Rajzregény: e-könyves műfaj

Kerekes Pál, 2012. január 31. 11:31

A határterületi irodalmi műfajoknak nem sok esélyük van a kiadásra. Ilyen a képvers, a szöveg-kollázs, vers-és fotó montázsok, programozott költemények. Sok más példa is van. Az e-publikálás oldja ezeket a problematikusságokat is. Sok munkával, odafigyeléssel, némi technikai trükközéssel ezek a nehezen megjeleníthető művek is közönség elé kerülhetnek. Ez történt most Z. Kovács József grafikus rajz-regényével is. Címe Brigádnapló 52’-56’

A szerző egy képzeletbeli szocialista brigádnaplót állított össze. Helyesebben pingált meg. A képeket, szövegeket, minden naivitást, ami ezeket a brigádnaplókat jellemezte, eredeti példák után berajzolta egy kapcsos vörös könyvbe. Mintha irkafüzetet látnánk, egyszerű, szálkás sorok veszik körbe a fotó hatású belégeket: színházjegy, a párttitkár bejegyzése, és a kor további jellegzetes szereplőinek, eseményeinek írásos emlékei: röplapok, cikk-kivágatok. Igényes retro műdarab, hosszas kísérletezgetés után végül elektronikus formában kerülhetett publikálásra. A könyv kiadója: Publio, a könyves cég könyváruházában érhető el a kiadvány. (www.konyvaruhaz.info.)

A könyvről részletesebb ismertető: Könyvkonnektor blog. (www.konyvkonnektor.hu)

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az AWS és a SAP mesterséges intelligenciával fejleszti a vállalati erőforrásgazdálkodását

Stratégiai együttműködést kötött egymással az Amazon Web Services (AWS) és az SAP. A generatív mesterséges intelligencia segítségével új képeségekkel és nagyobb hatékonysággal vértezik fel a SAP modern, felhő-alapú vállalati erőforrás-tervezési (ERP) rendszerét. 

2024. június 14. 19:25

Az eMAG és a Rejoy elindítja az Easy Buyback programot

Mivel a legnépszerűbb mobiltelefonok átlagára az elmúlt négy évben megduplázódott, az eMAG a Rejoy.hu-val közösen kialakított, teljes mértékben online igénybe vehető Easy BuyBack programon keresztül az eMAG vásárlói régi telefonjuk eladásából származó extra pénzt is beforgathatják új okostelefonjuk megvásárlásába. 

2024. június 14. 17:43

Újra bizalmat kapott a DIMSZ elnöksége

A DIMSZ – az Adatvezérelt Marketing Szövetség – éves közgyűlésén a tagok elfogadták a szervezet beszámolóit és megerősítették a hét elnökségi tag mandátumát.

2024. június 14. 15:59

Az LG szerint a jövő autója gyakorlatilag egy kerekeken guruló élettér lesz

Az LG Electronics (LG), a mobilitási piac egyik vezető technológiai szereplője új szoftvercsomagot adott ki, amely úttörő szerepet játszik majd a szoftveresen definiált járművekre (SDV) való átállásban. Az AlphaWare nevű fejlett, felhasználóközpontú megoldás újraértelmezi az autó fogalmát és a felhasználók autózással kapcsolatos élményét. Az innovatív szoftvercsomagot az AutoTech: Detroit eseményen mutatta be a cég.

2024. június 14. 14:31

Újragondolt belső tér a jövő önvezető autóiban

Filmnézés, játék vagy épp munka: az automatizált járművek jövőbeni használóinak egyértelmű elképzelései vannak arról, hogyan töltenék el az úticéljuk eléréséig rendelkezésre álló időt. Ezek az igények a belső tér teljes körű újratervezését, valamint olyan komfortos utazási élményt jelentenek, ami új kihívások elé állítja a gyártókat és a beszállítókat. Mindez egy, a Bosch által vezetett németországi kutatásból derül ki. 

2024. június 14. 12:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30