A jövőben is az OTT-One üzemelteti a „Telenor MyTV” szolgáltatást
Meghosszabbította a Telenor Magyarország Zrt. az OTT-One Nyrt.-vel kötött azon hosszú távú együttműködést célzó, stratégiai szerződését, amelynek értelmében a továbbiakban is az OTT-One üzemelteti, illetve fejleszti a Telenor Magyarország Zrt. komplex OTT TV és videó megoldását, a „Telenor MyTV” szolgáltatást. A tőzsdén jegyzett társaság több mint három éve nyújtja a „Telenor MyTV” technológiai infrastruktúráját.
Lényegében változatlan feltételek mellett hosszabbította meg a Telenor Magyarország Zrt. az OTT-One Nyrt.-vel 2016. április 11-én kötött szerződését, amely alapján a jövőben is az OTT-One nyújtja a „Telenor MyTV” szolgáltatáshoz szükséges technikai infrastruktúrát, illetve látja el a szolgáltatás üzemeltetését és továbbfejlesztését.
Az OTT-One egyedülálló tapasztalattal rendelkezik a „Telenor MyTV” kiszolgálását illetően, hiszen a vállalat már több mint három éve, 2016 tavaszától felel a szolgáltatás üzemeltetéséért. A Telenor Magyarország Zrt.-vel megkötött szerződés 2016-ban jelentős mérföldkőnek számított a társaság életében, mivel nem sokkal azután köttetett, hogy az OTT-ONE Nyrt. vezetése a 2015. évben új célokat és stratégiát fogalmazott meg a cégcsoport számára.
„Az a tény, hogy a Telenor Magyarország Zrt. a tulajdonosváltást követően meghosszabbította az OTT-One Nyrt.-vel kötött szerződést egyértelműen visszaigazolja azon várakozásunkat, miszerint az OTT-ONE Nyrt. komplex videórendszereket kiszolgálni képes megoldásait nemzetközi szinten is egyre inkább elismerik, és azokra változatlan kereslet és igény mutatkozik” – mondta el Májer Bálint, az OTT-One Nyrt. vezérigazgatója, az igazgatóság elnöke.
Az OTT-One a digitális videostreaming szolgáltatás területén az utóbbi években egyéb szakmai sikereket is elkönyvelhetett. 2018-ban a társaság stratégiai együttműködést kötött a TV2 Csoporttal, amelynek értelmében közösen fejlesztik és üzemeltetik a "Spíler Extra" videostreaming alkalmazást, amely a Spíler TV tartalmainak elérését biztosítja okoseszközökön. Ugyancsak a tavalyi évben az OTT-One partnerén keresztül technológiai kiszolgálója lett a Columbia Pictures Corporation Limited szolgáltatásának, így Magyarországon, a Cseh Köztársaságban, a Lengyel Köztársaságban és Romániában is az OTT-One lett a technológiai kiszolgálója a Sony Corporation leányvállalata induló „Sony Networks” nevű online videómegtekintő alkalmazásának.
A videostreaming a továbbiakban is kiemelt jelentőségű lesz az OTT-One számára, ez adja ugyanis annak az e-learning platformnak az alapját is, amelyre nagy hangsúlyt kíván fektetni a vállalat a következő időszakban.
Kapcsolódó cikkek
- 100 GB mobilnet féláron a Telenortól a 26 év alattiaknak
- OTT-One közgyűlés: rekord eredmény után részvénykibocsátásra készül a vállalat
- A MyTelenorban 10% adatjegy-kedvezmény jár a számlásoknak
- A Magyar Telekom az egész országban gigabites hálózati képességet biztosítana
- edvezményes mobilszolgáltatással újít az Eötvös Loránd Tudományegyetem
- A Fujitsu RunMyProcess segít a maximumot kihozni a nagyvállalati IoT-adatokból
- Az OTT-One árbevétele közel 50, nettó eredménye pedig több mint 90 százalékkal nőtt 2018-ban
- Április 1-től érkezik a Telenorhoz az új Huawei P30 sorozat, exkluzív variánssal
- Négy stratégiai lépés az ügyfélélmény növeléséhez
- Igénylik a magyarok a színvonalas kiszolgálást
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az SAP a Joule felturbózásával magasabb sebességre kapcsolja a vállalati AI-forradalmat
Az SAP rendszerei immár a globális kereskedelem 87%-áért felelnek, így a TechEd 2024 konferencián bemutatott innovációk, különösen a generatív AI-t használó Joule asszisztens újításai valódi áttörést hozhatnak az üzleti élet mindennapi gyakorlatában.
Sürgető helyzet: Gazdasági hátrányt okozhat a digitális készségek hiánya
Az uniós átlag alatt teljesít Magyarország az Európai Unió legutóbbi jelentése szerint a digitális készségek terén: a honi lakosság mindössze fele rendelkezik legalább alapszintű digitális készségekkel, ami valamivel elmarad az uniós átlagtól és messzi célnak tűnik az évtized végére kitűzött 80 százalék. A megoldás azonban sürgető, hisz gazdasági hátrányt okozhat a lemaradás.
A NIS2 megfelelés és a MI-megoldások is megnehezítik a magyar cégek digitális átállását
Az informatika minden eddiginél gyorsabban fejlődik, így nem csoda, hogy ezt sokszor a cégek sem győzik követni. A felhőtechnológia néhány éve még modern kuriózumnak számított, ma már azonban elvárás, hogy bárhol is vagyunk, minden adat azonnal elérhető legyen. Ez a technológiai ugrás azonban nemcsak a rugalmas együttműködést és a munkavégzés szabadságát hozta el a cégek életébe. Ha nem szakszerű módon történik meg egy új IT rendszerre való átállás, az komoly kiberbiztonsági kockázatnak teszi ki a vállalatot. Egy rendszergazdának nemcsak az a feladata, hogy fejlessze a vállalat informatikai hátterét, a cég dolgozóit is oktatnia kell az új rendszerek használatára.