A Telenor áthárítja ügyfeleire az új távközlési adót

MTI Sajtóadatbank, 2012. május 18. 07:12

A Telenor az új perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban mindaddig, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik - közölte a Telenor Magyarország. A Vodafone arra figyelmeztetett, hogy az új adóteher jelentősen visszavetheti a beruházásokat, továbbá forgalomcsökkenést eredményez, ami közvetetten negatívan hat az érintett cégek áfabefizetéseire.

Kutas István, a Telenor Magyarország kommunikációs igazgatója az MTI-vel azt közölte, hogy ha az adót a jelenlegi tervezet formájában vezetik be, akkor 2012 második felében Magyarországon egyszerre két távközlési különadó lesz érvényben, amely a Telenor Magyarországnak mintegy havi 1 milliárd forint plusz adóterhet jelentene.
    "Ez már az a nagyságrend, amit nem tudunk lenyelni, így az új különadó hatálybalépésétől a perc alapú adót érvényesítenünk kell az árainkban. Amint a két különadó közül az egyiket kivezetik, és más gazdasági tényezők változatlanok maradnak, az árainkat visszaállítjuk a régi szintre" - áll az írásos válaszban.
    A Telenor szerint sokkal nagyobb kárt okozna a gazdaságnak, ha leépítéssel vagy a fejlesztések leállításával reagálna az új adóra.

    A Vodafone Magyarország sajtóosztálya azt közölte, hogy a társaság a hét elején meghozta a szükséges döntéseket. Hozzáteszik, hogy a társaság bízik abban, hogy a közös iparági javaslatot figyelembe veszik, s szakmai alapokon nyugvó törvény születik, ebben az esetben az ezzel kapcsolatos döntéseit a Vodafone felül fogja vizsgálni.
    A válaszban kifejtik, hogy a telefonadó bevezetése mindenképp forgalomcsökkenést eredményez, és ennek negatív közvetett hatása lesz az érintett cégek által befizetett áfára. Az adóteher továbbá jelentősen visszavetheti a beruházásokat, hisz az elvonás következtében nemcsak tőke távozik az iparágból, hanem az adó miatt szükséges informatikai fejlesztések az előfizetőknek valójában fontos termékfejlesztés elől az egyéb erőforrásokat is elszívják.
    A Vodafone emlékeztet, hogy a társaságnál több mint egy tucat olyan informatikai fejlesztés folyik, amelyek különböző jogszabályi változások miatt váltak szükségessé.
    Arra is felhívják a figyelmet, hogy a távközlés a gazdaság egyik legfontosabb húzóágazata, amely egyben más iparágak katalizátorául is szolgál, és álláspontjuk szerint most ez került veszélybe. A Vodafone utalt a Világbank nemrég publikált elemzésére is, amely szerint a mobil szélessávú ellátottság 10 százalékos növelése 1,4 százalékos GDP-növekedést indukál.

    A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, Christopher Mattheisen a Joint Venture Szövetség elnökévé választása alkalmával szerdán úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy a hazai gazdaság egyik húzóágazataként jelentős munkáltatói és beruházói szerepet betöltő távközlési iparág valamennyi szereplője számíthat arra, hogy az ország versenyképességének érdekében fenntartható megoldás születik a távközlési adó vonatkozásában.

    A három mobilszolgáltató a hét elején közös javaslatot nyújtott be a távközlési adó kapcsán. A javaslat lényege, hogy amennyiben a kormányzat ragaszkodik az ágazatra kivetett újabb különadóhoz - a versenysemlegesség és az egyenlő elbánás elvének megfelelően a szolgáltatók indokoltnak tartanák, hogy a műsorterjesztők is vállaljanak részt a teherviselésben. Emlékeztettek, hogy a 2010-ben bevezetett válságadók a távközlési szektor valamennyi szolgáltatóját terhelik.

    A három társaság közölte: ha javaslatukat a jogalkotó elfogadná, akkor a magánszemélyek előfizetését a kormány által javasolt 700 forint helyett havonta legfeljebb 400 forint terhelné, a vállalati előfizetők előfizetését pedig a kormány által javasolt 2500 forint helyett havonta legfeljebb 1400 forint. A szolgáltatók számításai szerint a tervezett adóbevétel így is biztosítható volna. A szolgáltatók egyebek mellett azt is javasolták, hogy a külföldi roaming (barangolás) szolgáltatásra az új adó ne terjedjen ki.

    A kormány pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek a Széll Kálmán Terv 2.0-ban lévő intézkedésekhez tartozó javaslatokat, közöttük a távközlési adóról szólót. A várhatóan 2012. július 1-jén hatályba lépő elképzelések szerint az indított hívások havonta 10 perc adómentességet élveznek. Az ezen felüli időtartamra hívásonként és megkezdett percenként 2 forintot, illetve minden küldött üzenet után is 2 forintot kell fizetnie a szolgáltatónak.

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Változások a Magyar Telekom felsővezetésében

Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és Igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül más pozícióban folytatja karrierjét. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekomtól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Nagy Péter látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője.

2024. december 4. 13:04

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek.  Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is. 

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

Elérte az 55%-ot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 novemberi kiadásából. A jelentésben két esettanulmány mutatja be, hogyan kezdik kiaknázni az úttörő mobilszolgáltatók az 5G hálózatok „felszeletelésében” rejlő lehetőségeket arra, hogy a tömegrendezvényeken vagy épp a tűzoltók számára mindig gyors és megbízható mobilkapcsolat álljon rendelkezésre. A svéd technológiai vállalat szakértői vizsgálták azt is, hogyan hathat az AI-forradalom a mobil adatforgalom lankadó növekedésére.

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

Harmadik alkalommal hirdeti meg a 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén című pályázatát az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH). Az elismerésre gazdasági társaságok, különböző szervezetek nevezhetik azokat a digitális gazdaság és technológia területén tevékenykedő női kollégáikat, akik kimagasló eredményeikkel rávilágítanak a korosztályban rejlő értékekre és lehetőségekre, ezáltal példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára. A pályázati anyagokat 2025. január 31-ig várják a szervezők.

2024. november 22. 16:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14