online konferencia kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: online konferencia

Digitalizációs „bumm” a bankszektorban!
A koronavírus-válság jelentős változásokat hozott a bankszektornak a 2020-as évben: bevezették a hiteltörlesztési moratóriumot, megsokszorozódtak a hitelprogramok, valamint az új helyzet következtében a digitalizáció is felgyorsult.

Elérhetővé tette előadásait a Startup Safari
A legnagyobb hazai online konferencia három napján összesen közel 100 hazai és nemzetközi startup, tech cég, inkubátor, akcelerátor és szakmai szervezet 160 előadójának eseményein több mint 1000 látogató vett részt naponta a múlt héten, április 21 és 23 között.

Jövő héten jön a Budapest Startup Safari
A hat éve indult Budapest Startup Safari hazánk eddigi legnagyobb online konferenciájaként jön idén is, április 21-23 között, több mint 150 előadással, workshoppal és interaktív programmal. Ezek során a hazai szakemberek mellett az előadók élőben jelentkeznek a világ 18 országából. Minden esemény utólag is visszanézhető lesz, exkluzívan a résztvevők számára. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákat is kínál a program, angol és magyar nyelven egyaránt - mindössze egy moziélmény áráért.

A Slack kulcsfigurájával és a Szilícium-völgy fejvadászával is találkozhatsz a Startup Safarin áprilisban!
Ahogy már a startupok világában és hazai innovációs szcénában otthonosan mozgók megszokhatták, idén is áprilisban jön a Budapest Startup Safari a legaktuálisabb témákkal és a legmenőbb innovátorokkal. 2021-ben minden eddiginél interaktívabb konferenciára készülnek a szervezők, ahol nem csak az általános kérdésekre kaphatnak választ a résztvevők, hanem személyes dilemmáikat is lesz alkalmuk kitenni az asztalra, és megbeszélni akár egyéni konzultáción vagy kiscsoportos workshopokon, a hazai és nemzetközi szakértőkkel.

Három napos programmal jön a hatodik Startup Safari Budapest
A Budapest Startup Safari 2020 áprilisában elsők között vágott bele az online konferenciák szervezésének világába, bevezetve ezzel a home conference fogalmát a hazai rendezvény iparban. Idén ismét online programmal jelentkezik a startup ökoszisztéma legjelentősebb budapesti eseménye, ezúttal azonban 3 napon keresztül válogathatunk majd programkínálatból.

Online konferenciát tartott az Okos Jövő Innovációs Klaszter
A tavaszi sikeres együttműködés folytatásaként november 25-én újabb közös konferenciát tartott a budapesti Brit Nagykövetség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Okos Jövő Innovációs Klaszter. Az esemény egyedülálló lehetőséget kínált a brit energetikai ökoszisztéma megismerésére, a résztvevők első kézből értesülhettek a hidrogén területét érintő legújabb technológiai fejlesztésekről, valamint az innovatív megoldások közlekedésben történő alkalmazásáról.

Mire van szükségük a gyerekeknek a digitális oktatásban?
Pedagógusoknak rendezett online konferenciát a Da Vinci TV a Telekommal közös digitális edukációs programja részeként. A Digitális Szuperhős elnevezésű online rendezvényen a „screenagerek” netezési szokásait, őket motiváló pedagógiai módszereket és a digiális tartalmak kiaknázásának konkrét lehetőségeit mutatták be több, mint 350 pedagógus regisztrációjával november közepén.

Újraindítás helyett újragondolás
A koronavírus újraírta a játékszabályokat az üzleti életben is: megváltoztak a működési körülmények, kiélezettebb lett az ügyfelekért folytatott versengés, miközben sok területen a hirtelen gazdasági visszaesés miatt szűkülnek a források. A pandémia megmutatta, hogy ebben az új helyzetben a digitalizáció már nem cél, hanem sokaknak az egyetlen eszköz lehet a túlélésre. Az IBM szerint a vállalatoknak nem újraindítani kell magukat, hanem újragondolni a működésüket. Ehhez ad támpontokat október 27-én az IBM a Think Digital Summit online konferencia, amelyen ingyenesen lehet részt venni.

