technológiákkal

Az IDC előrejelzései szerint 2024-ig előrevetítve az edge computing piac évente átlag 12,5 százalékkal növekszik, mivel a peremhálózati eszközökkel a vállalatok rugalmasabban tudnak működni, valamint jobb termékeket és szolgáltatásokat kínálhatnak az ügyfeleik számára. A SUSE szakértői szerint a szervezeteknek érdemes igénybe venniük a kifejezetten peremhálózati környezetekre szánt infrastruktúrákat, hogy a bonyolult üzemeltetési és felügyeleti feladatok helyett a saját üzleti tevékenységeikre koncentrálhassanak.

2021. július 21. 19:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Jó belépő a külföldi piacra a hazai tech cégeknek

2021. július 20. 16:30

Első a kiberbiztonság?

2021. július 7. 12:37

950-szeresére nőtt három hét alatt a magyar vizslacoin árfolyama

2021. június 28. 09:52

NMHH-kutatás: miért nem internetezik mindenki?

2021. június 14. 09:53