Idegengyűlölő honlap már Belgiumban is

MTI Sajtóadatbank, 2012. április 10. 14:38

Hollandia után a belgiumi Antwerpenben is létrehoztak olyan idegengyűlölő honlapot, amely a bevándorlók "feljelentésére" biztosít lehetőséget.

    Az internetes fórumot megteremtő, szélsőjobboldali irányultságú, Vlaams Belang (Flamand Érdek) nevű párt flandriai parlamenti frakcióvezetője, Filip Dewinter azzal indokolta a lépést, hogy a Belgiumban menedéket kérőknek csak mintegy egynegyede kapja meg az igényelt státust, hiszen a túlnyomó többségük nincs üldöztetésnek kitéve hazájában, csupán "gazdasági menekült". Dewinter szerint a honlap arra szolgál, hogy az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket - társadalombiztosítási csalást, fekete foglalkoztatást és akár súlyosabb eseteket is - legyen hol névtelenül bejelenteni.

    A flamand nacionalista politikus kiadta a jelszót, hogy az illegális bevándorlókat haza kell zsuppolni, semmi keresnivalójuk nincs Flandriában. Azt állította, hogy a kormányzat a szőnyeg alá söpri a problémákat, és hogy pártja a tények összegyűjtésével az illegális bevándorlás "fekete könyvét" kívánja összeállítani. 
    Dewinter szerint a http://meldpuntillegaliteit.be adatait a rendőrségnek is továbbítani fogják.

    Korábban Hollandiában váltott ki nagy felháborodást, hogy a Geert Wilders vezette, szélsőséges PVV párt létrehozott olyan honlapot, amelyen azt lehet bejelenteni, ha hollandok rovására kelet-európaiakkal töltenek be munkahelyeket. A jobboldali liberális holland kormány elhatárolódott ugyan a PVV akciójától, de nem volt hajlandó azt kifejezetten elítélni, mert a parlamentben szüksége van a kormányt kívülről támogató szélsőjobboldali képviselők voksaira is.
    Belgiumban a szövetségi kormány nincs ráutalva a szélsőségesek támogatására, de a holland és a francia nyelvű országrész kettészakítására törekvő flamand nacionalisták körében van táptalaja az erőteljes bevándorló-ellenességnek.

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kattints és nyerj: már lehet nevezni a HUAWEI 2025-ös fotópályázatára!

Megnyílt a nevezés a HUAWEI XMAGE Awards idei fordulójára, amelyet a legújabb HUAWEI Pura 80 okostelefon-széria bemutatásával egy időben hirdettek meg. A verseny évről évre lehetőséget kínál a világ minden tájáról érkező fotósoknak, hogy megmutassák kreativitásukat és a mobilfotózásban rejlő lehetőségeket. A pályázatra kizárólag Huawei-készülékkel készített fotókkal és videókkal lehet nevezni – akár Magyarországról is.

2025. július 14. 14:31

„Okosabb nálam is” – Altman bejelentette: jön a GPT-5, és mindent visz

Már nem kérdés, hogy a mesterséges intelligencia új szintre lépett – Sam Altman, az OpenAI vezetője szerint a nyáron érkező GPT-5 nemcsak a jelenlegi riválisokat utasítja maga mögé, hanem minden eddiginél közelebb visz az általános mesterséges intelligencia (AGI) korszakához. Altman szerint az új rendszer már most képes felülmúlni saját fejlesztőjét intellektuális teljesítményben. 

2025. július 10. 08:48

A drónháború visszavág: ukrán hackerek bénították meg az orosz drónvezérlő rendszert

Ismeretlen hackerek sikeresen feltörték egy olyan orosz cég informatikai rendszerét, amely DJI drónokat alakít át katonai célokra. Az akció következtében az orosz hadsereg elvesztette a hozzáférést a drónvezérlő szoftverekhez, ami komoly zavarokat okozott a műveleteikben.

2025. július 8. 15:59

Infrastruktúra van, digitális tudás nincs – a Digitális Évtized tükre hazánkról

A Digitális Évtized index legfrissebb, 2024-es adatai szerint Magyarország továbbra is kiemelkedően szerepel az infokommunikációs infrastruktúrák kiépítettségében és minőségében. Az e-egészségügyi fejlesztéseknek – például az EESZT modernizációjának – köszönhetően ezen a területen hazánk az EU-átlag felett teljesít. Ugyanakkor a vállalkozások digitális felkészültsége – különösen a mesterséges intelligencia és más alapvető IKT-technológiák terén – még jelentős javításra szorul.

2025. július 5. 10:18

Okosabb, gyorsabb, emberibb: Új szintre lépett az eMAG chatbotja

Az eMAG online ügyfélszolgálatán elérhető chatbot, Dia az elmúlt időszakban jelentős fejlesztésen esett át: a másfél éve működő rendszer mostantól az OpenAI GPT-4 nyelvi modelljén alapul, ami lényegesen kibővítette a képességeit. 

2025. június 29. 10:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar mérnöki bravúr a világ színpadán

2025. július 18. 17:59

Megvan a válasz a digitalizáció nagy ellentmondására

2025. július 13. 12:02

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29