Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 12. 10:08

Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.

    A civil mozgalmak által szervezett demonstráció résztvevői az „internetszabadság” jelszót skandálva a Jászai Mari térről a Parlament előtt elhaladva a Garibaldi utcába, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület épülete elé vonultak.     A demonstráció egyik szervezője, Marói Ákos az MTI-nek elmondta: az ACTA nevű nemzetközi kereskedelmi egyezményt (Anti-Counterfeiting Trade Agreement), amelynek célja az internetes kalóz-letöltések megfékezése, néhány hete írta alá Magyarország, az Európai Unió azonban még nem ratifikálta. A demonstrálók azt szeretnék, ha a ratifikálás helyett társadalmi párbeszéd indulna a kérdésről, amelyben nemcsak a szerzői jogok tulajdonosainak az érdeke, hanem a kultúra iránt érdeklődőké is megnyilvánulna.
     Mint mondta, azt tartanák helyesnek, ha egy szerzői jogi védelem alá tartozó mű esetében az első publikálás után öt évvel már nem korlátoznák annak terjesztését.  A felvonulók közül többen úgy vélték: ha az ACTA életbe lép, akkor a hatóságok belenyúlhatnak az emberek számítógépébe, betekinthetnek e-mailjeikbe, hogy felmérjék az ott lévő tartalmakat.
     A résztvevők egy része – a többi között az Anonymus csoport, az Occupy Budapest és a Kalózpárt nevű civil mozgalmak tagjai – az ACTA elleni nemzetközi tiltakozás jelképét, a V mint vérbosszú című filmből ismert álarcot viselték.  Két álarcos demonstráló a felvonulás kezdetén megjelent a Képviselői Irodaház egyik ablakában, és ott mutatták fel a letöltések korlátozása elleni tiltakozásképpen a transzparensüket. Szombat délután Szegeden és Pécsen is szerveztek demonstrációkat az ACTA ellen, valamint számos európai országban, összesen mintegy száz helyszínen.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Átláthatóbb és zöldebb ellátási lánc: díjjal jutalmazták a Schneider Electric törekvéseit

A Schneider Electric magyarországi Global Supply Chain (GSC) és Engineering to Order (ETO) beszerzési csapatai különdíjban részesültek a Fenntartható Beszerzésért Díj idei átadóján. A vállalat „The Zero Carbon Project” nevű programja keretében a hazai üzemek kiemelt beszállítói átlagosan 50%-kal mérsékelték üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat.

2025. november 14. 10:07

E-sport legendák a Hungexpón: indul a T-esport Bajnokság döntője!

November 15-16-án a budapesti Telekom PlayIT Show ad otthont a nemzetközi T-esport Bajnokság döntőjének. A sportág egyik legjelentősebb eseményén a hazai közönség is szurkolhat a magyar játékosoknak. A döntőt a Telekom fejlett hálózati infrastruktúrájának köszönhetően a helyszínen kiemelkedő minőségben lehet követni, és idén először a közvetítést lineáris televízión, a Telekom Good Game pop-up csatornán keresztül is elérhetik az érdeklődők.

2025. november 13. 20:51

Professzionális védőeszközök szabadtéri fotósoknak

A Sony örömmel mutatja be két új kiegészítőjét az Alpha fényképezőgépekhez. Az új kiegészítők teljes körű védelmet nyújtanak, és elsősorban azoknak a profi fotósoknak készültek, akik gyakran dolgoznak kedvezőtlen időjárási körülmények között, vagy nagy távolságokat tesznek meg szuper-telefotó Alpha objektívvel. 

2025. november 13. 19:24

Ők formálják a jövő mérnökeit – Átadták a Pécsi Eszter Tanári Díjat

2025. november 11-én tíz, a matematika, fizika, kémia és informatika területén kiemelkedő munkát végző középiskolai tanár részesült a Pécsi Eszter Tanári Díjban, amelyet a BME mellett működő Pro Progressio Alapítvány hozott létre. A díj azoknak a pedagógusoknak szóló elismerés, akik tanítványaikat a műszaki és természettudományos pályák felé irányítják, valamint akiknek diákjai hazai és nemzetközi tanulmányi, illetve szakmai versenyeken is kimagasló eredményeket érnek el.

2025. november 13. 18:00

Megkopott a Black Friday fénye, de a költések tovább nőnek

Az utóbbi években a Black Friday már nem csupán egyetlen napot jelent novemberben, hanem több napig, sőt akár hetekig tartó akciósorozattá vált. A kereskedők folyamatosan kedvezményekkel bombázzák a vásárlókat, miközben a fogyasztók egyre kevésbé készülnek tudatosan erre az időszakra. A PwC Magyarország 2025-ös karácsonyi kutatása szerint a magyarok mindössze 17%-a tervez előre a Black Friday akciókra, míg 41% inkább a kínálat és a leárazások alapján dönt.

2025. november 13. 16:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Ericsson Budapesten építi a jövő hálózatait

2025. november 12. 16:37

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01