30 ezer magyar kémkedik

forrás Prim Online, 2011. július 21. 17:43

Az ESET Magyarország felmérése szerint több tízezerre tehető azon magyar felhasználók száma, akik telepítettek már kémprogramot más számítógépére.

Szerelmes férfiak, akik féltékenységből kutakodnak párjuk számítógépén, munkáltatók, akik arra kíváncsiak, hogy mit csinálnak alkalmazottaik a munkaidejükben - többek között ők azok, akik megpróbálnak valamilyen speciális szoftver segítségével megfigyelni másokat.

Az ESET Magyarország az NRC piackutató segítségével azt vizsgálta meg, hány magyarországi számítógép-felhasználónak van közvetlen tapasztalata a kémprogramokkal. „Az eredmények minket is megleptek, nem számítottunk arra, hogy több mint 30 ezerre tehető azok száma, akik telepítettek már kémprogramot más számítógépére. Szinte száz százalékban férfiakról van szó, akik között nagyobb arányban találhatóak a 18-29 évesek” - emeli ki Kiss Zoltán Gergő, az ESET vírusszakértője. A kutatás eredményei szerint a 3,6 millió, hetente legalább egy alkalommal internetező magyar felhasználó 1%-a tett már ilyet. Emellett a válaszadók 4%-a nyilatkozott úgy, hogy van olyan ismerőse, akiről úgy tudja, hogy telepített már kémprogramot más számítógépére. Ez utóbbi közel 150 ezer felhasználót jelent, akiknek többsége valószínűleg bűncselekményt követ el tettével.

„A kémprogramok felhasználásának jogi szabályozása még fejletlen a magyar jogrendszerben. Ugyanakkor világosan kimondható, hogy törvénybe ütköző cselekményt követ el az, aki az érintett előzetes hozzájárulása nélkül figyeli meg annak számítógépes tevékenységét” - mondja Gönczi Anna ügyvéd, az ESET jogi képviselője. Kiss Zoltán Gergő, az ESET vírusszakértője szerint fontos tudni, hogy a szóban forgó kémprogramok nem azonosak az interneten terjedő, bűnözők által írt kártevőkkel, melyek elsősorban az adatlopást szolgálják. „A legtöbb esetben kereskedelmi forgalomban kapható, legális szoftverekről van szó, melyek eredetileg azt a célt szolgálják, hogy a felhasználók ellenőrizni tudják velük azt, hogy saját számítógépüket jogosulatlanul használja-e valaki más is” - hangsúlyozza az ESET vírusszakértője, kiemelten hozzátéve, hogy a legfontosabb tudnivaló ezekkel a szoftverekkel kapcsolatban mégiscsak az, hogy általában a felhasználásuk módja teszi őket illegálissá.


 

Kulcsszavak: security vírus Eset

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jogellenes műsorok miatt marasztalták el az RTL-t

Az RTL két bírságot is kifogásolt a bíróságon, de mindkét esetben a Médiatanácsnak adott igazat az igazságszolgáltatás. Az egyik ügy a Reggeli című műsor 2023. október 25-i adásához, a másik a Sztárbox 2023. november 5-i adásához kapcsolódik.

2025. április 27. 12:09

Forradalmi technológiák egyetlen robotporszívóban

A legfrissebb robotporszívó-fejlesztések már nem csupán a szívóerőre vagy az akkumulátor teljesítményére koncentrálnak, hanem egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a készülékek könnyedén megbirkózzanak a lakásokban előforduló fizikai akadályokkal – például küszöbökkel vagy padlószint-váltásokkal. Egy újonnan bemutatott modell már technológiai választ is kínál erre: saját magát meg tudja emelni, és akár 6 centiméteres akadályokat is leküzd.

2025. április 27. 10:27

Tengerjáró hajózás: Luxusélmény elérhető áron

Néhány éve még csak a luxus szinonimájaként gondoltunk a tengerjárós nyaralásokra, ma viszont az egyik legnépszerűbb utazási formává nőtték ki magukat. Aki egyszer kipróbálja ezt a különleges utazási módot, gyakran újra visszatér. Nem véletlenül: a tengeri hajózás sokkal gyorsabban fejlődik, mint más turisztikai szegmensek, és az előrejelzések szerint 2025-ben minden korábbi évnél többen vágnak bele egy ilyen kalandba.

2025. április 26. 15:20

Amikor a jövő megérkezik: autonóm drónok a csomagszállítás szolgálatában

Ha csomagszállító drónokra gondolunk, sokak lelki szemei előtt futurisztikus képek jelennek meg: lebegő szerkezetek hozzák a megrendelt terméket egyenesen a kertkapuhoz vagy az erkélyre. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. A legnagyobb kihívás az, hogy ezek az eszközök önállóan, biztonságosan és megbízhatóan tudjanak tájékozódni a gyakran kiszámíthatatlan városi környezetben. 

2025. április 26. 13:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12