Robert Bosch Kft. kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Robert Bosch Kft.
Novellapályázat diákoknak – Képzeld el a jövőt humanoid robotokkal!
Elgondolkodtál már azon, milyen lenne együtt élni robotokkal? Vajon hogyan formálja át mindennapjainkat, ha mesterséges intelligencia is beköltözik az otthonainkba? Lehet, hogy már meg is született benned egy történet erről a jövőről – vagy éppen kérdéseid vannak, amiket szívesen megvitatnál egy AI chatbottal?
Magyar diákok sikere a nemzetközi robotika versenyen
A magyar középiskolások csapata kiváló eredménnyel zárta részvételét a nemzetközi FIRST Robotics Competition (FRC) isztambuli regionális fordulóján – a világ egyik legnagyobb és legelismertebb robotikai versenyén. A 14 fős csapat a Robert Bosch Kft. támogatásával, valamint a Robotics Infinity Nonprofit Kft. szakmai mentorálásával készült fel és mérettette meg magát több mint 40 nemzetközi csapat között. A magyar fiatalok végül a dicséretes 4. helyet szerezték meg.
A Bosch ismét a legfittebb hazai vállalat
Kimagasló eredményt ért el a Robert Bosch Kft. a „Fut a cég” elnevezésű országos vállalati sportversenyen: 2024-ben immár hatodik alkalommal nyerte el a „legsportosabb vállalat” címet. A Budapesti Sportiroda által szervezett megmérettetésen több mint 700 cég vett részt, de a Bosch sportközössége ismét mindenkit maga mögé utasított.
5G alapú kísérleti projekten dolgozik együtt a Vodafone és a Bosch
5G-re épülő autóipari megoldások tesztelésére állított fel projektcsapatot a Vodafone Magyarország és a magyarországi Robert Bosch Kft., hogy a többek között autóipari technológiák és szolgáltatások vezető beszállítójaként működő vállalat a járműfejlesztés, valamint a vezetéstámogató rendszerek terén is hasznosítsa az 5G hozzáadott értékét. Az októberben induló, 8 hónapon át tartó kísérleti projekthez a Vodafone biztosítja az 5G priváthálózatot a Bosch Gyömrői úti telephelyén, a begyűjtött telemetrikai adatok pedig a jövőben megreformálhatják az autóipari validációs teszteket.
Szenzorforradalom! Áldás vagy átok?
Környezetünkről és rólunk is gyűjtik az adatokat azok az apró érzékelők, amelyek behálózzák mindennapjainkat, biztonságosabbá és kényelmesebbé teszik életünket. Jelen vannak autóinkban, óráinkban, telefonunkban, városaink minden pontján, és hamarosan beépülnek a szemüvegünkbe, ruházatunkba, sőt akár a testünkbe is. Mennyiben áldás vagy átok ez, hol tart és merre folytatódik a szenzorok forradalma? Tényleg alapjaiban változtathatják meg az ingatlanpiacot? A legújabb technológiai fejlesztésekről, sci-fibe illő, mégis valós megoldásokról beszélgetnek közérthetően a Bosch Magyarország Podcast legfrissebb adásának meghívott szakértő vendégei.
Újra a Bosch a legsportosabb hazai cég
Sportban is első a Bosch: a vállalat idén negyedszer állt a dobogó legfelső fokára a BSI (Budapest Sportiroda) által meghirdetett, kifejezetten cégeket, vállalatokat, intézményeket és munkahelyi közösségeket célzó „Fut a cég” országos megmérettetésén. A Robert Bosch Kft. és a Bosch Rexroth Kft. csapata 2022-ben összesen 11 500 kilométert futott, 4260 kilométert kerékpározott és 700 kilométert úszott az abszolút első helyezésért.
Az önvezető autók is az ELTE-n tanulnak
Lezárult az ELTE Informatikai Kar és a Robert Bosch Kft. második alkalommal megrendezett közös hallgatói versenye, amelynek fókuszában a gépjárművek lokalizációja állt. A megmérettetést azért hívták életre, hogy a hallgatók izgalmas, valós iparági problémákat feszegető feladatokon dolgozzanak az önvezető autók témakörében, elmélyítve ezzel tudásukat, és megismerve a fejlesztések legújabb irányait.
Személyi változások a Robert Bosch Kft. vezetésében
Júliustól négy ügyvezető igazgató irányítja a Bosch budapesti telephelyét. A Robert Bosch Kft. vezetői – Kemler András, Somogyi András, Szászi István és Vécsey Balázs – a Bosch csoportnál új feladatokat ellátó Daniel Koriothot váltják, aki a Bosch csoport magyarországi és Adria régiós vezetői posztja mellett korábban egy személyben látta el a budapesti vállalat irányítását.
15 éves a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ
A világon három helyszínen, köztük a magyar fővárosban fejleszt autonóm járműveket a Bosch. Az idén 15 éves Budapesti Fejlesztési Központban már több mint ezer mérnök vesz részt autonómjármű-fejlesztési projektekben. Továbbá a kontinensen egyedülálló módon városi forgalomban is tesztelik az önvezető járművek egyes funkcióit. A budapesti központ, amely a világ összes autóipari cégének fejleszt alkatrészeket, egyre hangsúlyosabb szerepet játszik a cégcsoporton belül, és jelenleg az egyetlen olyan helyszín, ahol a Bosch csoport mind a hat autóipari divíziója képviselteti magát.
Villamosmérnök-képzés 2020 szeptemberétől Kaposváron
A Robert Bosch Kft., az Óbudai Egyetem és Kaposvár város együttműködésének köszönhetően a szeptemberben induló villamosmérnök képzés erősen kötődik a valós ipari szükségletekhez. Így az Óbudai Egyetem kihelyezett villamosmérnök képzésén már a tanulmányok során számos lehetősége nyílik a diákoknak az elméleti ismeretek valós, konkrét projekteken történő alkalmazására.
Cikkgyűjtő
További híreink
A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját
A 4iG Csoport és a SpaceX mérföldkőnek számító megállapodásokat kötött az európai kommunikációs hálózatok megbízhatóságának és ellenálló képességének erősítése érdekében. A Starlink Mobile a 4iG Csoport magyarországi és nyugat-balkáni távközlési szolgáltatásait fejleszti tovább, míg a Sovereign Solutions-megállapodás az állami szintű, szuverén és védett műholdas kommunikációs képességek kialakítását támogatja.
A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is
Az elmúlt hetekben több olyan nemzetközi incidens is napvilágot látott, amelyek azt mutatják, hogy a fejlett mesterségesintelligencia-ügynökök egyre nagyobb önállósággal képesek kibertámadásokhoz kapcsolódó műveleteket végrehajtani, illetve emberi megtévesztést alkalmazni informatikai rendszerekhez való hozzáférés megszerzésére. Az esetek jól szemléltetik azt a trendet, amelyre a KPMG Cyber Intelligence – MDR elemzése is felhívja a figyelmet: a vállalatoknak fel kell készülniük az autonóm kibertámadások megjelenésére és gyors terjedésére.