Sokat keresnek az internetes kommentek törlésére specializálódott cégek Kínában

A China Daily a PR Pioneer Network egyik munkatársát szólaltatta meg, aki úgy fogalmazott, lényegében az internet összes szegmenséről, így nemcsak honlapokról, de videómegosztó oldalakról, blogokról és mikroblogokról is törölhetők az információk. Utóbbi esetén egy poszt és a hozzá tartozó megjegyzések levétele nagyjából ezer jüanba (36 ezer forint) kerül, de ha a hozzászólások száma a több ezret is eléri, akkor az árak is emelkednek - mondta a lapnak Csou Vej (Zhou Wei).
Egy másik megkérdezett, Liu Min-ta (Liu Minda) rendszergazda árai kétezer jüannal (72 ezer forint) kezdődnek, amit a "lebukással" kapcsolatos magas kockázat indokol. Liu 10 ezer jüanért (360 ezer forint) havi átalányszolgáltatást is kínál, mely a vállalatot érintő összes ügyfélpanasz internetről való eltávolítását, emellett azok pozitív tartalommal való cseréjét jelentik, különös figyelmet fordítva a Baidu keresőóriás első találataira.
A Beijing Times újság becslései szerint több száz, fentiekhez hasonló vállalat tevékeny az országban, ezek naponta több tízezer jüant is megkeresnek. Tevékenységüknek ráadásul jogi akadálya nincs, az információk internetről való törlését ugyanis semmilyen jogszabály nem tiltja.
Kapcsolódó cikkek
- Riporterek Határok Nélkül: "példa nélküli erőszak" a világhálón
- NRC: a magyar internetezőknek csaknem a fele egyetért az internet jogi szabályozásával
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Telefonhívások, e-mailek, sms-ek adatainak tárolását írná elő a brit kormány
- Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ
- Így neteztünk 2011-ben
- Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (1. rész)
- Virtuális véleményünkért a bíróságon felelhetünk
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tehetséggondozás és kiválósági program az Audi Iskolával közösen
A Széchenyi István Egyetem, az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány, valamint az Audi Hungaria Iskolaközpont újabb területen bővítette meglévő együttműködését. A március 21-én aláírt megállapodás értelmében a diákok számára lehetőség nyílik arra, hogy az iskola német nyelvű gimnáziumi tagozatán oktatott matematika tantárgyat beszámítsák a továbbtanulás során.
A jövő közlekedése: Tisztán elektromos Ikarus buszok a MÁV flottájában
A Zöld Busz Program folytatásaként 2025-ben a MÁV-csoport flottáját 20 új, környezetbarát, tisztán elektromos Ikarus 120e típusú autóbusz bővíti, az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával. Az első elektromos busz Keszthelyen kezdte meg működését 2025. március 21-től. Szeptember végéig Komáromban, Tatán, Komlón, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden is elektromos buszok állnak forgalomba.
A legnépszerűbb emojik Magyarországon: A Viber 10 legkedveltebb hangulatjele
A Rakuten Viber, a világ egyik legnépszerűbb üzenetküldő alkalmazása, nemrégiben több mint 3000 új emojival bővítette kínálatát, ezzel új távlatokat nyitva az önkifejezés terén. Egy hónappal később bemutatták Magyarország 10 legkedveltebb hangulatjelét, amelyek tükrözik a magyar felhasználók lényegre törő, mégis érzelemgazdag kommunikációját.
6 milliárd euró értékű könnyítést kaphatnak az uniós vállalkozások
Az Európai Bizottság bemutatta a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére irányuló javaslatcsomagját. Az Omnibus célja, hogy olyan kedvező üzleti környezetet alakítson ki, amely elősegíti a vállalatok növekedését, innovációját és munkahelyteremtését. A javaslatcsomag intézkedései várhatóan jelentős mértékben növelhetik az uniós cégek versenyképességét, amint hatályba lépnek.