Online konferenciát rendez a Neumann Társaság
Miért fontos ismernünk Sophiát, az első humanoid robotot? Hogyan kaphatott állampolgárságot és vajon mennyire szükséges felkészülnünk a jövőben arra, hogy életünket intelligens bitek hálozzák be? A Neumann Társaság 2020 november 4-én A jelenből a digitális jövőbe címmel online konferenciát szervez, amelyen a napjainkban már elérhető, de az életünket a közeljövőben jelentősen befolyásoló technológiákban rejlő lehetőségeit, illetve ezek esetleges kockázatait ismerhetik meg a résztvevők.

A vírusveszély miatt idén online rendezik meg a cégvezetők csúcskonferenciáját
Október 13-án immár nyolcadik alkalommal rendezik meg az Országos Cégvezetői Csúcskonferenciát, az esemény viszont ezúttal a koronavírus-járvány terjedésére való tekintettel online formában zajlik majd. A konferencia résztvevői megtudhatják, hogyan építhetnek stabil céget a jelenlegi instabil piaci környezetben. Piroska Gyula szervező tájékoztatása szerint a rendezvényen több olyan szakértő és sikeres vállalkozó is előadást tart majd különböző területekről, akik korábban már átéltek nehézségeket, és hiteles információkat tudnak átadni az érdeklődőknek.

Átalakuló vezetői szerepek: ilyen egy jó főnök most
Az elmúlt hónapok gyökeresen megváltoztatták életünket és munkánkat. A digitalizáció és a home office robbanásszerű terjedése, illetve a jelenlegi átmeneti helyzet új, eddig ismeretlen kihívásokat teremtett – és teremt folyamatosan. Ez a vezetők szerepét is a korábbitól eltérő megvilágításba helyezte: egészen mást jelent ma jó vezetőnek lenni, mint néhány hónappal ezelőtt. A Profession.hu szakértője bemutatja, hogyan változtatta meg az új helyzet a vezetői szerepeket.

Online konferenciát tartott az Okos Jövő Innovációs Klaszter
A brit energetikai ökoszisztémáról, a legújabb technológiai fejlesztésekről, valamint a különféle fintech és digitális megoldásokról tartottak online konferenciát a budapesti Brit Nagykövetség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Okos Jövő Innovációs Klaszter szervezésében. Az esemény egyedülálló lehetőséget kínált az Egyesült Királyság meghatározó innovátorainak megismerésére is.

A koronavírus digitalizációs forradalmat hozott a magyarországi vállalatoknál
A magyarországi vállalatok hatékonyan reagáltak a koronavírus okozta válságra, a helyzet pedig hosszútávú pozitív változásokat is eredményezett, például nagymértékű digitális átállás indult el a cégek jelentős részénél. A mélyponton már túl van a magyar munkaerőpiac, a vállalatoknak pedig újra kell gondolniuk a szervezeti működésüket és állást foglalniuk a home office intézményével kapcsolatban – világított rá a Profession.hu Back to Business elnevezésű munkaerőpiaci online konferenciája, amelyen különböző iparágak releváns szereplői szólaltak fel.
Cikkgyűjtő
További híreink
Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak
Idén február 11-én ismét megrendezésre kerül a Biztonságosabb Internet Világnapja (Safer Internet Day), amely 2009 óta minden évben figyelemfelhívó céllal zajlik. Az esemény célja, hogy hangsúlyozza a tudatos és biztonságos online jelenlét fontosságát, különösen a fiatalabb generációk számára. A Yettel ProSuli és a DUE Médiahálózat az eseményhez kapcsolódóan idén második alkalommal indítja el az országos Nagy Diák TudatosNet tesztet, mely játékos formában mérheti fel a fiatalok online tudását, és segít megismerni az aktuális online veszélyekkel szembeni helyes válaszokat.
Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?
Szoboszlai Dominik csatlakozása a Liverpool FC-hez nem csak a magyar, hanem a nemzetközi futballrajongók figyelmét is felkeltette. A középpályás teljesítménye és a csapat sikerei iránti érdeklődés folyamatosan növekszik. A nagy népszerűséghez természetesen hozzájárulnak a közösségi oldalak és azok az infokommunikációs lehetőségek, amelyekkel ma már akár útközben is nyomom követhetjük Szoboszlai Dominik játékát.