UUNET kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: UUNET
Dobogós tervek
Meredek fejlődési görbét tartalmaznak az internetszolgáltatást nyáron megkezdett UUNet Hungary Kft. üzleti tervei, mivel nem titkoltan egy éven belül a három vezető hazai internetszolgáltató közé kíván fejlődni.
A UUNet dobogós tervei Magyarországon
Egy éven belül a három vezető hazai internetszolgáltató közé akar kerülni a magyarországi tevékenységét ez év nyarán megkezdő UUNet Hungary Kft.
Sávszélesség kontra távolság
Sokszor és sok mindenhez kötötték már az internet robbanását, volt, aki az árak csökkenésétől várta az evolúció revolúciós jellegű felgyorsulását, mások úgy vélték, hogy majd akkor terjed el Magyarországon is a használat, ha megfelelő mennyiségű és minőségű magyar tartalom kerül a webre, ám akárhogy is nézzük, egyelőre a robbanás elmaradt. Kovács Péter, a UUNET Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a várva várt robbanást az IP VPN fogja meghozni, és meg is indokolja, hogy miért.
Akár 10 ezres elbocsátások a WorldComnál
A WorldCom vezetősége közölte alkalmazottaival, hogy akár 10 ezer dolgozó is megkaphatja a felmondásáról szóló értesítést a következő hét hétfőjén.
Marconi: pozícióerősítés a távközlésben
A Marconi Plc. bejelentette, hogy új vezetői gárdával, pittsburghi székhellyel megalakítja a Marconi Communications nevű globális szervezetet. Az új Marconi Communications vezérigazgatója Mike Parton lesz, és a távközlési és vállalati ügyfelek számára fogja kiépíteni világszerte az új nyilvános hálózatot.
Internetes cégek DDoS-szövetsége
Februárban komoly támadás ért több kikötőt, emiatt elérhetetlenek voltak a látogatók számára. A site-okat fenntartó cégek most szövetkeznek egymással, hogy elkerüljék a hasonló helyzeteket.
Cikkgyűjtő
További híreink
Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra
Az IKEA Magyarország elindította az IKEA Kreativ elnevezésű új eszközt, amely a legmodernebb technológiát használja a lakberendezési tervezéshez. Az eszköz minden vásárló számára elérhető mobilalkalmazásban és az IKEA.hu weboldalon. Az IKEA Kreativ rendkívül egyszerűen használható, és arra ösztönzi a vásárlókat, hogy használják ki kreativitásukat. Valósághű interaktív terveken keresztül mutatja meg, hogyan fognak kinézni az egyes bútorok az otthoni környezetben.
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.