Az Autorun az új víruskirály
ESET vírusstatisztika
Az ESET minden hónapban összeállítja a Magyarországon terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik a hazai felhasználók számítógépeit.
Egy pofon a biztonsági szakmának, hogy az Autorun azután került a magyar vírustoplista élére, hogy a Microsoft végre több operációs rendszere esetében is kikapcsolta az automatikus futtatás funkciót. A nem legális Windows installációk jelentős száma minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy a kártevő futtatását korlátozó biztonsági frissítések a magyar felhasználók nagy részénél elmaradnak.
Túl sok mozgás emellett ezúttal sem történt a tízes listában, egyedül talán a Win32/Tifaut trójait kiszorító JS/TrojanClicker.Agent ismételt felbukkanása fodrozta fel a víztükröt. A rögtön harmadik helyen szereplő JS/TrojanClicker.Agent trójai kártékony kódokat helyez el a Windows kulcsfontosságú (Windows, Windows/System32) mappáiba, majd a fertőző komponensek automatikus lefutását biztosító bejegyzéseket készít a rendszerleíró adatbázisban. Ezután hátsó ajtót nyit a rendszerben, és további kártékony kódokat próbál meg letölteni különféle távoli weboldalakról.
Vírustoplista - 2011. június
Az ESET több százezer magyarországi felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2011. júniusában a következő 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban, és volt együttesen felelős az összes fertőzés 24,67 %-áért.
1. INF/Autorun vírus
Elterjedtsége a júniusi fertőzések között: 5,50%
Előző havi helyezés: 1.
Működés: Az INF/Autorun gyűjtőneve az autorun.inf automatikus programfuttató fájlt használó károkozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul.
A számítógépre kerülés módja: Fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon) terjed.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21autorun
2. Win32/Conficker féreg
Elterjedtsége a júniusi fertőzések között: 4,00%
Előző havi helyezés: 2.
Működés: A Win32/Conficker egy olyan hálózati féreg, amely a Microsoft Windows MS08-067 biztonsági bulletinben tárgyalt hibát kihasználó exploit kóddal terjed. Az RPC (Remote Procedure Call), vagyis a távoli eljáráshívással kapcsolatos sebezhetőségre építve a távoli támadó megfelelő jogosultság nélkül hajthatja végre az akcióját. A Conficker először betölt egy DLL fájlt az SVCHost eljáráson keresztül, majd távoli szerverekkel lép kapcsolatba, hogy azokról további kártékony kódokat töltsön le. Emellett a féreg módosítja a host fájlt, ezáltal számos antivírus cég honlapja elérhetetlenné válik a megfertőzött számítógépen.
A számítógépre kerülés módja: Változattól függően a felhasználó maga telepíti, vagy egy biztonsági résen keresztül felhasználói beavatkozás nélkül magától települ fel, illetve automatikusan is elindulhat egy külső meghajtó fertőzött Autorun állománya miatt.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21conficker
3. HTML/ScrInject trójai
Elterjedtsége a júniusi fertőzések között: 3,22%
Előző havi helyezés: 10.
Működés: A HTML/ScrInject trójai egy RAR segédprogrammal tömörített állomány, amely telepítése során egy üres (c:windowsblank.html) állományt jelenít meg a fertőzött gép böngészőjében. Hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül a háttérben további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/scrinject-b-gen
4. JS/TrojanClicker.Agent trójai
Elterjedtsége a júniusi fertőzések között: 2,80%
Előző havi helyezés: -
Működés: A JS/TrojanClicker.Agent trójai egy olyan kártékony JavaScript kód, amely lefutva kártékony kódokat helyez el a Windows kulcsfontosságú (Windows, Windows/System32) mappáiba, és az ott el található fertőző komponensek automatikus lefutását biztosító Registry bejegyzéseket készít, amely a számítógép minden újraindítása után lefut. Ezen felül hátsó ajtót nyit a rendszerben, és további kártékony kódokat próbál meg letölteni különféle távoli weboldalakról.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/!trojanclicker-agent
5. Win32/HackMS trójai
Elterjedtsége a júniusi fertőzések között: 2,15%
Előző havi helyezés: 4.
Működés: A Win32/HackMS alkalmazás eredetileg egy kalóz kulcsgeneráló eszköz, amely azonban kártevőt is tartalmaz. A program telepítésekor rejtett állományokat és olyan bejegyzéseket is létrehoz a rendszerleíró-adatbázisban, amelyek a hálózati beállításokat és a keresési eredményeket titokban módosítják a számítógépen.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/hackkms-a
6. Win32/PSW.OnLineGames trójai
Elterjedtsége a júniusi fertőzések között: 1,74%
Előző havi helyezés: 5.
Működés: Ez a kártevőcsalád olyan trójai programokból áll, amelyek billentyűleütés-naplózót (keylogger) igyekeznek gépünkre telepíteni. Az idetartozó károkozóknak rootkit komponensei is vannak, melyek segítségével igyekeznek állományaikat és működésüket a fertőzött számítógépen leplezni, eltüntetni. A kártevőcsalád ténykedése jellemzően az online játékok jelszavainak ellopására, majd a jelszóadatok titokban történő továbbküldésére fókuszál. A bűnözők ezzel a módszerrel jelentős mennyiségű lopott jelszóhoz juthatnak hozzá, amelyeket aztán alvilági csatornákon továbbértékesítenek.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21psw-onlinegames
7. JS/Redirector trójai
Elterjedtsége a júniusi fertőzések között: 1,48%
Előző havi helyezés: 3.
