Webközpontú Lotus-programok

Guttray László Guttray László, 2000. augusztus 8. 20:52
Amikor e-businessről beszélünk, lehetetlen kihagyni a Lotus legújabb programcsomagjait, amelyeknek elődei már évek óta segítik az internetes csoportmunkát, és tulajdonképpen felhasználási területüknek csak egyik szegmense, hogy az elektronikus üzletépítést és -fejlesztést is támogatják.
A San Franciscóban júniusban megrendezett Lotus DevCon fejlesztői konferencia eseményei között is a legnagyobb érdeklődést a B2B-hez kapcsolódó alkalmazások váltották ki, a Sametime és QuickPlace legújabb, 2.0-s verzióinak hivatalos bejelentése is ott történt - bár a januári Lotuspheren már bemutatták az akkor még átadás előtt álló szoftvereket.

A két csomag nemcsak egymást egészíti ki, hanem a Lotus évek óta követett webes stratégiájának olyan kiteljesítéseként mutatkozott be, amellyel már a Microsoft Windows 2000 családja által felkínált új adottságokat is használhatjuk. Szolgáltatásaik legfontosabb közös jellemzőjeként (mint a Lotus-szoftvereknél általában) a "csapatmunkát" szükséges megemlíteni - de hogyan is lehetne elképzelni az e-business bármely fázisának előkészítését vagy megvalósítását a gondolatok és információk azonnali cseréje vagy olyan weblap közös gondozása nélkül, amely az elektronikus kereskedelem egyik (talán legfontosabb) alapját jelenheti?

A Sametime leginkább az internetszolgáltatók és portáloldalak csevegési (chat) szolgáltatásához hasonlítható, azzal az üzleti szempontból hatalmas különbséggel, hogy használhatjuk a Lotus Notes környezetében megszokott funkciókat, és nem "általános csevegésről", hanem a Domino segítségével felépített és elérhető adatbázisok egyidejű figyelésével, a változtatások azonnali észlelésével vehetünk részt a csoportmunkában.

A Sametime tulajdonképpen az interneten felépíthető zártkörű virtuális klub, amelybe azt engedünk be, akit akarunk, és csak a bejegyzett tagokat hagyjuk hozzáférni a szerveren tárolt információkhoz, mégpedig hierarchikus elérési jogosításokkal. Ezek a tagok értelemszerűen a Föld bármely pontjáról csatlakozhatnak virtuális klubunkhoz - hiszen ha egyetlen épületben találkozhatnának, akkor szükségtelen lenne a világháló közbeiktatása.

Már a Sametime előző változatának legfőbb jellemzői között is megtaláltuk azt a szolgáltatást, hogy - kapcsolódva a központi szerverhez - érzékelhetjük a "klubtagok" jelenlétét. A felhasználó egyetlen pillantással megállapíthatja, hogy az adott időszakban a csoport tagjai közül kik csatlakoznak a szerverhez, azaz kik érhetők el egy üzenetváltásra vagy kis csoportos csevelyre. Természetesen az üzenetek azonnali küldése és fogadása akár egyszerre több felhasználó között is megvalósulhat. Az üzleti élet egyik fontos helyszíne a konferenciaszoba, amely a Sametime esetében egy különösen jól használható virtuális tárgyalóteremmé változik. Az üzleti megbeszélések szervezését és rögzítését is támogatja a szoftver - több kiválasztott munkatárs esetén még az online jelenlét előkészítéséhez is időre lehet szükség, ezért különösen fontos a rendszer előszervezést támogató szolgáltatása.

A Sametime pótolja a jegyzőkönyvvezető szerepét is: a tárgyalás teljes menete később újra "lejátszható", elemezhető, sőt alkalmas az egyéni tennivalók pontos rögzítésére is.

Üzleti tárgyalásról nem hiányozhat a prezentációs falitábla sem - amit a Sametime a "whiteboard" funkcióval valósít meg. A megbeszélés résztvevői ugyanúgy kommunikálhatnak egymással, mintha valóban egyetlen teremben foglalnának helyet, de monitorukon látják azt a táblát, amelyre egy részvevő szöveges vagy grafikus információt helyez el. A valós tárgyalásokhoz hasonlóan az ülést moderátor szabályozhatja, aki azonban ezt a jogot tovább is adhatja.

A Sametime 2.0 mindezen funkciókat továbbfejlesztve szolgáltatja azzal a kiegészítéssel, hogy a Windows 2000 segítségével elkészített dokumentumokat, táblázatokat, adatbázisokat, prezentációkat stb. is képes kezelni, azaz küldésükre és fogadásukra is alkalmas.

A Sametime közreműködésével kialakított álláspontnak és a közösen létrehozott adatbázisnak megfelelő tartalmú weblap a tárgyalás alatt vagy a befejezést követően néhány perccel már a világhálón is publikálható, mégpedig a hozzáférési jogosultságok szerinti finomhangolással.

A QuickPlace 2.0 tehát már nemcsak a "klub" tagjai számára enged betekintést, beavatkozást a közös munka dokumentumaiba és adatbázisaiba, hanem azok webes megjelenítését is lehetővé teszi, mégpedig úgy, hogy a közösen kialakított honlap minden elemét az előre megalkotott, egységes házi szabvány szerint változtathatják meg a csapat arra feljogosított tagjai.

Fontos, hogy a változtatásokhoz nincs szükség speciális website-fejlesztő szoftverre vagy HTML-fejlesztő készségekre, mert az úgynevezett üzletágvezetők engedélyezhetik a tagok számára a weboldal jellemzőinek használatát. Ráadásul a QuickPlace 2.0 egy új technológiát is felvonultat, amely lehetővé teszi az olyan elemek testre szabását, mint például a grafikai elemek és színek, betűtípusok - amelyeket előzőleg kialakítottak, így a legjobban egyeznek a csapat elképzeléseivel.

A Sametime új verziójához hasonlóan a QucikPlace 2.0 is "oda-vissza" editálja a Microsoft Office 2000-dokumentumokat közvetlenül a QuickPlace-ből, így a felhasználónak gyorsabb hozzáférést biztosít, azaz könnyebben használhatja a világ bármely pontján telepített asztali vagy mobilalkalmazásait.

Az új QuickPlace 2.0 előnyeit persze nemcsak a csapatmunkában részt vevő döntéshozók élvezhetik, hanem az e-businesst építő cég IT-részlegének munkatársai is. Mivel ők a vállalat Lotus alapú rendszereire koncentrálhatnak, a felhasználóknak lehetőségük nyílik arra, hogy akár az operációs rendszer részeként bármikor elindítható vagy egy könnyen telepíthető webböngésző segítségével aktívan részt vegyenek az elektronikus üzlet stratégiájának valós idejű kimunkálásában vagy akár a weben történő megvalósítás minden fontos részletkérdésének - jogosultság szerinti - befolyásolásában.

A Notes és a Domino ma már több mint 60 millió felhasználót számlál világszerte, akik az e-business terjedésével egyre nagyobb érdeklődést mutatnak majd a Sametime és a QuickPlace iránt is.

Kulcsszavak: Lotus intszoft e-commerce

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36