Az e-vásárlás nehézségei

MTI Sajtóadatbank, 2000. október 20. 12:08
Az internetes vásárlás problémái az áru leszállításánál csúcsosodnak ki. Az Andersen Consulting nemzetközi tanácsadó vizsgálatai megállapították, hogy a "vonali vásárlást" követően sokszor hetekig kell várni a megvásárolt cikkekre, de előfordul, hogy soha nem érkeznek meg.
Hat nyugat-európai országban több száz internetes vásárlás elemzése után a tanácsadó cég arra a megállapításra jutott, hogy a rendelések 39 százaléka nem teljesült. Ezek egyharmadánál technikai-rendszerbeli probléma állt elő, de az esetek kétharmadánál egyszerűen nem jutott el az áru a megrendelőhöz.

Ha igen, akkor a helyi rendeléseknek csak bő fele érkezett meg egy héten belül, nemzetközi rendeléseknél az ilyen teljesítés az összesnek csak 40 százaléka volt. A rendeléseknek a fele nem a megjelölt határidőre teljesült. Franciaországban mindössze a rendelések 12 százaléka érkezett meg úgy és akkor, ahogy kérték. Pedig - állapította meg az Andersen Consulting - az emberek többsége már teljesen tisztában van azzal, hogyan kell rendelését feladni - írja az AFP.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36