Firefox mobil operációs rendszer

Czipperer Dia, 2012. november 23. 10:05

Már hivatalosan is elérhető a Firefox mobil operációs rendszere a nyilvánosság számára. Próbáld ki Te is, akár a számítógépeden!

 

A Firefox biztosítja a felhasználóknak azt a lehetőséget, hogy új mobil operációs rendszerét akár a PC-jükön is kipróbálhassák, nem kell egyből a telefonra telepíteni. Úgy fut a gépen, mint bármelyik Firefox-kiegészítő.
 

Ezzel a nyílt, bárki számára hozzáférhető operációs rendszerrel a Firefoxnak nem titkolt célja, hogy utat törjön magának a feltörekvő piacokon. Azonban tudják jól, hogy az egyre gyorsabb mókuskerékből könnyen ki lehet esni.
 

Így a vállalat most Brazíliában végez kutatásokat a középosztály körében, annak érdekében, hogy képet kapjanak a mobilhasználati szokásokról, és ezeket a tapasztalatokat fel tudják használni a későbbiekben. Az operációs rendszert tehát igyekeznek a felhasználók igényeihez mérten fejleszteni.
 

Ahogy minden Firefox verzió esetében, itt is a minőségre helyezik a hangsúlyt, és ez nem feltétlenül az árban mutatkozik meg. Ahogy eddig is, most is a tömegekhez való eljuttatás a cél.

 

Telefonálási lehetőségeket is kínál a rendszer - telefonhívás, üzenet, és naptár - ezek pedig HTMl5 technológián alapulnak. Bár még kicsit várni kell az első Firefox OS készülékekre (2013-ra jósolják), a vállalat igyekszik minél jobban kiépíteni támogatási rendszerét. A kínai ZTE-vel és TCL-lel már meg is történt a megállapodás, miszerint a jövőben fejlesztenek majd Firefox OS alapú készülékeket.
 

Ezekről a még csak tervben lévő okoskészülékekről annyit már lehet tudni, hogy Qualcomm Snapdragon processzorokkal működnek majd. A többit pedig majd meglátjuk. Addig is próbáld ki a Firefox OS-t!

 

Videó: Techradar

 

Forrás: Mashable.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Marketing és kultúra találkozása a megújult Néprajzi Múzeumban

A Marketing Döntéshozók Klubjának áprilisi eseményének a látványos építészeti megoldásairól és különleges atmoszférájáról ismert, új Néprajzi Múzeum adott otthont. Az intézmény nem csupán egy ikonikus látványosság Budapest szívében, hanem egy modern élményközpont is, amely egyre meghatározóbb szerepet tölt be a főváros kulturális életében.

2025. április 17. 20:44

Autonóm robotok és kreatív előadások – elképesztő produkciók a magyar robotkupán

Idén is lenyűgöző megoldásokkal kápráztatták el a zsűrit a Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) versenyzői. A diákok robotikai színházi előadásokat mutattak be, illetve önállóan tájékozódó mentőrobotokat programoztak. A legeredményesebb csapatok nyáron Brazíliában, Salvadorban, illetve az olaszországi Bariban mérhetik össze tudásukat a világ élvonalával.

2025. április 17. 18:27

Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége

A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.

2025. április 17. 16:41

Extrém fényviszonyok, művészi fotók – A Xiaomi 15 Ultra kamerarendszerével ez lehetséges!

A Xiaomi 15 sorozattal a Xiaomi új dimenzióba emeli az okostelefonok képalkotási képességeit. A csúcsmodell Xiaomi 15 Ultra és az erőteljes alapváltozat, a Xiaomi 15 egyaránt arra ösztönzi a profi és hétköznapi felhasználókat, hogy művészi szinten örökítsenek meg pillanatokat, még a legextrémebb fényviszonyok között is. 

2025. április 17. 14:56

A Viber belép a társkeresés világába – Itthon is elérhető a Viber Dating

A Rakuten Viber bejelentette, hogy elérhetővé vált a korai regisztráció a Viber Dating nevű új funkcióra, amely izgalmas lehetőséget kínál azoknak a felhasználóknak, akik nyitottak az ismerkedésre. Ez az újítás tovább bővíti a Viber szuperalkalmazásként működő ökoszisztémáját, lehetővé téve a társkeresést közvetlenül az alkalmazáson belül. Magyarország ezzel csatlakozik a Fülöp-szigetek, Szerbia, Bosznia, Bulgária és Ukrajna mellé, ahol a felhasználók már kipróbálhatják a Viber Dating szolgáltatást.

2025. április 17. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12

Az év legolvasottabb online tartalmai

2025. április 9. 20:39