A fiatalok többsége negatív előítéletet érez okostelefon-használata kapcsán

forrás: Prím Online, 2019. augusztus 7. 12:57

A Honor okostelefon márka az új Honor 20 széria bevezetése kapcsán közvélemény-kutatást végzett az Egyesült Királyságban, ahol a márka erős jelenléttel bír. A felmérés jelentős különbségekre mutat rá az egyes generációk okostelefon-használattal kapcsolatos hozzáállásában. A kutatás* szerint a 18-24 évesek 76 százaléka érzi úgy, hogy az idősebb generáció szerint túl sok időt tölt okostelefonjával, miközben ők azok, akik tudatosabban használják okostelefonjukat. A fiatalok mindössze 8 százaléka gondolja úgy, hogy az okostelefon negatív hatással van az életére, 60 százalékuk véli, hogy okostelefon segítségével hatékonyabb lehet.

 

  • A HONOR a Z generáció körében végzett felmérése alapján a fiatalok 76 százaléka érzi úgy, hogy a társadalom elítéli okostelefonhasználati szokásait
  • A kutatás ugyanakkor arra is rámutat, hogy a Z generáció 60 százaléka hatékonyabb az okostelefon által
  • A HONOR felmérése az Egyesült Királyságban készült, a márka Közép-Londonban egy kétrészes graffiti falon mutatja be a Z generáció okostelefon használati szokásait 

 

A megkérdezett 16-24 évesek több mint fele (55 százalék) végez alkalmi vagy részmunkaidős munkát, úgy, mint ruhák adás-vétele, network marketing és blogolás. Ezen fiatalok közel harmada (27 százalék) kereset-kiegészítés céljából folytatja a tevékenységet, és 89 százalékuk egyenesen úgy gondolja, hogy okostelefon nélkül nem lenne sikeres benne. A 18-24 évesek fele ráadásul úgy érzi, hogy az okostelefon segítségével fedezett fel magában művészi tehetséget. 

 

A Z generáció véleménynyilvánításra is rendszeresen használja telefonját. A kutatást megelőző 12 hónapban a 18-24 évesek 60 százaléka írt alá online petíciót, 25 százalékuk osztott meg petíciót közösségi oldalán, és a megkérdezettek közel fele (42 százalék) követett politikust vagy aktivistát a közösségi médiában.

 

A Z generáció a hírek, történések barátaikkal való megosztására elsősorban a közösségi médiát használja. Ennek kapcsán a kutatásból szintén kiderült, hogy a fényképek a Z generáció 95 százalékának kommunikációs eszköze, 83 százalékuk hetente legalább egyszer, míg 29 százalékuk naponta többször küld képeket okostelefonján keresztül. 

 

 

A kutatás eredményeiből kiindulva a Honor Londonban kétrészes graffiti falat hozott létre a híres Graffiti Kings (elismert utcai művészekből álló csoport) segítségével, hogy fellépjenek a fiatalokat érintő negatív sztereotípiák ellen. A graffiti fal mást mutat nappal és éjszaka, ezzel ábrázolva a Z generáció okostelefon használati szokásait. 

 

_________

* A kutatást az Egyesült Királyságban végezte a OnePoll (www.onepoll.com) 2019 júliusában.  Az eredmények az alábbi két kutatáson alapulnak: 2000 fős reprezentatív kutatás 18 éven felüliek körében és 500 fős reprezentatív kutatás a 16 és 24 év közttiek körében.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05