Tartalomszolgáltatók: alkotmányellenesen korlátozná a KIM az internetet

MTI Sajtóadatbank, 2012. november 10. 12:13

A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) szerint feleslegesen és alkotmányellenesen korlátozná az internetet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Közleményüket a tárca azon tervezetével kapcsolatban juttatták el pénteken az MTI-hez, amely a büntető törvénykönyv átmeneti rendelkezéseiről szól. A tervezet érinti a büntetőeljárásról és az elektronikus hírközlésről szóló törvényeket is. A dokumentumot a tárca október 16-án bocsátotta egyeztetésre és ahhoz 26-ig lehetett eljuttatni az észrevételeket.

Az MTE megérti és támogatja a jogalkotó szándékait például a gyermekpornográfia elleni küzdelemben, azonban megítélése szerint a rendelkezés aránytalanul súlyos szankciókhoz, és jogszerű, hasznos tartalmak korlátozásához vezethetne, amely a véleménynyilvánítás szabadságát sértheti.

Tájékoztatásuk szerint a tervezett törvénymódosítás bevezeti az elektronikus adatok - például weboldalak - ideiglenes, illetve végleges hozzáférhetetlenné tételének intézményeit. Az MTE ezt szükségtelennek tartja, hiszen a magyar jogrend jelenleg is tartalmaz eljárást a jogsértő tartalmakért viselt felelősség megállapítására és akár súlyosabb szankcionálására - közölték. A blokkolás szerintük azért sem érheti el a célját, mert a tartalom nagyon egyszerűen áthelyezhető más oldalakra. Az egyesületnek ugyanakkor alkotmányossági aggályai is vannak a blokkolás gyakorlati megvalósításával kapcsolatban.

Az alaptörvénybe ütközőnek tartják, hogy a javaslat az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tétele esetén nem biztosít fellebbezési jogot az elektronikus hírközlési szolgáltatóknak.

Az internetes médiumokat tömörítő szervezet tapasztalatai szerint a gyermekpornográfia elleni küzdelmet minden szakember és szolgáltató kiemelten kezeli, így ebben az esetben az eltávolítás egyértelműen, gyorsan és hatékonyan működik.

A szervezet kifogásolja azt is, hogy a javaslat szerint nem nyilvános a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által vezetendő adatbázis a hozzáférhetetlenné tételi határozatokról. Azokba csak a bíróság, a felügyeletet gyakorló ügyészség és az Országgyűlés illetékes bizottságának tagjai tekinthetnek be.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egyetemistáknak szóló innovációs verseny indul Magyarországon

A Magyar Innovációs Szövetség, a Nemzeti Innovációs Ügynökség, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és az Országos Tudományos Diákköri Tanács megállapodást kötöttek egy új, az innovációt középpontba helyező verseny, az InnOtdk megrendezéséről. A kétévente megrendezésre kerülő verseny célja, hogy az OTDK-hoz hasonló formában egyetemisták bemutathassák innovációra épülő projektjeiket.

2025. március 19. 20:57

Galaxy S25 Ultra: Zajok és csodák az Erzsébet téren

Egy rejtélyes fekete doboz jelenik meg a budapesti Erzsébet téren március 20. és 22. között. Ez a Zajtár, a Samsung pop-up bemutatója és kiállítása, ahol a látogatók felfedezhetik az idén debütáló Galaxy S25 Ultra okostelefon új AI-alapú funkcióit, egy egészen friss perspektívából. Az érdeklődők kipróbálhatják a készülékeket, különös figyelmet szentelve a Hangsávszerkesztő és az éjszakai videó funkcióknak, ráadásul a legszerencsésebbek megnyerhetik a vállalat csúcskategóriás készülékét.

2025. március 19. 19:59

Áprilisban érkezik a korszerűsített közlekedési mobilalkalmazás

Áprilistól elérhetővé válik a nagyközönség számára a MÁV+ névre keresztelt alkalmazás, melyet 1500 tesztelő már elkezdett próbálni. Az új app az év során fokozatosan éri majd el a teljes funkcionalitást. A tesztelés és az áprilisi premiert követően az app először a legnépszerűbb funkciókat kínálja, mindezt gyorsabban, egyszerűbben és modernebb felhasználói környezetben. 

2025. március 19. 18:17

A vásárlói elégedettség szerepe a versenyképességben

A legnagyobb kihívást a magyar vállalatok számára az adathiány jelenti, amikor személyre szabott ajánlatokat szeretnének kínálni ügyfeleiknek – derül ki az EY által készített tanulmányból, amely 50 hazai marketing- és értékesítési vezetőt kérdezett meg. Az ügyfelek elégedettségére különös figyelmet kell fordítaniuk a vezetőknek, mivel ez közvetlen hatással van az üzleti teljesítményre is.

2025. március 19. 16:38

Gyors, biztonságos és hatékony: A légi szállítás szerepe a kereskedelemben

Gyógyszerek, romlandó termékek és gyártáshoz szükséges alapanyagok – ezek a leggyakoribb áruk, amelyek repülővel érkeznek a hazai cégekhez, vagy indulnak tőlük külföldre. Sok esetben a rendkívül drága termékek szállítása is gyorsabb és biztonságosabb repülővel. A hazai vállalatok legnagyobb része Kínából importál árut, de az export is jelentős mértékben jelen van.

2025. március 19. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06