A Facebook levédi a "face" szót
A Facebook most érkezett el abba a növekedési stádiumba, amikor már van idejük a jogi háttérrel is alaposabban foglalkozni, illetve a jövőt is szeretnék bebiztosítani. A hírek szerint jogászaik éppen 15 kifejezés levédésén dolgoznak, és ezek között bizony számos olyan szó akad, mely egyáltalán nem mondható speciálisnak, sőt kifejezetten hétköznapi jelentésű. Ilyen a „lájkolás”, vagyis a „like”, vagy a „book” is. Az igazi kavarodást azonban a „face” okozza. Ahogy a többi szó esetében, itt is nagy kérdés, hogy milyen mértékig lehet egy mindenki által birtokolt és használt kifejezést jogilag kisajátítani. Ebbe a csapdába majd minden nagy cég belefutott, gondoljunk csak arra, amikor az Apple az „alma” szót szerette volna kizárólag magának, míg a Beatles kiadója is ugyanezt szerette volna. Az alma végül senkié sem lett, csupán annyit sikerült letisztázni, hogy a technológia, illetve a lemezkiadás területén kihez tartozik.
Vélhetően most is ez lesz a megoldás, vagyis a „face” csak kifejezetten a közösségi oldalak világában lesz levédhető. A webkettes világban azonban ez korántsem lesz olyan egyszerű, gondoljunk csak a szépségiparra, a sok ezer ilyen kifejezést nevében használó apró kozmetikai szalonra. Mindenesetre az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala tegnap közölte, hogy előzetesen engedélyezte a védettséget. A részletek még nem tisztázottak, és vélhetően éppen ezekben rejlik a lényeg, nem véletlen, hogy a kifejezés, melyet érthető módon az elsők között kezdett levédeni a Facebook már 2005 óta vár folyamatban levő eljárásra.
Kapcsolódó cikkek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Twitter és Facebook nélküli böjtölést tanácsolt egy olasz pap
- NMHH: hárman fellebbezték meg a 900-as tender eredményét
- Telefonhívások, e-mailek, sms-ek adatainak tárolását írná elő a brit kormány
- Ausztráliában per tárgya a Twitter, míg Nagy-Britanniában a kizsákmányoltak szószólójának szerepét játssza
- Vizsgálat indult az Apple kínai beszállítóinál
- Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ
- Különleges egységet hozott létre a cseh rendőrség a számítógépes kalózok ellen
- Kalózportált zártak be a hatóságok, börtönnel fenyegetik a letöltőket
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.