Facebook státusz által fedezte fel a régi feleség az újat
Egy frissen házasodott asszony kapcsolati státuszfrissítés után értesült arról, hogy nem ő az egyetlen nő „férje” életében, ugyanis szíve választottja már házas.
A sztori átlagosan indul. Egy 38 éves Melbourne-ben élő hölgy feleségül ment egy 40 éves férfihoz. Azonban nem minden házasság a mennyben köttetik.
Az új feleség (Mrs. Keyet) a közösségi médián keresztül is megosztotta örömét, kapcsolati státuszát házasra változtatta.
Ám nem sokkal ezután kapott egy üzenetet a Facebookon nagyjából hasonló szöveggel: „Hello új Mrs. Keyet. Hogy lehetsz te Mrs. Keyet, amikor én még mindig az vagyok? A régi Mrs. Keyet”.”
Na, itt kezdődik a csavar a történetben. A férj korábban már beszámolt régi feleségéről, ám azt is közölte szíve választottjával, hogy a régi házassága érvénytelen, nem volt hivatalos nyoma sem, és nem is volt sokáig együtt korábbi feleségével.
Ennek tudatában az új feleség követelte a régitől, hogy támassza alá, amit állít. Sajnos, az előd nem blöffölt, elküldte a hivatalos házassági anyakönyvi kivonat másolatát, ami még mindig érvényes volt.
Így történt, hogy a Facebooknak köszönhetően fény derült egy „családi titokra”, és az új Mrs. Keyet elhagyta szíve választottját, és a korábbi okmányokra hivatkozva kérte házasságuk érvénytelenítését. Lehet, hogy a Facebook nélkül még most sem tudna a két nő egymásról.
Forrás: CNET.com
Kapcsolódó cikkek
- Hazánk 30 legjobb netes kereskedője – ahogy a közönség látja
- Üzletépítés videotechnológiával
- Mennyit lájkol egy átlag facebookozó?
- Facebook: fizetőssé válnak egyes üzenetek
- Honnan tájékozódnak a fiatalok?
- Indul a Telekom Facebook játéka
- Egyre több anya facebookozik Amerikában
- Bemutatkozott a HTC First és Facebook Home [Videó]
- Tor Browser Bundle 0.2.3.25-6
- Ilyen lesz a Facebook Home?
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.
Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata
Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.