Athenaeum az interneten
A világhálón is kereshető lesz az Akadémiai Könyvtár gyűjteményének egy része
A MTAK közleménye szerint az Akadémiai Könyvtár, valamint a Kémiai Kutatóközpont, az Ökológiai és Botanikai Kutatóintézet, a Pszichológiai Kutatóintézet, a Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet és az MTA Világgazdasági Kutatóintézet által létrehozott konzorcium 70 millió forint támogatást nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében. Az elnyert támogatás egyebek közt lehetővé teszi, hogy a MTAK és az öt kutatóintézet könyvtári gyűjteményeinek jelentős része az interneten keresztül is kereshető lesz 2011 őszétől.
A jövő szerdai nyitórendezvényen Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, valamint Náray-Szabó Gábor akadémikus, a MTAK főigazgatója mond köszöntőt, majd előadások hangzanak el a könyvtárak mai szerepéről. Csépe Valéria akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese, valamint Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára közreműködésével könyv-örökbefogadási ünnepséget tartanak. Az eseményt Hegedűs Endre zongoraművész játéka színesíti, s megrendezik a Pannónia Női Borrend borkóstolóját is. A rendezvénynek december 15-én 15.00 órai kezdettel a MTAK ad otthont (1051 Budapest, Arany János u. 1.). További információk a nwww.mtak.hu címen olvashatóak.
Kapcsolódó cikkek
- Már szolgáltatásokért is lehet fizetni PayPal-lal
- Adatközpont-iparági fogalomtárat készített az IVSZ
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- Így csábítanak az interneten a szállodák 2012-ben
- Új szolgáltatások és megújult dizájn a Kütyü Magazin weboldalán
- Online borszótár indult
- Közösségi oldal plátói szerelmeseknek
- Megszűnt a Mindennapi.hu keresztény közéleti hírportál
- Több mint egymillió látogatója volt tavaly az Adatbank Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárnak
- iPad kölcsönzés automatából – könyvtári szolgáltatás
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális Sötétség: Mianmarban a telekommunikáció is összeomlott
Kamu vállalkozások a Google térképeken
A Google jogi lépéseket tett olyan csalók ellen, akik több mint 10 000 hamis vállalkozást regisztráltak a Google Maps szolgáltatásban, megtévesztve ezzel a felhasználókat és károsítva a valódi vállalkozásokat.
Adatok, adatbázisok a háborús bűnökről
A háborús bűncselekmények bizonyítékainak megőrzése és kezelése kulcsfontosságú az igazságszolgáltatás számára, különösen az olyan konfliktusok esetében, mint az Ukrajnában zajló háború. Az Eurojust, az Európai Unió igazságügyi együttműködési ügynöksége, jelentős lépéseket tett ezen bizonyítékok összegyűjtése és megőrzése érdekében, ugyanakkor szükség lenne a közösségi platformok törölt adataira is.
Miért fontosak a komplex grafikai megoldások?
Minden cég azt szeretné, hogy vonzó márka legyen a közönség számára. Ehhez mindenképp kell egy kiemelkedő, emlékezetes arculat. Az ideális design nem csupán versenyelőny, hanem egyfajta felhasználói élmény, bármi is legyen a portéka.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.