Gear Up 2016: Hangvezérlés, 3D vizualizáció az idei program

forrás: Prím Online, 2016. november 4. 10:33

Idén ősszel is elindítja a legjobb programozó hallgatóknak szóló gyakornoki programját az NNG, amire november 11-ig lehet jelentkezni. A hat hónapos rotációs programot kifejezetten az Y generáció igényeire szabva alakították ki.

Az Y generáció munkahelyi elvárásai – a magas fizetést háttérbe szorítva – mára inkább a folyamatos visszajelzést, izgalmas projekteket és a csapathoz tartozást célozzák. A „Gear Uperek” ennek megfelelően saját mentort kapnak, akik folyamatosan értékelik a munkájukat a 6 hónapos program alatt. A nemzetközi terjeszkedésnek köszönhetően a budapesti irodából egyszerre dolgozhatnak a Dél-amerikai, európai és a japán közlekedési kihívások megoldásain. A programban résztvevő hallgatók többek között olyan problémákon dolgozhatnak, mint például, hogyan lehet navigálni egy alagútban, ahol nincs GPS jel, hogyan lehet különböző operációs rendszerekre optimalizálni navigációt, illetve olyan eszközöket fejleszthetnek, amik később megkönnyítik a fejlesztő kollégák mindennapi munkáját.

 

 

Magyari Andrea, az NNG HR vezetője szerint ezek a lehetőségek teszik igazán vonzóvá az NNG-t a fiatalok körében: „Folyamatosan igyekszünk bemutatni az IT szektor igazi arcát és arra biztatni a fiatalokat, hogy ismerjék meg az IT kihívásokat és globális projekteket kínáló oldalát az NNG-nél. A harmadik alkalommal meghirdetett Gear Up Program is ezt a célt szolgálja, itt is igyekeztünk a fiatalok igényeit szem előtt tartani a tervezés során.”

 

A gyakornokok, a látványos 3D navigáció mellett a sofőrök felhasználói élményének tökéletesítéséről és hangvezérléssel működő rendszerek optimalizálásáról szereznek tapasztalatot két-két hónapos rotációban. Az utóbbi projektben különböző dialektusokat is felismerő rendszert fognak fejleszteni – mentoraik támogatásával – a leendő szakemberek. A szervezők tapasztalatai szerint a diákok értékelik a globális projekteket, ahol egy más országban tapasztalható trendhez igazodva kell navigációs megoldásokat fejleszteni. A programra az NNG weboldalán keresztül lehet jelentkezni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36