Működés: A JS/Redirector trójai egy olyan kártékony JavaScript, amely lefutva kéretlen böngésző ablakokat jelenít meg, emellett hátsó ajtót nyit a rendszerben, és további kártékony kódokat próbál meg letölteni különféle távoli weboldalakról.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/!redirector
8. Win32/VB féreg
Elterjedtsége a júniusi fertőzések között: 1,38%
Előző havi helyezés: 7.
Működés: A VB.EL (vagy más néven VBWorm, SillyFDC) féreg hordozható adattárolókon és hálózati meghajtókon terjed. Fertőzés esetén megkísérel további káros kódokat letölteni az 123a321a.com oldalról. Automatikus lefuttatásához módosítja a Windows Registry HKLMSOFTWAREMicrosoftWindowsCurrentVersionRun bejegyzését is. Árulkodó jel lehet a sal.xls.exe állomány megjelenése a C: és minden további hálózati meghajtó főkönyvtárában.
A számítógépre kerülés módja: Fertőzött adattároló (USB kulcs, külső merevlemez stb.) csatlakoztatásával terjed.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21vb
9. Win32/Shutdowner trójai
Elterjedtsége a júniusi fertőzések között: 1,21%
Előző havi helyezés: 8.
Működés: A Win32/Shutdowner trójai fertőzés esetén módosítja a rendszerleíró-adatbázisban az automatikus lefutás egy kulcsát, hogy a kártevő minden rendszerindításkor lefuthasson. Rootkit komponenssel is rendelkezik, így működése során fájlokat rejt el a fájlkezelő alkalmazások elől, még akkor is, ha ezek az állományok nincsenek ellátva rejtett attribútummal. Legfőbb és legszembetűnőbb hatása, hogy büntetőrutinja lekapcsolja az éppen futó Windows rendszert, és ezzel zavarja a munkát, de akár adatvesztést is okozhat.
A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/shutdowner-aa
10. HTML/Iframe.B vírus
Elterjedtsége a júniusi fertőzések között: 1,19%
Előző havi helyezés: 6.
Működés: A HTML/Iframe.B egy gyűjtőneve az olyan vírusoknak, amelyek HTML weboldalak Iframe tagjeibe ágyazódva egy megadott URL helyre irányítja át a böngészőt a felhasználó tudta és engedélye nélkül.
A számítógépre kerülés módja: Fertőzött weboldalakon terjed.
Bővebb információ: Részletes leírása szerkesztés alatt.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenesen elérhető a Norton Identity Safe béta verziója
- McAfee Mobile Security 2.0: erős biztonság az okos-telefonok és táblagépek számára
- A mobiltelefonok biztonságáért
- Új mobilbiztonsági megoldásokkal jelentkezett a McAfee
- Befagyott a toplista - Az ESET javasolja, hogy ellenőrizzük a DNS beállításokat
- Ledöntötték a trónról az Autorun-t
- Decemberben a ScrInject.B trójai veszélyeztetett a leggyakrabban – az ESET ehavi vírusstatisztikája
- Windows 7 alatt is bizonyított a VirusBuster
- Veszélyben a mobilok: az ESET Software vírus-előrejelzése
- Japán "biológiai" fegyver a számítógépes támadások ellen
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hűvös forradalom: így változtatta meg mindennapjainkat a légkondicionálás
Néhány évtizeddel ezelőtt még különlegességnek számított, ha egy moziban, szállodában vagy autóban légkondicionáló működött. Ma már szinte észre sem vesszük, hogy egy forró nyári napon klimatizált otthonból ülünk be a hűvös autóba, majd hasonló hőmérsékletű irodába, üzletbe vagy étterembe érkezünk.
Magyarország letöltési sebességben lekörözte a régiót
Az nPerf adatai alapján Magyarország 2026 januárja és szeptembere között az Európai Unió keleti régiójának öt vizsgált országa közül az első helyen végzett a vezetékes internetes letöltési sebesség tekintetében.
Az LG PRISM AI-ja nyerte a 2026-os SABRE Awards AI-kategóriáját
Az LG Electronics (LG) saját fejlesztésű, mesterséges intelligenciára épülő kommunikációs platformja, a PRISM AI a szakma egyik legrangosabb elismerését nyerte el: a 2026-os IN2 (Insight & Innovation) SABRE Awards Asia-Pacific versenyen a Best AI Tool or Product kategória győztese lett. A PRISM AI emellett a 2026-os SABRE Awards Asia-Pacific Consumer Electronics & Telecommunications kategóriájának döntőjébe is bekerült.
Az AI a magyar fejlesztők új munkaeszköze: évente több mint 300 órát takaríthatnak meg vele
A magyar szoftverfejlesztők 82 százaléka már naponta alkalmaz mesterséges intelligencián alapuló eszközöket munkája során, amelyekkel átlagosan heti 6,5 munkaórát takarít meg. A fejlesztők 77 százaléka érzékel termelékenységnövekedést, 71 százalékuk pedig már most vállalati versenyelőnyt lát az AI használatában.
Egy fotóból videó, egy ötletből iparági szolgáltatás
Közel két év fejlesztés és tesztelés után a magyar AI House Tour bekerült a Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetségének (MIOSZ) rendszerébe, így több száz ingatlanszakember számára vált közvetlenül elérhetővé. A szolgáltatás meglévő ingatlanfotókból és hirdetési anyagokból készít narrált, különböző digitális felületekre optimalizált videókat, újabb helyszíni forgatás nélkül. A fejlesztés ezzel a technológiai kísérletből a szakmailag validált, a mindennapi ingatlanmarketingbe integrált szolgáltatássá vált.

