Az Év Internetes Kereskedője hetedszer
A díj közönségszavazással indul március 26. és április 9. között. A közönségnek ez idő alatt van módja a www.evker.hu oldalon szavazni kedvenc kereskedőjére. Voksolható minden olyan vállalkozás, amely termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül (is) értékesíti, árbevétele 1,5 milliárd forint alatt van, Magyarországon van bejegyezve és magyar nyelvű honlappal rendelkezik. A 30 legtöbb szavazatot kapott kereskedő ezt követően április 22-ig pályázatot nyújthat be, közülük egyet hirdet ki nyertesnek a neves szakemberekből és a felelős kereskedőkből álló szakmai zsűri. A grémium értékeli a vállalkozások üzleti modelljét, az elért üzleti eredményeket, a felhasználó-barátságot, a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos feltételek meglétét, az ismertséget. A díjazás feltétele, hogy az e-kereskedő megfeleljen a Vedd a neten! webshop minősítésen is, de ennek költségét a zsűri elé került vállalkozások esetében a SzEK.org vállalja.
A díj ünnepélyes kihirdetésére és átadására 2013. május 9-én a X. E-Kereskedelem Konferencián (http://konferencia.szek.org) kerül sor. A nyertes egy évig használhatja az Év Internetes Kereskedője címet és megkapja a díj főtámogatójának, a PayU-nak a fődíját, egy 1,5 millió forint értékű e-business csomagot, valamint a PayU egyedi szolgáltatási csomagját is.
A szavazóközönséget idén is sok nyeremény várja. Minden szavazó garantált 30 Shopline törzsvásárlói pontot kap, amit különböző kedvezményekre válthat be a Shopline webáruházban, emellett minden voksoló sorsoláson vesz részt, ahol megnyerheti a 10 db 5.000 Ft-os Shopline vásárlási utalvány egyikét vagy a Shopline fődíját, a 100.000 forint értékű könyvcsomagot és tabletet e-könyvekkel; a 200 db 500 Ft-os NetPincér.hu kupon egyikét; a NetPincér.hu fődíját, az 50.000 Ft-os kupont, a Bónusz Brigád 5 db 10.000 Ft-os vásárlási utalványát vagy az Extreme Digital ajándékát, egy Samsung Galaxy Camera Smart fényképezőgépet.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre több a kifogástalan webshop
- E-kereskedelem 2.0.: Globál/Lokál? – avagy merre vannak még kiaknázatlan „e-lehetőségek”?
- Felhőbe helyezett alkalmazás és teljes digitalizáció a kereskedelmi informatikában
- Ipsos: Vásárlás, pénzügyi tranzakciók és munkakeresés a neten
- Az online megoldások lendíthetik fel a magyar autókereskedelmet
- Internet: rövidre zárja a gazdaságot?
- E-commerce törvény az EU-ban
- Túlterheltség vagy számítógépes hiba okozta az Amazon.com leállását?
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.