Bosch kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Bosch

Hogyan tanuljuk meg a mesterséges intelligenciát, ha nem tanítják?
Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók részéről egyre erőteljesebb az érdeklődés a mesterséges intelligencia (MI) elsajátítása iránt. Bár a magyarok közel kétharmada fontosnak tartja, hogy megtanulja az MI használatát, a megkérdezettek csupán ötöde részesült ilyen jellegű képzésben munkahelyén. Ráadásul a válaszadók fele nem is tervezi, hogy bármilyen hivatalos képzésen részt vegyen – inkább önállóan, autodidakta módon szeretné fejleszteni a tudását.

A nők szerepe a jövő technológiáiban
Mérnök vagy kutató szeretnél lenni? Sajnos ez a kérdés még mindig ritkán hangzik el a pályaválasztás előtt álló fiatal lányok között. A Lányok Napja eseménysorozat keretében a magyarországi Bosch csoport idén tizenkettedik alkalommal fogadta a tudományok és technológia iránt érdeklődő fiatalokat, akik a jövő közlekedési fejlesztéseibe nyerhettek betekintést.

Innovatív járműipari technológiák a Bosch középiskolai nyílt napján
A Mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban a Bosch Magyarország lenyűgöző járműipari innovációit mutatta be, ahol oldtimer e-versenyautók, robotok és önvezető járművek keltek életre. A hazai nagyvállalat első alkalommal szervezett interaktív nyílt napot középiskolás diákok számára, hogy testközelből tapasztalhassák meg a globális járműipari fejlesztések mindennapjait és legújabb vívmányait. A résztvevők megismerkedtek az e-kerékpározás, az elektromos meghajtás, a robotika és az önvezető autók izgalmas világával, és a gyakorlatban is kipróbálhatták a Bosch legújabb fejlesztéseit.

Ötgenerációs munkahelyek: Hogyan segíthetik az együttműködést a különböző korosztályok?
A generációs különbségek sokak szerint feszültségekhez, széthúzáshoz és akár konfliktusokhoz is vezethetnek, különösen a munkahelyeken. De vajon elkerülhetetlen, hogy így alakuljon? Hogyan hat az innovációs nyomás a generációk közötti együttműködésre? Problémaként vagy lehetőségként kellene tekinteni a különbözőségekre? Ilyen kérdésekre keresnek választ a Bosch Podcast legújabb epizódjában, ahol Steigervald Krisztián generációkutató és Somogyi András, a Bosch cég humánerőforrásért felelős alelnöke beszélgetnek.

Humanoid robotok, Nobel-díj és MI-orvosok: Mi vár ránk a következő évtizedekben?
Ha valakinek rendelkezésére áll 12–14 millió forint, januártól Magyarországon is megvásárolhat egy humanoid robotot. De mit gondolnak a magyarok a technológiai újítások, különösen a mesterséges intelligencia (MI) kapcsán? Elképzelhető-e, hogy a jövőben egy robot nyeri az aranyérmet valamelyik olimpiai sportágban? Vagy akár egy MI nyeri el a Nobel-díjat? Hajlandóak lennének-e MI-orvossal vagy MI-ügyvéddel konzultálni? A legfrissebb nemzetközi kutatás eredményeit most megosztjuk.

A jövő technológiája, amely már ma is formálja életünket
A mesterséges intelligencia (MI) készségek nemcsak a munka világában, hanem a magánéletben is egyre nagyobb jelentőséggel bírnak. Ezt az idei Bosch Tech Compass felmérés adatai is alátámasztják, amelyben világszerte több mint 11 000 embert kérdeztek meg, és Magyarországon sem más a helyzet. A magyar válaszadók 53%-a úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized meghatározó technológiája. Bár ez az arány valamelyest elmarad a globális átlagtól (65%), a hazai és nemzetközi válaszadók 71%-a egyaránt azt gondolja, hogy a mindennapi életben elengedhetetlenek lesznek az MI-készségek.

