Külföldön terjeszkedik a "kínai Twitter", a Sina mikroblog

MTI Sajtóadatbank, 2013. április 18. 10:27

Thaiföldön erősít a "kínai Twitterként" is emlegetett, több mint félmilliárd felhasználót jegyző Sina mikroblog - jelentette be a cég. A Sina elsősorban kulturális és turisztikai céllal terjeszkedik a déli szomszédban, természetesen a regisztráció lehetősége mindenki előtt nyitva áll.

Thaiföld a kínai turisták legkedveltebb régiós célpontjainak egyike,  s a két ország között igen erős a kölcsönös kulturális befolyás is. Jelenleg 80 ezer Thaiföldön élő kínai mikroblogol a Sinán, számuk megötszöröződésére számít a cég idén a kifejezetten thai lakosság számára, thai nyelven indított szolgáltatás beindulásával. A vállalat komoly bevételt remél a turisztikai és egyéb iparágban aktív, szolgáltatásait a mikroblogon népszerűsíteni kívánó helyi cégektől is: a 300 ezer dolláros marketingköltségekkel szemben 700 ezer - egymillió dolláros bevételt prognosztizálnak az év végéig.


A Sina ma Kína meghatározó mikroblogszolgáltatója. A cégnek saját bevallása szerint tavaly év végén már több mint félmilliárd regisztrált felhasználója volt, azaz naponta csaknem 50 millió fő aktív. Az idén mindössze ötéves fennállását ünneplő mikroblog 2012 során összesen 530 millió dolláros bevételt hozott, ebből 66 millió dollár volt a tiszta nyereség.


A Sina Thaiföldön túl is kíván a külföld felé nyitni. Idén év elején, két éves fejlesztés eredményeként, elindították a korábban csak kínai nyelven működő mikroblog angol nyelvű változatát is, azt remélve, hogy Kína befolyásának növekedésével mind több, csak angolul beszélő érdeklődő is regisztrál majd.

 

Kulcsszavak: Sina Twitter web2 média

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17