WP: amerikai-izraeli kémvírust vetettek be az iráni komputerhálózat ellen
A vírus feltérképezi az iráni számítógépes hálózatot, megfigyelés alatt tartja az ország vezetőinek számítógépeit, és információkat közvetít felhasználóinak a folyamatban lévő kibernetikai háború folytatásához.
A műveletben, amelyben a lap értesülése szerint a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), az elektronikus hírszerzésre szakosodott Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és az izraeli hadsereg vesz részt, olyan romboló szoftvert is bevetettek, mint amilyen a Stuxnet néven ismertté vált féreg, amely az iráni urándúsító berendezések működésében okozott zavart. (A további fedett akciók lefolytatását előkészítő Flame mérete egyébként a 20-szorosa a Stuxnetének.)
A Flame-ről nyilvánosságra került értesülések rávilágítnak az Egyesült Államok által folytatott, első hosszantartó kiberszabotázsnak a részleteire. A vírus létére májusban derült fény, amikor Irán felfedezte, hogy az olajipari létesítményei ellen kibernetikai támadást intéztek. A The Washington Post úgy tudja, hogy ezeket Izrael egyoldalúan indította áprilisban, az amerikai szövetségeseit is meglepve.
A lap úgy értesült, hogy az irániak a támadás miatt egy meg nem nevezett orosz biztonságtechnikai céghez és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő, kriptográfiára és rendszerbiztonságra szakosodott CrySyS számítástechnikai laboratóriumhoz fordultak segítségért.
Azt, hogy a Flame kifejlesztésében az amerikaiaknak szerepük volt, eddig is sejteni lehetett, de a The Washington Post által kedden megjelentetett cikk volt az első nem hivatalos megerősítése annak, hogy a vírus amerikai-izraeli kooperációban készült. Az orosz tulajdonban lévő, Kaspersky Labs nevű biztonságtechnikai cég szakemberei a múlt héten jelezték, hogy a Flame és a Stuxnet kódjai között átfedések vannak, ami "DNS-szerű" bizonyítéka annak, hogy a két szoftver ugyanazon előállító párhuzamos projektje lehet.
A Kaspersky megállapította, hogy a Flame korábbi eredetű, mint a Stuxnet. Az orosz cég képviselői nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy Teherán őket kereste-e meg a májusban felfedezett vírustámadás ügyében. Szakértők szerint az eddigi legfejlettebb szoftverek közé tartozó, egyszerű Microsoft-frissítésnek álcázott vírus még az igen biztonságosnak tartott hálózatokon belül is képes szaporodni, és éveken át elkerülheti a felfedezését. A kód, amely a CrySyS megállapítása szerint vezetékmenetes Bluetooth-technológia segítségével fogad és ad ki utasításokat, egyebek mellett képes a számítógépes kamerák és mikrofonok bekapcsolására, képernyőfelvételek készítésére és az ábrákból térinformatikai adatok leszűrésére.
A Flame-et - a nevet a Kaspersky szakemberei adták a vírusnak, a CrySys a Skywiper elnevezést használta - az Olimpiai Játékok fedőnevű művelet keretében, legkevesebb öt évvel ezelőtt fejlesztették ki. Az amerikai-izraeli együttműködés célja az volt, hogy lelassítsa a nukleáris fegyverek kidolgozására irányuló erőfeszítéseket, csökkentse a katonai csapás sürgősségét, és több időt biztosítson a diplomácia és a szankciók számára.
A kibertámadások a hagyományos szabotázsakciók kiegészítői voltak, amelyek következtében hibás alkatrészeket szállítottak az iráni urándúsító centrifugákhoz és más nukleáris berendezéskehez.
A legismertebb, Irán elleni kibernetikai támadást a Stuxnettel hajtották végre. Megfertőztek egy ipari vezérlőt, aminek következtében a natanzi urándúsító létesítményben csaknem ezer centrifuga felett vesztették el az uralmat. Az üzemzavar csak fokozatosan, hónapok alatt teljesedett ki, ezért Teheránban eleinte hozzá nem értésre gyanakodtak.
Az iráni nukleáris program lefékezésére irányuló számítástechnikai beavatkozások George W. Bush második elnöki ciklusa alatt kezdődtek el. 2008-ban ezek irányítása a hadseregtől a CIA-hoz került át.
Kapcsolódó cikkek
- NYT: Obama kiber-támadásokat rendelt Irán ellen
- Hackertámadás a Heves megyei önkormányzat ellen
- A növekvő internetes bűnözés ellen küzd a sanghaji rendőrség
- Brüsszel az USA segítségét kéri a kiberbűnözés leküzdéséhez
- Új hekkertámadások – A hagyományos tűzfalak ideje lejárt
- Meghackelte az Anonymous a Jobbik honlapját
- A Jobbik ellen terveznek akciót az Anonymus hackercsoport magyar tagjai
- OTP: adathalász-levél az interneten
- Két nap alatt a legnagyobb hazai vállalatok rendszerei is feltörhetők
- Feltörte a szociális hivatal honlapját az Anonymous
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai
A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.
A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát
Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.