Bosch: A magyarokat is megkérdezték a MI-ről
A magyarok nem olyan optimisták, mint a németek, de egyetértenek abban, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized meghatározó technológiája. Magyarországon a válaszadók 53 százaléka gondolja így, míg Németországban 72 százalék, világszerte pedig 67 százalék. A kétévente végzett Bosch Tech Compass felmérés 2024 őszén először kérdezte meg a magyarokat a technológiával kapcsolatos véleményükről. A több mint ezer fős reprezentatív kutatás eredményei azt mutatják, hogy a magyarok óvatosabbak a technológiai újításokkal szemben.

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak
A világ már most is számos kihívással néz szembe, de a jövő még több sorsdöntő döntés elé állít minket. A Bosch Magyarország és a Richter Gedeon Nyrt. abban hisz, hogy a fiatalok friss perspektívája és innovatív energiája kulcsfontosságú lehet a technológia és innováció sikeres válaszainak megtalálásában a holnap kihívásaira.

Bosch: 54 milliárdos beruházás és új raktárkapacitás
A Bosch, a globális technológiai és szolgáltatási vállalat, átadta legújabb, csúcstechnológiás logisztikai és disztribúciós központját Miskolcon. A központ, amelynek építése 2021-ben kezdődött, a Robert Bosch Power Tool Kft. több mint 54 milliárd forintos beruházásával valósult meg.

Zöldenergiával a jövő felé: A Bosch fenntarthatósági megoldásai
A környezetvédelem és a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb és legbonyolultabb kihívása, amelyhez még sokat kell tanulnunk. A téma különösen égetővé vált, ahogy egyre inkább szembesülünk a problémák valóságával. Mennyire súlyos a helyzet valójában? Vajon tehetünk valamit a környezetpusztítással szemben? Milyen szerepük van a vállalatoknak, és milyen megoldásokat kínálnak az innovatív technológiák? A Bosch Magyarország Podcast legújabb epizódja számos elgondolkodtató ténnyel és megoldási lehetőséggel várja a hallgatókat, belemerülve a fenntarthatóság rejtett dimenzióiba.

Egyre inkább elfogadott a mesterséges intelligencia Németországban
A mesterséges intelligencia (MI) lesz a következő évtized meghatározó technológiája. Ennek eredményeként az MI-készségek mind szakmai, mind magánéletünkben egyre fontosabb szerepet kapnak. Ebben szinte teljesen egyetért az idei Bosch Tech Compass felmérés során világszerte megkérdezett több mint 11 000 résztvevő. Németországban a válaszadók 72 százaléka gondolja úgy, hogy országukban a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized meghatározó technológiája. Két évvel ezelőtt ez az arány még csak 42 százalék volt. Más szóval a német válaszadók most még nagyobb potenciált látnak ebben a technológiában, mint a világ többi részén, ahol ez az arány 67 százalék.

A Bosch célja 2030-ig: több mint 10 milliárd intelligens érzékelő
A szenzortechnológia alapjaiban alakítja át mindennapi életünket: nyomon követi sporttevékenységeinket, megkönnyíti eszközeink használatát, ellenőrzi a levegő minőségét, hogy csak néhány példát említsünk. Azért, hogy ezek a funkciók mindig a fogyasztók rendelkezésére álljanak, a Bosch Sensortec érzékelői egyre okosabbak. A cég egy rendszerbe integrálja a mikrokontrollereket, a szoftvereket és a mesterséges intelligenciát (MI), mindez pedig magában az érzékelőben fut: ez a mikroelektromechanikai érzékelők (MEMS) új technológiája.

