Ingyenesen elérhetők lesznek a neten az 1920-s évek lengyel filmjei

MTI Sajtóadatbank, 2012. január 4. 10:13

Digitalizálják a lengyel filmművészet második világháború előtt készült remekeit, amelyeket az Europeana internetes portál keretében ingyenesen hozzáférhetővé tesznek.

    Bogdan Zdrojewski kulturális és nemzeti örökségi miniszter a Dziennik Gazeta Prawna című gazdasági-közéleti napilapnak elmondta, hogy a régi filmek egy éven belül, míg a nemzeti digitális archívum gyűjteménye két-három éven belül lesz ingyenesen online elérhető. Folyamatban van a színházi és operaelőadások regisztrálása is.
     A legnagyobb gondokat a köztelevízió háború utáni archívumának digitalizálása jelenti, mert az utóbbi években az értékes anyagok, azaz több sorozat és film védelmét szerződésekben rögzítették.
     A nemzeti könyvtár már digitalizálta a lengyel klasszikus irodalmi műveket. A http://www.polona.pl/dlibra címen több mint 35 ezer dokumentum érhető el; a szépirodalmon kívül többek között a legfontosabb tudományos értekezések, történelmi dokumentumok, grafikák és térképek találhatók meg itt. A www.europeana.eu címen elérhető európai digitális könyvtárból már több mint 20 millió dokumentumot, könyvet, képet, fotót és zeneművet lehet letölteni. A gyűjteménybe azok a kulturális alkotások kerülnek be, amelyek szerzői jogainak védelmi ideje lejárt, így az Európa Bizottság  irányelvei szerint mindenki számára elérhetővé kell tenni. A brüsszeli testület tavaly októberben kérte a EU országait a digitalizációs folyamat felgyorsítására.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A mérnöki pálya a gyakorlatban: indul az EJMSZ mentorprogramja

Idén szeptember 30-ig lehet jelentkezni az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) hat hónapos, ingyenes Mérnöki Pályaorientációs Mentorprogramjára. A program azoknak a középiskolás diákoknak szól, akik érdeklődnek a műszaki és mérnöki területek iránt, és szeretnének közelebbről megismerkedni a továbbtanulási és karrierlehetőségekkel.

2026. szeptember 10. 13:30

Nem kell többé stúdió: AI hírbemondó készít videót az online cikkekből

Néhány év alatt alapjaiban alakította át a tartalomgyártást a mesterséges intelligencia. Az automatizált szövegírás, a képgenerálás és a videókészítés után új technológia jelenik meg a hazai médiapiacon: az AI hírbemondó. A technológia képes arra, hogy egy online cikkből néhány perc alatt professzionális, magyar nyelvű hírvideót készítsen.

2026. szeptember 10. 11:47

Kinyílt az iPhone: bemutatta első hajlítható telefonját az Apple

Az Apple bemutatta első hajlítható okostelefonját, az iPhone Duót, amely a gyártó szerint az iPhone történetének egyik legnagyobb formatervezési változását hozza. A készülék kinyitva 7,6 hüvelykes, összecsukva pedig 5,4 hüvelykes kijelzőt kínál, így a hagyományos okostelefon méretét egy nagyobb, táblagépszerű munkafelülettel ötvözi.

2026. szeptember 10. 09:58

Kevesebb energia, okosabb működés: az LG új generációs háztartási gépei

Az LG Electronics (LG) az IFA 2026 kiállításon mutatta be legújabb fejlesztéseit, amelyek célja, hogy felgyorsítsák a magas energiahatékonyságú háztartási készülékek elterjedését. A vállalat a prémium kategóriában már alkalmazott innovációit fokozatosan a szélesebb termékportfóliójára is kiterjeszti, hogy a kiemelkedő energiatakarékosság egyre több háztartás számára váljon elérhetővé.

2026. szeptember 9. 20:27

A sztráda aranyszabályai: erre figyeljünk, ha autópályára hajtunk

Az autópálya a gyors és kiszámítható közlekedés egyik legfontosabb színtere: nincs szembejövő forgalom, ritkábbak a kereszteződések, a közlekedési lámpák és a gyalogosok sem lassítják a haladást. A nagyobb sebesség, valamint az eltérő méretű és dinamikájú járművek jelenléte ugyanakkor sajátos kihívásokat is jelent. A Hankook szakértői összegyűjtötték azokat az alapelveket, amelyek betartásával az autópályás közlekedés biztonságosabbá tehető – Magyarországon és külföldön egyaránt.

2026. szeptember 9. 18:45

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26