Online borszótár indult

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 8. 08:30

A borászportál (www.boraszportal.hu) látogatói mostantól már nem csak a borászattal kapcsolatos híreket olvashatják a honlapon, hanem a Wikipédiához hasonlóan bárki ingyen szerkesztheti a Borpédia névre keresztelt online szótárt - mondta el az MTI-nek Knap Gábor, bortanácsadó, a honlap egyik szerkesztője.

    A Borpédia ötlete még tavaly nyáron, egy szerkesztőségi értekezlet során merült fel, majd hozzákezdtünk a tartalom felépítéséhez. Célunk nem a tömeges, hanem a minőségi tartalom, ezért a lassú építkezés hívei vagyunk - hangsúlyozta a szerkesztő
    Az online szótárt a borértő közönségnek hoztuk létre, akik hozzászólhatnak a bejegyzésekhez, megjegyzéseket tehetnek, illetve új bejegyzéseket is elhelyezhetnek - magyarázta Knap Gábor.
    Kezdeményezésünk sikeresnek, és közkedveltnek bizonyult, mert mára több mint négyszáz szócikket helyeztek el a látogatók - tette hozzá.
    A honlapon található borlexikonnal kapcsolatban Knap Gábor elmondta, hogy annak tartalma nem mond ellent új kezdeményezésüknek, a kettő tartalma javíthatja, illetve kiegészítheti egymást.
    A borászportált 2006-óta működik. A szerkesztők célja, hogy bemutassák a magyar és külföldi borvidékeket, és az azokkal összefüggő híreket összegyűjtve el tudják juttatni az olvasóikhoz.

Kulcsszavak: onlineszolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14