Digitális lopásvédelem a Bosch eBike akkumulátorokhoz
Aki elektromos kerékpár vásárlása mellett dönt, a lehető leghatékonyabban szeretné megvédeni járművét lopás ellen. Annak érdekében, hogy még jobban megnehezítse a tolvajok dolgát, a Bosch eBike Systems az akkumulátorokra is kiterjeszti a digitális lopásvédelmet. A Bosch a CES 2025 szakkiállításon mutatta be akkumulátorzár (Battery Lock) megoldását. Ez a piacon egyedülálló funkció gondoskodik arról, hogy lopás esetén az elektromos kerékpár akkumulátora használhatatlanná, így a tolvajok számára értéktelenné váljon. Az új megoldás kiegészíti az eBike Lock és az eBike Alarm funkciók köré épülő intelligens rendszer digitális lopásvédelmi portfólióját.

CES 2025 – A Bosch termékei a hétköznapok minden területén jelen vannak
A szoftverek és a mesterséges intelligencia (MI) már most támogatják a mindennapjainkat, a jövő szempontjából pedig döntő jelentőségűek. A Bosch hamar felismerte az intelligens szoftverekben és szolgáltatásokban rejlő lehetőségeket: a mesterséges intelligencia a technológiai vállalat minden termékében megtalálható vagy hozzájárul azok gyártásához.

Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit a Bosch mérnökei
A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez minden részletre kiterjedő tesztelésre, az autók szigorú „oktatására” van szükség. A jövő autóinak titkait tárja fel a Bosch Magyarország Podcast aktuális adása, melyben a parkolási megoldások fejlesztésének legaktuálisabb és legizgalmasabb kérdései kerülnek reflektorfénybe.

Fiatalokkal erősíthet Európa: a Z generáció és az innováció lehet a jövő kulcsa
Fokozódik a globális verseny. A sikeres európai gazdaság egyik meghatározó eleme az erős innovációs ökoszisztéma és a tehetséges fiatalok képzésének támogatása. Az innovatív életforma, a hibázás kultúrája és az együttműködések fontossága is szóba került a „Z generáció – Az innovátorok új generációja” című konferencián, melyet az idei Bosch×Richter Innovátorok Napja alkalmából rendeztek meg a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon.

Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte
Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.

Összefogtak a jövőért az ipar, a tudomány és a művészetek képviselői
Járműveink, városaink és közlekedési rendszereink fenntarthatósága olyan integrált megközelítést kíván, amelyben az ipar, a természet- és társadalomtudományok, valamint a művészetek képviselői egymással összefogva keresik a válaszokat a jövő kihívásaira. Ez a gondolat hívta életre a Kognitív Mobilitás 2024 konferenciát, amelyet október 7–8-án tartották a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, a magyarországi Bosch csoport szakmai védnöksége mellett.

A Robert Bosch-sztori: egy autóipari legenda nyomában
Robert Bosch személyét számos legenda övezi. Vajon korának kőkemény vállalkozója, gondoskodó jótevő vagy inkább egy „makacs sváb” volt a világraszóló innovációiról ismert nagyvállalat egykori alapítója? Ki volt ő, és mit hagyott az utókorra? Tabudöntögető időutazásra hív a Bosch Magyarország Podcast legfrissebb epizódja, melyben megelevenedik az autóipar hőskora.

Az innováció új hulláma: a Z-generációról szól a Bosch×Richter Innovátorok Napja
„Zések”, avagy a digitális bennszülöttek, akik egyszerre bátrak és tudatosak, őszinték és kritikusak. Vajon hogyan vélekednek az 1997 és 2012 között születettek az innovációról, a jövő munkahelyéről, és mi az, amit szerintük az élhetőbb jövőért tennünk kell? Z-generációs példaképekkel, izgalmas kutatási eredményekkel, inspiráló kerekasztal-beszélgetésekkel, a jövő innovátoraival és a legújabb gyógyszeripari és autóipari megatrendekkel érkezik az idei Bosch×Richter Innovátorok Napja, mely ezúttal a Z-generációt állítja fókuszba.
Cikkgyűjtő
További híreink
Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025
A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket
A Windows frissítések gyakran hosszú ideig tartanak, és sokszor kellemetlenek a felhasználók számára. A Microsoft most ezen szeretne változtatni. A vállalat bejelentette, hogy a jövőben az AI-t fogja használni a frissítések optimalizálására.