Peking visszautasítja a hackertámadások amerikai vádját

MTI Sajtóadatbank, 2013. február 5. 09:39

Visszautasította az amerikai lapok elleni kínai hackertámadások vádját hétfői kommentárjában a Kínai Kommunista párt központi lapja, a Zsenmin Zsipao.

A The New York Times, a Bloomberg, a Wall Street Journal, majd a Washington Post is azzal a feltételezéssel állt elő a múlt héten, hogy minden jel szerint kínai hackertámadások érték a rendszerüket, mert azok időzítése, vélt célja, valamint a támadások módja erre engednek következtetni. Az amerikai médiumok egybehangzóan azt állították, hogy a pekingi vezetők anyagi helyzetét, illetve korrupciós ügyeit nagyító alá vevő írásaik miatt váltak a behatolások célpontjává.
 

A kínai pártlap most arra hivatkozik, hogy az internetes támadások közismerten határokon átnyúló, rejtett cselekmények, ezért a támadók kilétét lényegében lehetetlen felfedni. Hozzáteszi: a számítógépek azonosítását szolgáló IP-címek sem jelentenek meggyőző bizonyítékot a hackertámadás eredetére.
 

A Zsenmin Zsipao szerzője szerint az Egyesült Államok önös érdekből terjeszti azt, hogy Kínától félni kell, s nemzetbiztonságának védelmének szükségességével igazol protekcionista kereskedelmi lépéseket, gazdasági szankciókat.
 

Amerika szüntelenül hackerként tünteti fel Kínát, a "kínai fenyegetés" példájaként, ezzel próbálva igazolni a Kína korlátozására irányuló stratégiáját - hangoztatja a cikk szerzője, megerősítve azt, amit a pekingi külügyi szóvivő is rendre hangoztatott, vagyis, hogy Kína maga is kiterjedt hackertámadások áldozata.
 

A cikk azt állítja, hogy tavaly decemberben az összesen háromezer külföldről érkező hackertámadásból a legtöbb mögött amerikai IP-cím volt. Hozzáteszi, "Kína ennek ellenére nem hoz egyszerű, vagy elhamarkodott következtetéseket a támadások eredetére vonatkozóan".

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10