Magyar fejlesztésű VR űrkabint használhatnak az iskolások
Hazai fejlesztésű és gyártású VR űrkabinban élhetik át az iskolások az űrutazás élményét. A SpaceBuzz-HU VR Űrkabin segítségével a Nemzetközi Űrállomás körül tett sétán úgy pillanthatják meg a Földet, ahogyan az űrben az űrhajósok. A virtuális űrutazás része a SpaceBuzz oktatási programnak, amely a tanulóknak saját átélt élményeken keresztül mutatja meg, milyen törékeny is a bolygónk, mennyire fontos rá vigyáznunk. Egyúttal abban is segít, hogy a mérnöki és természettudományok iránt felkeltse a gyerekek érdeklődését.
100 százalékban magyar fejlesztéssel és gyártással épült meg a SpaceBuzz-HU VR Űrkabin, ami virtuális űrutazást biztosít a hazai és határon túli magyar iskolák tanulói számára. A VR űrkabinban a speciális magyar tartalomnak köszönhetőn a gyerekek egy közel 4 perces űrsétát tehetnek a Nemzetközi Űrállomás körül, illetve részt vehetnek egy 15 perces VR űrutazáson. Mindez az iskolák számára ingyenes SpaceBuzz oktatási program keretében valósul meg, amelynek célja, hogy felkeltse a gyerekek érdeklődését a klíma- és környezetvédelem problémái és feladatai iránt, segítse a jövő generáció felelős magatartását, és erősítse a fiatalok kíváncsiságát a természettudományok, a technológia, a mérnöki tudomány és a matematika (STEM) iránt.
„A műszaki, az informatikai és a természettudományok magas szintű ismerete nemcsak az űrkutatáshoz és űrtechnológiához elengedhetetlen, hanem bármilyen kutatás-fejlesztési tevékenység alapját is jelenti. Ahhoz, hogy ezekben a szakterületekben a fiatalok is örömmel és kíváncsisággal elmélyedjenek, érdemes új, izgalmas technológiai eszközöket bevonni” – hangsúlyozta Dr. Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa a SpaceBuzz-HU VR Űrkabin bemutatóján, amelyet már Kapu Tibor, a HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztott kutatóűrhajósa is letesztelt.
„A SpaceBuzz oktatási program lényege, hogy élményalapú, vagyis a gyerekek nem csupán kívülről nézik, hanem át is élhetik az űrutazást és azt az ún. Overview hatást, amikor a bolygónkat a világűrből láthatjuk. A virtuális űrséta, illetve az űrutazás során rádöbbenhetnek arra, hogy milyen törékeny és védtelen a Föld, sokkal jobban kell vigyázni rá. Ezzel együtt fokozódik az érdeklődésük a természet- és műszaki tudományok iránt, és az együttműködési, kreatív és kommunikációs képességeik is erősödnek” – számolt be az eddigi tapasztalatokról Zentai István, a SpaceBuzz Hungary Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Az oktatási program keretén belüli VR élményt korábban a holland SpaceBuzz rakéta tette lehetővé, azonban ez csak korlátozottan volt elérhető a hazai iskolák számára. Az alapítvány ezért egy teljesen magyar fejlesztésű és gyártású rakétarészt épített. Itt azonban nem állnak meg, a cél ugyanis egy saját hazai rakéta építése, amelyben egyszerre akár 12 résztvevő élheti át a VR élményt.
„A jelenkor egyik jelentős kihívása a fenntartható jövő biztosítása – beleértve a klímaváltozást, a környezetvédelmet, az erőforrások felhasználását, az energiaellátást. Meggyőződésünk, hogy mindezek érdekében az egyik legfontosabb feladat a fiatalok oktatása, hiszen belőlük lesznek a jövő mérnökei, kutatói, tudósai, tanárai, jogászai, mezőgazdászai, döntéshozói, gazdasági, pénzügyi és politikai vezetői. Elengedhetetlen ezért, hogy a jövő generációja is tisztában legyen a jelen feladataival, hiszen a megoldások egy része tőlük várható” – hangsúlyozta ki az alapítvány vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar-ausztrál fejlesztés hozhat megoldást az orvosoknak
- A Kingston Technology és iparági partner szakértőinek előrejelzései az idei évre
- Bio anyagok, virtuális valóság és 3D nyomtatás – a fogászat is a digitalizáció útján?
- Dokumentumfilmekkel jön a Verzió Filmfesztivál
- Nem csak a nappaliban, hanem ipari csarnokokban is felbukkan majd az Apple Vision Pro
- A virtuális valóság (VR) fitnesz új távlatokat nyit a mozgásban
- Ezek az idei év okos trendjei a kényelem és a fenntarthatóság jegyében
- A Nemzeti dal repkedő lapjait is elfoghatjuk az új Petőfis VR-játékban
- Virtuális valóság technológia segíti az MR vizsgálatra készülő gyerekeket
- Így alakítják a jövőt a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.