Horváth Dávid marad a NetMiniszterelnök
A NetMiniszterelnök blogján (http://netokracia.hu/) is olvashattuk, az elmúlt hónapokban is igen aktívan tevékenykedett. Levélben kereste fel Nyitrai Zsolt, infokommunikációs államtitkárt és együttműködési megállapodást kötött Mihalovics Péterrel, az Új Nemzedék Jövőjéért program kidolgozásáért felelős miniszteri biztossal. "Ez egy civil kezdeményezés és nagyon örülök, hogy sikerült magam mellét állítani a HÖOK-ot és az általuk képviselt közel 400.000 hallgatót. Így már a kormány is egyre jobban odafigyel ezekre a kérdésekre és a visszajelzések alapján örülnek a megkeresésnek." – nyilatkozta Horváth Dávid. Mihalovics Péterrel fontosnak tartják, hogy csökkentsék a digitális írástudatlanságot és átgondolt, gyakorlati internetes tananyagot dolgozzanak ki általános- és középiskolai, valamint felsőfokú képzésekhez. A miniszteri biztos kifejtette azt is, hogy a netminiszterelnökség mint intézmény egy sikeres és előremutató kezdeményezés. Ennek érdekében támogatja a NetMiniszterelnöki online kampányverseny megrendezését, melynek nyertese két éven keresztül viselhetné ezt a megtisztelő címet, és működhetne együtt a fiatalokat érintő ügyekben.
A NetMiniszterelnök és a HÖOK olyan fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek, amelyekről a szakemberek sem beszélnek. A felsőoktatás hallgatóinak gyorsított eljárásban biztosítanák az Ügyfélkapus regisztrációt. A rendszerhez ugyanis egyre több szolgáltatás kapcsolódik, ami megkönnyíti az ügyintézést. A regisztrációhoz azonban be kell menni az önkormányzathoz, ami hosszas sorban állással jár, ez pedig sok fiatal kedvét elveszi. Szerintük az önkormányzatoknak kell ügyintézőt delegálni a regisztrációt kérő felsőoktatási intézménybe. Felvetésükhöz egy gyakorlati példát is említenek. "Orbán Viktor a napokban jelentette be, hogy több mint 900.000 visszaküldött alkotmányozó kérdőívet kaptak. Azt gondolom 2011-ben hatékonyabb és gyorsabb lenne az Ügyfélkapu (jelenleg kb. 1,2 millió) folyamatosan növekvő tagságának a felméréseket online kiküldeni. Pár kattintás az egész, nem kell postára menni, gyorsabb és olcsóbb a feldolgozás is és így komoly százalékokkal növelhető a kitöltési arány. Kinek nem éri ez meg?"
Az új diákigazolvány rendszere gyakorlatilag rosszul valósult meg. A hallgatók a kártyával bár tudják igazolni jogviszonyukat, ugyanakkor az egyes szolgáltatásoknál további kártyákat állítanak ki részükre, amelyek pénzbe kerülnek. "Azt szeretném, hogy az egységes állampolgári kártya kidolgozásánál egyeztetés legyen a hallgatókkal a diákigazolvány funkciójáról és a hozzá csatolható kedvezmények kezeléséről." Bár Nyitrai Zsolt, infokommunikáció államtitkár úr egyelőre rendkívül elfoglalt, de az említett kérdésekben és az elektronikus hallgatói választásokról még szakmai egyeztetést tartanak Horváth Dávid NetMiniszterelnökkel.
“A munkámhoz egyébként rengeteg segítséget kaptam, Kis Gergely, a GKIeNET ügyvezető igazgatója folyamatosan segítette a munkámat és egyik kontaktot adta a másik után. Megtarthattam az online kampány tapasztalataimról szóló előadásomat a Media Hungary-n és az elektronikus választásokról szólót, az Internet Hungary-n. Csermely Ákos sok lehetőséget biztosít nekem a megjelenésre. Most elsősorban az egyetemen tanulok, ami egész napos tevékenység, így eléggé leköt, de pár cég felkeresett helyfüggetlen, online munkákkal, így most közösségi médiával és kommunikációval foglalkozom.” – mondta Dávid.
