Prim.hu - Kiemelt hír
Ezek voltak a legkedveltebb jelszavak idén
2023-ban a magyar felhasználók körében az “admin” volt a leggyakoribb jelszó – amint az kiderül az évente megjelenő NordPass-elemzés ötödik kiadásából. A tanulmány a világszinten leggyakoribb 200 jelszó, valamint a 35 országra kiterjedő összehasonlítás mellett idén azt is megvizsgálta, hogy milyen jelszavakat alkalmaznak a felhasználók különböző szolgáltatásokhoz, illetve hogy ezekben mutatkoznak-e eltérések.
Tízéves az informatika egyedülálló hazai múzeuma
2013 óta több tízezren tekintették meg a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában működő Informatika Történeti Kiállítást (ITK), amely két legendás hazai informatikus, Muszka Dániel és Kovács Győző alapította gyűjtemény bemutatására, a Neumann Társaság üzemeltetésében és hathatós anyagi szerepvállalásával jött létre. A világszinten is egyedülállónak számító állandó kiállítás és számos informatikatörténeti ritkaságot tartalmazó raktár Szeged önkormányzata és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) jelentős támogatásával maradhatott fenn már egy évtizede. Az informatikai múzeumot egy nemzeti ügynek tartja a Neumann Társaság – a fenntartáshoz és fejlesztéshez folyamatosan támogatókat, együttműködőket keres.
Változás a Magyar Telekom felsővezetésében
Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere 2024. január 1-től a T-Systems International-nél folytatja karrierjét Chief HR Officerként. Új feladatkörében a világ 20 országában jelen lévő 28.000 fős T-Systems International felsővezetésének tagjaként a HR vezetői feladatokat fogja ellátni. Ezért Friedl Zsuzsanna 2024. január 1-jével távozik a Magyar Telekomnál betöltött pozíciójából.
Történelmet írtak a magyar informatikusok a szakmák Európa-bajnokságán
Egészen elképesztő sikert értek el webfejlesztő és informatikai rendszerüzemeltető versenyzőink Gdanskban, a vasárnap véget ért EuroSkills 2023 versenyen. A szakmák Európa-bajnokságaként számontartott versenyen Hidvégi János webfejlesztő, valamint a Bandúr Tamás – Koncsik Zsolt összeállítású rendszerüzemeltető csapat is aranyérmet szerzett. Utóbbi két fiatal a legeredményesebb versenyzőnek járó „Jos de Goey Best of Europe” díjat is kiérdemelte.
Cikkgyűjtő
További híreink
Utazási konferencia az Angyalok városában
A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra
Az IKEA Magyarország elindította az IKEA Kreativ elnevezésű új eszközt, amely a legmodernebb technológiát használja a lakberendezési tervezéshez. Az eszköz minden vásárló számára elérhető mobilalkalmazásban és az IKEA.hu weboldalon. Az IKEA Kreativ rendkívül egyszerűen használható, és arra ösztönzi a vásárlókat, hogy használják ki kreativitásukat. Valósághű interaktív terveken keresztül mutatja meg, hogyan fognak kinézni az egyes bútorok az otthoni környezetben.