A vízimentők felhő-alapú IT használata nemzetközi elismerésben részesült
Az EuroCloud Europe Awards 2012 előválogatásán a CE On-Demand egyik legkorábbi ügyfele, a Vízimetők Magyarországi Szakszolgálata, az első három legeredményesebb felhő felhasználó közé került Európában. A tényleges győzteseket október 8-án hirdetik ki Luxemburgban, az EuroCloud Kongresszuson.
A Vízimetők Magyarországi Szakszolgálata 2010 óta használja a CE On-Demand felhő-alapú levelezési, kollaborációs és kommunikációs szolgáltatásait. A felhő technológia által nyújtott hatékonyságnövelés miatt a magyarországi EuroCloud Awards-on idén májusban elnyerték a legeredményesebb felhő felhasználónak (“Best Cloud User”) járó díjat. Ugyanezen a rendezvényen a CE On-Demand saját fejlesztésű felhő platformja, a Cloud Services Manager™ a legerősebb nemzetközi hatást kiváltó felhőszolgáltatás (“Strongest International Impact”) kategóriában nyert díjat, míg a Telenor Magyarország, a CE On-Demand távközlési partnerszolgáltatója első helyezést ért el a legjobb felhő esettanulmány kategóriában (“Best Business Case – Commercial Sector”).
A Vízimetők Magyarországi Szakszolgálata az egyetlen a magyarországi nyertesek közül, amelyik bekerült az EuroCloud Europe Awards 2012 döntőjébe, ahol az országok legjobbjai versenyeznek egymás ellen. Öt kategóriában osztanak majd díjakat. A nemzetközi zsűri tizenkét európai nemzet független felhő szakértőiből áll. Magyarországot Klotz Tamás, a Magyar Posta műszaki igazgatója képviseli.
A díjkiosztó gálára az október 8-9-én megrendezésre kerülő EuroCloud Europe Kongresszuson kerül sor, ahol véleményvezérek, felhő szakértők és kormányzati szakemberek vitatják majd meg a rettentő gyorsan fejlődő cloud computing iparág európai és globális hatásait. Kovács Viktor, a CE On-Demand alapítója és kereskedelmi igazgatója is részt vesz majd az EuroCloud Kongresszuson. A CE On-Demand távközlési cégeknek és rendszerintegrátoroknak nyújtott felhőbróker szolgáltatásairól és tapasztalatairól fog beszámolni.
Bagyó Sándor, a Vízimetők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke a kiválasztással kapcsolatban elmondta: “Megtiszteltetés számunkra, hogy az EuroCloud elismeri innovatív IT rendszerünket, amivel hatékonyabbá tudjuk tenni életmentő és sürgősségi ellátásunkat Magyarországon. Mi olyan 24 órás, kritikus és átlátható szolgáltatást nyújtunk, ahol nem lehet hibázni. Amióta felhő-alapú IT szolgáltatásokat használunk sokkal hatékonyabban tudunk működni, aminek kézzelfogható hatása van sürgősségi ellátásunkra is, ezért még több életet tudunk menteni a magyar vizeken. Szeretném megköszönni a CE On-Demandnak azt az innovativitást, megbízhatóságot és támogatást, amellyel lehetővé tették számunkra ezt az óriási technológiai és üzletmeneti váltást. Az EuroCloud nevezésnek köszönhetően európai és iparági kontextusban is elismerést nyerhetünk. Bízom abban, hogy sikerünk példaértékű lehet, és Európában egyre többen fogják használni a felhőszolgáltatásokat.”
Kapcsolódó cikkek
- Az ASUS AiCloud-dal elkészítheti saját „személyes felhő” tárterületét
- OpenStack-alapú, vállalati privát felhő megoldás a SUSE-tól
- Óriási változás megy végbe a Szilícium-völgy életében
- D-Link tároló felhőszolgáltatásokkal iPhone-ra és Androidra optimalizálva
- Közép-Kelet Európa legjobb informatikai fejlesztése a Telemedbook
- „Felhő-céget” vett a Xerox
- Szabályozási labirintus: egy páneurópai felhő bevezetése
- Felhőben: Nagyobb rugalmasság és alacsonyabb üzemeltetési költségek
- Felhőtévhitek és a valóság
- A Fujitsu élen jár a számítási felhő elterjesztésében
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.