Kaspersky-csúcsértekezlet: új veszélyek leselkednek a kibertérben

MTI Sajtóadatbank, 2013. február 1. 08:17

Átalakult a kibertér kockázati struktúrája, ami a védekezésben és az elhárításban is új eszközök alkalmazását követeli meg - állapították meg a világ legbefolyásosabb kiberbiztonsági szakemberei részvételével New Yorkban rendezett 2013-as Kaspersky Kiberbiztonsági Csúcsértekezlet előadói.

    A kibertámadások természete mostanra megváltozott, az 1990-es évek "hacker-vandalizmusa" szabályos adatgyűjtő iparággá alakult át. Ennek célja a megszerzett ismeretek áruba bocsátása, gazdasági előny szerzése, hitelrontás, illetve akár katonai műveletek végrehajtása is lehet, és az okozott kárnak még a nagyságrendjét is nehéz megbecsülni. Az ellenintézkedések köre a szakemberek szerint már nem merülhet ki pusztán vírusazonosító jegyek felismerésére támaszkodó védelmi szoftverek alkalmazásában, hanem proaktív, a még ismeretlen fenyegetések valós idejű kiszűrésére is alkalmas technológiai rendszerek bevezetésére van szükség.


    A fertőzések többsége ugyan még "kivetett csapda" útján történik, tehát az áldozat maga sétál bele, de már lendületes növekedést mutat a célzott támadások aránya is. Minden rendszer leggyengébb pontja ugyanis az emberi tényező. "Tudják az alkalmazottak hány százaléka használja például saját USB-tárolóját a vállalati rendszerben?" - tette fel a kérdést a hallgatóságnak Eugene Kaspersky, a Kaspersky Lab ügyvezető igazgatója. "Megmondom: száz - de nem nálunk."


    Rámutatott, hogy mostanra eljutottunk a kiberhadviselés korszakába, amikor már nemzeti kormányok is kezdik átvenni a kiberbűnözők által kifejlesztett technológiákat és eszközöket. Megfigyelhető emellett a kiberterrorizmus és a kritikus infrastrukturális létesítmények elleni támadások számának a növekedése, és a "piacon" egyedi igények szerint kialakított kémprogramokat is lehet kapni.


    Olyan kiberhadviselési "fegyverekre" sikerült rábukkanni az elmúlt években, mint a Stuxnet, a Duqu, a Flame vagy a Gauss, legutóbb pedig a Red October. A Stuxnet volt az első, amelyik valódi fegyverként működött, mivel fizikai rombolást és emberhalált is okozott egy létesítményben.


    Howard Schmidt, az Obama adminisztráció korábbi kiberbiztonsági koordinátora arról beszélt, hogy az áramellátó, pénzügyi szolgáltató, távközlési ágazatok válhatnak támadás célpontjává, és mivel ezek kölcsönös függőségben vannak egymással, bármelyik ágazatot éri a támadás, az egész rendszert megbéníthatja. Úgy vélte, a legnagyobb gyakorlati kihívás megértetni e cégekkel a biztonsági beruházások szükségességét akkor is, ha látszólag minden rendben megy. Eugene Kaspersky rámutatott, hogy minden iparágban más és más a vállalatok biztonságérzete. Az olajipar például már nagyon is tudatában van a veszélynek, hiszen az ágazatot már két nagy támadás is érte. A szaúdi Aramco vállalatnak például 30 ezer számítógépét tette működésképtelenné egy viszonylag egyszerű kártevő. A Kaspersky Lab vezérigazgatója a közlekedési ágazatot hozta fel ellenpéldának. Mint mondta, a légitársaságok nincsenek még tudatában a veszélynek, holott egyetlen cég helyfoglalási rendszerének megbénítása végiggyűrűzhet a globális légközlekedésre.


    Howard Schmidt elmondta, hogy a kibertámadások elleni védekezés problémaköre már elhagyta a vállalati informatikai szakemberek szintjét, a legfelsőbb vezetőknek kell már foglalkozniuk vele, hiszen sokkal összetettebb feladatról van szó. Üzleti, stratégiai, kockázatkezelési döntésekről van már szó, nem pusztán technológiai döntésekről - tette hozzá.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a HONOR Magic V3-on és a HONOR 200 szérián

A HONOR bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a HONOR Magic V3-on, valamint a HONOR 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon.

2024. október 10. 18:23

Az SAP a Joule felturbózásával magasabb sebességre kapcsolja a vállalati AI-forradalmat

Az SAP rendszerei immár a globális kereskedelem 87%-áért felelnek, így a TechEd 2024 konferencián bemutatott innovációk, különösen a generatív AI-t használó Joule asszisztens újításai valódi áttörést hozhatnak az üzleti élet mindennapi gyakorlatában. 

2024. október 10. 16:40

Novák Pétert választották meg az MRSZ elnökének

A Magyar Reklámszövetség tisztújító közgyűlése Novák Pétert szavazta meg az egyesület elnökének az elkövetkezendő hároméves ciklusra. Novák Péter 6 év után váltja az elnöki székben Gulyás Jánost, a Wavemaker Hungary vezérigazgatóját. A Premier Kultcaféban tartott közgyűlésen a Reklámszövetség tagsága megválasztotta a 24 tagú Elnökségének tagjait, valamint a Felügyelő Bizottság 3 tagját is. Az MRSZ három alelnöki*  székét a hirdetők delegáltjaként Mérő Ádám, a média szektor képviseletében Vidus Gabriella és a szolgáltató szektorban Gulyás János foglalhatja el a következő időszakban. A közgyűlés kezdetekor a Reklámszövetségben való tisztségviselői munkáktól közel 20 év után búcsúzó Hivatal Pétert a Reklámszövetség korábbi elnöksége a MRSZ Tiszteletbeli Örökös Tag kitüntetéssel jutalmazta.

2024. október 10. 14:51

Sürgető helyzet: Gazdasági hátrányt okozhat a digitális készségek hiánya

Az uniós átlag alatt teljesít Magyarország az Európai Unió legutóbbi jelentése szerint a digitális készségek terén: a honi lakosság mindössze fele rendelkezik legalább alapszintű digitális készségekkel, ami valamivel elmarad az uniós átlagtól és messzi célnak tűnik az évtized végére kitűzött 80 százalék. A megoldás azonban sürgető, hisz gazdasági hátrányt okozhat a lemaradás.

2024. október 10. 13:16

Az SAP Hungary meghosszabbította bérleti szerződését a Graphisoft Parkban

Az SAP Hungary több mint 18 000 négyzetméteren újította meg irodabérleti szerződését a Graphisoft Parkban, mely jól mutatja a vállalat hosszú távú elkötelezettségét magyarországi tevékenysége mellett, és amelynek már 18 éve az üzleti park ad otthont. A tranzakció során az SAP-t a Colliers képviselte.

2024. október 10. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10