A szervezők azt mondták, egyelőre nem írnak ki új választást, így a következőig Horváth Dávid, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója viseli a címet. Ennek alkalmából Dávid elmondta, hogy nem volt könnyű az első év. "Nem volt könnyű dolgom, folyamatosan egyik szervezettől a másikig jártam, hogy össze tudjam tenni az elektronikus választás különböző szintjeinek lehetőségét. Nem egyszer kiderült, hogy amivel én foglalkozom, azt már páran leírták, kitalálták, így olykor nem is tudtam miért kutatok. Végül tavaly novemberben sikerült megtalálnom a jó irányt. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáján (HÖOK) vetettem fel, hogy érdemes lenne foglalkozni az elektronikus HÖK választások lehetőségével. Ez amúgy a programom első lépcsőfoka. Természetesen megmaradna a papíralapú szavazás, de kiegészülne egy online felülettel. Mint megtudtam a BME Villamosmérnöki Karán 2010 őszén már lebonyolítottak egy ilyet, ahol 15-20%-kal sikerült növelni így a részvételi arányt. Az ott kialakított rendszer más szakemberek szerint is igen biztonságos, persze további fejlesztések még lesznek." - mondta. Eddigi tapasztalatok alapján ez az újonnan meghonosított technika nagyban hozzájárulhat, hogy minél többen szavazzanak; azaz a demokráciában való aktív részvételre ösztönözhet, ami az egyik alapvető célja az Új Nemzedék Jövőjéért programnak.
Kapcsolódó cikkek
- Iskolai osztályok fotói versengenek a Facebookon
- Infotér konferencia - Soltész Miklós: egységes informatikai rendszerre van szükség a szociális ellátásban
- Infotér konferencia - Hoffmann: az informatika fontos eszköz, de a cél az emberközpontúság
- Sztároktatók a Stanford Egyetemen - Virtuális, mesterséges, mégis 58 ezren akarják
- Egyre fiatalabb korban kezdenek internetezni a gyermekek
- A pedagógusképzés kötelező részévé kell tenni a médiaismereteket
- Több száz számítógépet kapnak soproni iskolák
- Informatikai konferencia a Kaposvári Egyetemen
- Félmilliárdos uniós iskolai informatikai fejlesztés Szabolcsban
- Digitális táblákat és számítógépeket kap a mezőlaki iskola
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Zöld tanúsítvány, tiszta technológia – A Samsung tovább csökkenti ökológiai lábnyomát
A Samsung 2025-ös TV-, monitor- és hangprojektor kínálatából mintegy 80 modell érdemelte ki a TÜV Rheinland Product Carbon Reduction és Product Carbon Footprint tanúsítványait. A német székhelyű, világszerte elismert tanúsítószervezet elismerése a vállalat fenntarthatóság iránti elkötelezettségét igazolja. Ez már az ötödik egymást követő év, hogy a Samsung prémium termékvonalai – köztük a Neo QLED 8K és Neo QLED modellek – megkapták ezt a minősítést, megerősítve a cég folyamatos erőfeszítéseit a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.
Zöldebb jövő az irodában: bemutatkoznak a környezetbarát Philips monitorok
A Philips 5000-es sorozatának legújabb tagjai, a 23,8 hüvelykes (60,4 cm) Philips 24B2G5301 és a 27 hüvelykes (68,6 cm) Philips 27B2G5601, a fenntarthatóság és energiahatékonyság jegyében készültek. A két új modell kifejezetten úgy lett tervezve, hogy minimalizálja a környezetre gyakorolt hatást, miközben modern funkciókat kínál a hatékony munkavégzéshez.
A helyi rádiók továbbra is erős szereplői a hazai médiapiacnak
A megyei jogú városok helyi rádiói még mindig meghatározó és versenyképes szereplői a hazai médiapiacnak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából. A tanulmány nyolc helyi rádiócsatorna eredményeit hasonlította össze három országos könnyűzenei rádióval, és rámutatott: bár a közösségi rádiók általában kevesebb hallgatót érnek el, mint kereskedelmi társaik, a hallgatók hosszabb ideig maradnak a műsoraik mellett.
A Sony új szintre emeli a zoomobjektívek világát
A Sony legújabb újdonsága, az FE 50-150mm F2 GM, a világ első olyan teleobjektívje, amely 150 mm-es gyújtótávolságot és állandó F2 rekeszértéket kínál. Az objektív 50 mm-es normál látószögű kezdőpontjától egészen 150 mm-ig zoomolható, mindezt rendkívül nagy fényerő mellett. A kiváló optikai teljesítmény és a nagy fényerejű rekesznyílás ötvözete a csúcskategóriás fix objektívek képminőségéhez hasonlítható. Ez a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy egyetlen objektívvel lefedjük a különféle fotós és videós helyzeteket, témákat.
Csúcson a nézettség: Rekordszezont hozott az új BL-formátum a Sport TV-n
A 2024–25-ös szezonban megújult Bajnokok Ligája kiváló nézettségi adatokat produkált a Sport1 és Sport2 csatornákon. Az új lebonyolításnak köszönhetően több mérkőzés és nagyobb rangadók kerültek képernyőre, amit a nézők is nagyra értékeltek.