Változások az IAB Magyarország alapszabályában és vezetésében

forrás Prim Online, 2011. augusztus 2. 20:25

Rendkívüli taggyűlésen döntött az Interactive Advertising Bureau magyarországi szervezetének tagsága kedd délután az elnökség kibővítéséről, az alapszabály módosításáról. A taggyűlés az augusztus 3-ától független ügyvezetői státuszba kerülő Somogyi Endre helyére az elnökségbe Balatoni Emesét, az Adverticum Zrt. ügyfélszolgálati vezetőjét választotta.

Somogyi Endre, az IAB Hungary eddigi elnökségi tagja és nemzetközi felelőse, aki tavaly október óta tagja a WebIt Ambassadors programnak, és akit idén tavasszal az IAB Europe elnökségébe is beválasztottak, nyílt pályázat útján szerezte meg az ügyvezetői státuszt.  Somogyi Endre a mai napig az Adverticum fejlesztési és stratégiai igazgatójaként dolgozott. Hét évig erősítette az Adverticum csapatát, korábban az Argo Rt-ben, a Carnation Rt-ben és a WD Projects Kft-ben gyűjtött tapasztalatokat.

 

A független ügyvezetői státusz elnyerése következtében Somogyi Endre lemondott korábbi elnökségi tagságáról, így a mai taggyűlésnek új elnökségi tagot is kellett választania. A három jelölt közül (Géczi Tamás, Ipsos Zrt; Dömötör Sándor, AGB Nielsen és Balatoni Emese, Adverticum Zrt.) a tagság Balatoni Emesét választotta be az elnökségbe.

 

Balatoni Emese, az Adverticum Zrt. ügyfélkapcsolati igazgatója, az adszerverekkel kapcsolatos első ismereteit 2006-ban a Red Stars ügynökségnél szerezte, majd az online marketing egyéb területeivel is foglalkozott. Az Adverticum csapatához 2009-ben csatlakozott, munkáját ügyfélközpontúság jellemzi, következetesen képviseli a felhasználók igényeit az adserver fejlesztés felé. Elkötelezett a magyar online hirdetési piac fejlődése mellett,  kiemelt fontosságúnak tekinti a szakmai jellegű oktatások, tréningek kidolgozását, megszervezését, valamint a piaci szereplőkkel történő rendszeres egyeztetések folytatását a piaci folyamatok optimalizálása érdekében.

 

.

 

 

Kulcsszavak: online marketing IAB-hu

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni

A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén. 

2024. december 18. 14:59

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Karácsony a virtuális térben

A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.

2024. december 17. 20:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14